Népfőiskola

Bandukol az ember húzza hátizsákját (a hátizsák meg vissza az embert, akció-reakció- különösen erős igénye van ilyenkor arra, hogy számbavegye úticélját és annak körülményeit.
Nem lankad az érdeklődés (késztetés) még a kegytemplomban sem. És azóta így vagyok, így élünk együtt, egy esemény, egy régenvolt fogadalom és annak mai utóélete. Bennem.

Van-e meghatározó élményünk egy zarándokhelyről. Azt értem ez alatt, nagyobbat dobban-e a szívünk hazajőve, idő múltával amikor eszünkbe jut az a zarándokhely amelyre készültünk, elmentünk és töltekezve visszatértük.

Hol máshol mint a gyermekkorban. Itt vagyok, itt voltam vendég.
Vendég a forró, égető, a sportcipő talpán is átütő homokban. Ott, ahol a búzatáblát égszínkék szegéllyel vonja be a a szarkaláb. Ez a csalogató, szirénhangokat imitáló csábító kavalkád, tengerek mélykék vizére emlékeztető csodaszép tünemény.

Az egyik a futball. Szóra sem érdemes védeni a mundér becsületét ebben a műfajban. Mármint a fociban. Felesleges időtöltés lenne, mert végülis mindenki ért hozzá. Nem bonyolult játék. Lehet a nézőnek a mérkőzés közben szotyolát ropogtatni, beszélgetni ,megbeszélni a történetet ami éppen zajlik az orra előtt. Lehet enni, inni, bámészkodni. Focista allűröket felvenni.
Hát ezért szeretjük a focit.

Elővételezés vagy felidézés, de nem a múltból hanem a jövőből. A pszichológia tudomány azt mondja erre: anticipáció. (Ronda egy szó). De mit tegyünk?

Sok éve annak, hogy először átlépve ezt a nem szeretem keleti határt Erdélybe mentem. Erdélybe ami számomra misztikus fogalom volt. Ugyanúgy mint amikor gyermekként mesét hallgattam és az óperenciás tengeren túlra vittek gondolataim, vagy később is, romantikus regények és egzótikus környezetekről való olvasása közben született hasonló élményeim.

Átölelni, átkarolni valakit vagy valamit a szeretetnek, a ragaszkodásnak, az elfogadásnak, sőt azt mondom, hogy az imádatnak az egyik legkifejezőbb bizonyítéka.
Gondold meg, hányszor öleltél, érintettél, szorítottál magadhoz embert, embereket, vagy tárgyat, tárgyakat kifejezvén az együvé tartozást, a "soha el nem engedlek" megindító fogadalmat.

Elmondtam már egyszer a "hozzászólásomat" (mert mit mondjak, azt, hogy véleményemet vagy előadásomat esetleg élményemet) arról, hogy miként is értem meg, éltem át azt a napot amit zarándoklattal töltöttem társaimmal együtt.
Akkor ezt a címet adtam ennek az írásnak: Akácillatú rózsafűzér.

Vörösmarty Mihály szép versében mondja, számos igévé vált gondolatát. A merengőhöz című versben legalább két idézetet mindenki tud . Az egyik, hogy "ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz". A másik: "mit a szív felfoghat magában, sajátunknak csak annyit mondhatunk".

Én sajnos az alábbiakban nem leszek ennyire lírai, de nem is ez a célom.

Mi megértjük egymást.
Mi megértjük egymást?
Mi hetvenesek megértjük-e egymást!

Azt mondja Tóth Andris egy beszélgetés során, utalva mindannyiunknak nehézzé vált napokra: Valamikor, mikor még fiatalok voltunk, sokszor jártunk esküvőre.
Változott a világ. Most sokszor járunk temetésre.

Nem, nem lehet megszokni a halálhírt. Azt, hogy emberek mennek el, hagynak itt bennünket. Még maradhattak volna. És különben is, miért éppen ők. Miért nem én, miért nem más.
Mindenkire sor kerül egyszer.

A fenti cím alatt íródott elmélkedés kilencedik bekezdésében foglalt mondat, technikai hiba miatt elcsúszott, így kezdődik: "Ő a sírnál maradt....és így folytatódik helyesen "könnyezve látta Jézust ott".

A husvétra vonatkozó ünnepi készülődés, az ünnep úgynevezett szent három napja, vagyis nagypéntek, nagyszombat és husvét vasárnap szent eseményeire való emlékezés, sok energiát "kivesz" az emberből. Kiből többet, kiből kevesebbet, azt az ünnepi "szerep" dönti el.

Virágvasárnapi diadalt kivetően aktivizálja magát (ezerrel, mint a köznyelv mondja) a zsidó nagytanács (szinhedrin).
Megrémülnek az "okos" zsidók, a tanult emberek, a rómaiak által "leigázott" kivételesek, a hit őrei, Izrael kivételezett örökösei, látván azt, hogy a tömeg szinte királynak kijáró tisztelettel ünneplik Jézust.

Vérpiros pálmaágak viszont nincsenek. Csak zöldek.

Vértől pirosló utak viszont vannak. Lehajló, beléveszett, belétáposott pálmaágakkal.
Mindez ma történik. Mindez ma kezdődik.
Virágvasárnapon.

A virágvasárnap egy szép képpel indul. Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe. A nép követi vagy inkább fogadja. Ruháikat levéve, pálmaágakat lobogtatva puha szőnyeg kél a sziklás földön.

Pirosképű Jani bácsi unottan piszkálja a reggelihez választott tojásrántottát. Minden reggel ezt az ételt eszi. Hol virslit, hol felvágottat szed mellé.

A főidény még nem kezdődött meg, egyébként is tél-végi az időjárás. Kevesen vannak az utcán, azok is vagy sietve eltűnnek a kisváros fürdőjének bejáratán vagy vásárolni mennek,. Újságot, süteményt, ezt-azt. Kirakodók sincsenek még, színes útcakép, ha nem számítjuk annak a fürdő bejáratánál kosarakat és egyéb fonott használati eszközöket kirakni szándékozó cigányasszonyt.

Az imént jöttem el a Deák körút (utca) nevezetességei mellett, közelebbről szólva a Sebestyén szobor, és a néprajzi ház előtti kis tér mellett.

Kozár Gyula csak magának, (az asztalfióknak) írt verseit megtalálva, nem sok gondolkodási idő kellett ahhoz,hogy elhatározzuk: kiadjuk könyv formájában a megtalált verseket. Mivel ezek a versek egy fekete színű kötésben maradtak ránk, sem címe sem rendezett formája nem volt a verseknek, a népfőiskolánk kiadásában ezt pótoltuk. Címe is lett, formája is és egészséges tartalma.

A népfőiskoláról, közben a dányi népfőiskoláról fogok írni valamennyit. Nem mindent -mert a felidézés sohasem teljes- de talán sok lényeges dolgot igen.

A magyar társadalomnak a két világháború közötti időben a biztató jövőjét, vagy bizakodásra okot adó jövőt és jövőképet a jobbára Dán mintát követő népfőiskola megjelenése igérte.