Népfőiskola

Boldog lett ugyan, boldoggá avatását, mint leendő (Habsburg születésű) magyar királyét, már csak nemzeti okokból is örömmel vettük. De soha nem lett magyar király.

Ha egy kicsit megkésve is a halottak-napi megemlékezéssel, de mégis eljutottunk a Hosszútisztásra Sebestyén dányi és a dányiakért tett vértanúságának emlékére gyertyát gyújtani.

Kalmár Nándor gazdatiszt által megjelölt helyen álló márvány tábla őrzi az egykori hőstettet, a véráldozat utolsó állomását,melyet -mint rá írva van- a "polgári erény emlékének" szentelt.

1630

Kedves Barátom!

Ismeretlenül is -engedd meg-, hogy köszönetet mondjak neked, bár úgy érzem, nem vagy rászorulva az én köszönetemre.
Barátomnak szólítalak, akárki is vagy, mert jólesik ez nekem, hogy barátként gondoljak rád.

Márai Géza (c. egyetemi docens) ragyogó előadást tartott ismét a községháza nagyobbik termében. Lehettünk vagy - mindegy mennyien voltunk. Azaz mégsem mindegy, mert szó szerint húsba vágó kérdéseket feszegetett az előadó.
Mit is eszünk, mi a kereskedelem kínálata, húsfélékben, édességekben, tésztafélékben, üdítő italokban?

Kedves Barátaink!

A csillagok mai állása szerint, szombaton, 10-én, amint ezt mondtuk már ezelőtt, megyünk ki a Sebestyén emlékműhöz, gyertyát gyújtani.
Indulás 9 órakor a Takarékpénztár előtti térről.
Az út körülbelül egy jó óra oda és ugyanennyi vissza.
Nem sietünk, beszélgetünk, határ- szemlét tartunk a "Sebestyén" , a Nagyhát, Paskom dűlőkben.

Nem is az őszt, inkább késői nyarat idézi bennünk a ránk köszöntő november.
Két ünneppel is bejelentkezik. Elsején Mindenszentek ünnepével, másodikán a Halottak napjával.
Így van ez már régóta. Hosszú évszázadok óta. Legfeljebb a dátumok változtak. Vagy ha nem változtak, akkor az ateizmus akarta kitörölni az emlékezetből. A szenteket is, a szentek sorába vágyakozó-várakozó halottakat is.

Akik a tudománnyal, annak mikéntjével, tartalmával, irányultságával stb foglalkoznak, a tudományt, illetve a tudást egyrészt részesítik a "hétköznapi", másrészt az "ünnepi" jelzőkkel.

A szombati összejövetelünk a Plébánia nagytermében volt. Nem olyan óriási terem ez, de mégis jókora.

A történelemben élünk, sőt mint ahogyan a latin közmondás tartja, Historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere is egyben.

Körbevesz bennünket a világ, a rá jellemző sajátos történéseivel.
Szűkebben, a családi környezettől kezdve, egészen a látó és láthatatlan határokig, a falunk, az országunk, a nagyvilág, végestelen végig.

Megnéztem, mit megtudtam, minden olyan internetes, tv-s közvetítést, összefoglalást, mely az október 23-i ünnepségekről tudósított.

Kedves Barátaink!

Most, amikor egy hosszú hétvége esős reggelén az elkövetkező hét hajnalaira is ébredtünk, különösen ritka és egyben felemelő az, hogy kedden ünnepeljük az 1956-os forradalom világeseménnyé lett, az önfeláldozó hazaszeretetnek magyaros hittel és szabadságszeretettel megindított és elbukása ellenére erkölcsiekben példamutató eseményét, és ezután négy nappal,

A kórház meleg tapintatú, klór és gyógyszer szagú levegőjét nagyon nehezen tudta elviselni.
Az első emeleten, a főorvos szobája mellett volt a kórterme. Egy ágyas szoba, riasztó fehérség, az ágya mellett orvosi műszerek, vezetékek, csövek, géz és víz.

Bágyadtan kelt föl az októberi nap, mintha elment volna a kedve megvilágítani a földet, tompa árnyékokat rajzolt a keleti irányba fekvő, kisablakú parasztház első szobájában.
Ebben a házban albérlőként -vagy ki tudja milyen módon- lakott a tanító Alpár, fiatalabb, az általános iskolát most végző, de nála fejjel nagyobb öccsével.

Ezzel a kérdéssel kezdi Márai Géza A termőföld minősége és a táplálék értéke című fejezetet abban a könyvben (Agroinform kiadó Budapest 2014)amelyet rajta kívül több szerző, tudományos fokozattal rendelkező emberek is közülük, írt ezen a címen: A magyar föld sorsa.

Október 7-én, délután fél négy órakor kezdődött a dányi népfőiskola rendezvénye, melyet szép számú közönség előtt, nyitott meg a helyi népfőiskola vezetője, Gódor András, (ny. polgármester c. egyetemi docens), Kovács András plébános úr, Gódor Lajosné polgármesterasszony,és Nagy Júlia, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnökségi tagjának jelenlétében.

Ma még a vasárnapi rendezvényünkre készülünk

(vasárnap, október 7 délután fél négy órakor az Ifjúsági Házban),

de nem feledkezünk meg arról az október 27-re tervezett összejövetelünk témájáról sem, amelyik feltételezésünk szerint nagyon is időszerű feladatot érint még ma is,: miként neveljük az iskolában a gyermekeinket, hogy tehetségük kibontakozzon.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, akinek fontos községünk és hazánk jelene, multja és jövője, és időt is tud rá fordítani, arra a rendezvényünkre, melyet

OKTÓBER 7-én (vasárnap)

tartunk, a Szent Imre Ifjúsági Házban

DÉLUTÁN FÉL NÉGY órai kezdettel.

Úgy állt ott, mint a betlehemi istálló felett a csillag.
Fényes ragyogással, mattszürke vasként a ház tetején, a gerinc első, utcai frontján.
A ragyogása nem külső tündöklés volt.
A ragyogása belülről jött, a tárgy lényegét alkotta, mint ahogyan a testnek a lélek.

Simone Weil írásából vett idézettel kezdődik a könyv. A kicsi könyv. Könyvecske.

Junius volt.
Gyertek szabadmellű örömök és pusztuljatok gonosz iskolák -mondhattuk Adyval szabadon-, régi nyaraknak örömében gyermeki gondtalansággal dúskáló kiskamaszok.

Mi nem kértük szüleinket, hogy gondoljanak ki számunkra programokat a nyár meleg napjaira, mint teszik ezt -hiszen látom- a mai gyerekek.

A régi falusi házak előtt agyagpad volt. Ezt ünnepre szépen díszítették, "mázolták" és színes homokot szórtak rá, lehetőleg piros homokot, ami a falu csak egyes részein volt található a határban, mégpedig ott, ahol a dányi agyagos homok a szokásosnál több vasat tartalmazott. (Vasoxidot helyesebben).

Kellemetlen. Felettébb kellemetlen.