Egyenlő? eséllyel

Napbarnított ember, jóízű magyar beszéd (sváb keverékszavakkal tarkítva) optimizmus, rugalmasság, erő, egészség bizakodás, remény, harc, küzdelem, nehéz emlékű gyermekkor, megbélyegzés, hátrébb sorolás, felemelt fővel viselt sors.

Mezőgazdasági vállalkozó a talán legszárazabb magyar vidéken, az Alföldön, ahol nagyon régen még az ős-Duna vize kanyargott melynek reliktum-maradéka a Vörös mocsár.

Soha nem csügged, mindig vidám, nem csak reménykedő de reményt tartó is.

Láttalak bennetek, vagyis egy csoportot amint Homokmégy felől jöttetek,néhány évvel ezelőtt.

Nem voltam 100 százalékig biztos, hogy ott vagy a csoport tagjai között. Traktorral szeltem át az utat, figyelnem kellett nagyon. Később tudtam meg, hogy te is ott voltál a zarándokok között akik Hajósra a szállásra igyekeztetek.

Pedig ha megállok, megihattunk volna egy jó pohár bort. Alig volt messzebb a pincém száz méternél ahol megláttalak téged a többi ismeretlen között.

Hol van a szőlő kombájn, kérdezem Feritől, végigsétálva a gazdasági udvaron, a traktorok és munkagépek között. És a kert végében az a bodza-ültetvény hogy kerül oda?

Változtatni kell a gazdaságon mert mind a gazdasági követelmények, mind az időjárási viszonyok úgy kívánják.

Igen, kivágtam a szép szőlőültetvényt, nehéz szívvel, a pince is "száraz" már, ezt a pohár bort, amely előtted van, egy gazdabarátomtól kaptam aki még mindig szőlőzik borozik. Vajon meddig?

És a nemes bodza hogy fizet?

Nem panaszkodhatom! De tudod, hogy hányféle előírásnak kell megfelelni, míg a termés a ládába kerül.

Jön ide mindenki ellenőrizni. Műszerekkel vonulnak fel, mérnek, számolnak. Megvan-e a tőszám, ott húzódik-e a barázda ahol a múltkor volt, igénybe veszek-e napszámos munkaerőt stb. Figyelnek drónokkal, meg rajtaütés ellenőrzésekkel. Ez ma a trendi. Biztsan megvan ennek a maga oka.

Jól van ez így Feri?-kérdezem.

Hát valójában jó.
Biztosan hallottál a Homokhátságon zajló szőlő, bor és pálinka előllításáról az "átkos" időkig visszamenően.

Hallottam, mondom neki. Tudom hogy ebben a faluban a legtőbb bort vagy mustot a párttitkát adta le, akinek alig volt szőlője! Meg, hogy a pincébe vezették le a vizet csöveken, nem hordó mosás céljából.

Na látod! Ez az!
Sok mindent el kell felejteni, régi szokásokat levetkőzni és élénken figyelni a körülöttünk lévő eseményeket.

Szorgalom, rugalmasság, jó megfigyelőképesség kell ma úgy-e kérdezem tőle.

Úgy valahogy - válaszolja.

Te a szomszéd, szintén sváb községből költöztél ide a házasság kötelékével.

Mit hoztál magaddal a múltból?

A gyermekkorból? -kérdez vissza.

Igen a gyermekkorból.

Elmondok neked egy rövid epizódot.

A nagymamám, a náni, egyszer elmondta nekem, hogy 30 kg-os csomagot kellett nekik elkészíteni estéről reggelre, mert jöttek a kitelepítők és már vitték is őket. (Szerencsére mégis itt maradhattak, de ez igazán csak a szerencsén múlott.) Ez a svábok kitelepítésének idején volt. Jöttek helyette a Felvidékről ide telepítettek és betették őket a svábok portájára. Ők voltak a "telepesek". Szerencsétlen sorsú emberek, akiket a gonosz politikai hatalom szintén a szülőföldről űzött el. Mint ahogyan minket is el akartak űzni a szülőföldünkről mert már közel háromszáz évvel ezelőtti években foglalták el őseink ezt a homokdűnés földet. Nagy munkával, áldozatokkal tették termővé és lett ez a vidék a Homokhátság, az ország egyik legfontosabb, leghíresebb szőlőtermő vidéke.

Mi a megmagyarázhatatlan? -réved el szeme a távolba.

Az, hogy a kitelepítésről itt az emberek soha nem beszéltek. Legfeljebb szomorú nézéseikben és elfojtott sóhajaikból, könnyes szemeikből lehetett látni, hogy valami nyomja a lelküket.

De te már nem érezted hátrányát ennek a politikai személetnek? -kérdezem.

Ne gondold! -válaszolja.

Megbélyegzett voltam én is, hátrányos helyzetű a többi sváb származásúval. Voltak azért jólelkű emberek akik segítettek rajtunk. A katonaságnál is és minden más területen ahol megismerték a mi szorgalmas, tiszta, törekvő, gondos gazda józanságával gazdálkodó népünket, a magyarországi németeket vagy ahogyan most már bátran nevezhetjük magunkat, a svábokat.

Mi a jövő igérete? -kérdeztem végül.

Mindig a dolgok ütőerén kell tartani a kezünket. Ha lassul a gazdaság szívének dobbanása, akkor vissza kell egy kicsit venni a ritmusból. De ha felgyorsul, akkor pedig rajtra készen kell állni. És nem hezitálni hanem munkához fogni.

A mi népünk nem panaszkodó nép. Nehéz történelmi sors állt az őseink mögött amikor bárkára kellett szállniuk és lehajózni a Dunán, egészen eddig, az akkor még kevés reményekkel kecsegtető homokos partokig.

Mi a munkától nem féltünk soha, én sem félek.

Kell, hogy tervezzek a továbbiakban is a gyermekeinkért, most már az unokáinkért is, és azért, hogy tovább öregbítsük a jó hírünket. Ezt követeli meg tőlünk azoknak a tisztelete akiket te is láttál az előbb a temetőben. De ezt követeli meg az utánunk jövő nemzedék is, mert mi mindig hűséges állampolgárai voltunk ennek a hazának. Ami már a mi hazánk, mert a szülőföldünkké lett, ahol bölcsőnk is ringott,és ahol majd sírunk is domborul.

Szép, gondozott portán lakik Feri a feleségével, Rózsikával..
Meglátogatják az unokák is. A szünidőben hetekig itt vannak.

És segítetek nekik úgy-e kérdezem. Hát persze, válaszol.

Képzeld a legkisebb unokámnak, míg itt tartózkodott sokat játszottunk vele, de amikor már a játékot is meguntuk, megtanítottam neki az ábc-t.

Gyors észjárású a gyerek, tudja a szónak párját és őszinte.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy büszke volt-e az iskolában arra, hogy előbb tudta az abc-t mint a többiek, azt felelte, hogy nem. Nem volt büszke.

Hát miért nem voltál arra büszke, hogy előbbre voltál a többieknél? kérdeztem.
Mert a dzs betűt nem tanítottad mag -felelte. Hát te sem lehet büszke erre -válaszolta, nyílt szívvel, őszintén a gyerek.

Jó hangulatú, jókedvű beszélgetés egy mezőgazdasági vállalkozóval aki sikeres is akinek tervei is vannak a jövőre nézve.

Lehet ennél jobb időtöltés ebben a szeptemberi nyári melegben, hogy beszélgetünk egy jót?

Hát nem lehet!