Itt vagyTartalom / A ködből készült oszlop a vonaton

A ködből készült oszlop a vonaton

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12392 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=4302 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2018 January 04

Talán többen ismerik, talán nem azt az első olvasatra furcsának tartott írást amelyik Wass Alberttől származik, nem szó szerinti idézésben de azt megközelítően az alábbiak szerint.

Volt egy ember, aki az ő házának udvarán oszlopot épített. Nem építette ezt másból, mint apró homok szemcsékből, és a homok szemcséket köddel kötötte össze.
Az emberek látták ezt, fejüket csóválva mondták: bolond.

Az ember ezzel nem törődött és tovább építette a szobrot, hittel a szívében az ő Istenének, csupa-csupa homok szemcsékből és a homok szemcséket köddel kötötte össze.

Mjd az első szél ledönti! -mondták az emberek a szoborról.
És jött az első szél, de a szobor nem dőlt össze.
És jött a következő szél és ahány szél is jött, egyik sem döntötte le a szobrot mert az ember hittel a szívében építette ezt az ő Istenének.

Az emberek mérgesek lettek!
Beszaladtak a szobrot építő ember udvarába és erőszakkal ledöntötték a szobrot.

És itt talán végét is kellene vetni a történetnek, mert amiről írni szeretnék,ahhoz ez -példaként- éppen elég.

De mégis befejezem Wass Albert történetét, bár közvetlenül nem kapcsolódik az elmondani kívánthoz. Vagy mégis?

Tehát a ledöntött szobor sorsa a továbbiakban.

Az ember, aki hittel a szívében építette a szobrot homok szemcsékből az ő Istenének és a homok szemcséket köddel kötötte össze, látván az emberek barbárságát, nem szitkozódott, nem átkozódott, nem csinált jelenetet, hanem belekezdett egy új szobor építésébe.

És ezt az új szobrot hittel a szívében építette az ő Istenének. De nem építette kőből, sem márványból, hanem sok-sok apró homok szemcséből és a homok szemcséket köddel kötötte össze.

Megrázóan szép történet, mintha életünk egy-egy mozzanatát mondta volna el a nagy székely író, Wass Albert.

Amiért én itt ide idézem az egy mai történet okán kerül az olvasó elé. Igaz történet. Tanúsíthatom.

Íme!

Ül a vonaton egymással szemben két, olyan tizenhat, tizenhét éves leány és fiú. Oda kerültek mellém.
_Szabad ez a hely -kérdik- és az igenlő válaszra lehuppannak az ülésre. Egymással szemben.
Diák formák, látszik rajtuk. Valamelyik pesti iskolába járnak, minden bizonnyal.

Előveszik -szinte egyszerre- telefonjukat. Ezt a fajtát nem ismerem. Igaz csak egyről tudok, a sajátoméról, de az nem ilyen. A fiatalok telefonja valószínű "okos" telefon.

Na -gondolom magamban- tetten értem a női egyenjogúság csalhatatlan bizonyítékát. Nincs kivétel. Ami jár az egyiknek, az jár a másiknak is.
A kislány, szép arcú, hosszú hajával elfedi szinte két vállát. Mosolyog, nézi a fiút. Elteszi a táskájába a telefonját, éppen csak reá pillantott. Hívta talán az édesanyja, vagy csak úgy szokásból vette elé -nem derül ki.

A fiú előre dől, két könyökét két térdén nyugtatja de az alkarjai -mint a mókus a megszerzett diót- körbe ölelik a telefonját, melyet erős kézzel tart.

A lány nézi a fiút. A fiú nézi a telefont. Nem hallgatja, nem beszél bele. Nézi.Pedig -gondolom én- a telefon szó magában rejti a "fon" azaz "phon" görög szócskát, mely hangerősséget jelent. Hallgatom is, mondom is.

De a mi fital barátunk telefonja -mint gondolni véltem- okos telefon. Ezt is tudja, azt is tudja.

A fiú a telefonján -mit is mondjak- babrál. Ez volt a látószögemben. Ha akarom, ha nem, látom.
Nem illik tudom, -mellettem ült- de átsandítottam -furcsa egy látvány lehetett- a fiú kezére, illetve telefonjára.

A fiú játszott -így mondják- a telefonon.

De micsoda játék vot ez kérem! Elmondom.

Egy négyszög alakú úszó valami, teljes kék színének pompájával a szélről középre tart a telefon mezőjében. Izgalmas.
A srác megnyom egy -mondjuk- gombot így a középre beúszó négyzetnek lesz helye, hogy az alatta levő négyzetre üljön, mert a felugró pont helyet ad neki.

Alig kapok levegőt az izgalomtól. Nyomás - ugrás -úszás -leülés. Növekszik az oszlop. És ismét és ismét. Oda-vissza.

Meddig növekszik az oszlop? Addig amíg a felugró pont össze nem ütközik a hol balról, hol jobbról jelentkező úszó négyzettel.
Hol balról jön, hol jobbról. Hol lassabban, hol gyorsabban. Csodálatos! Én még ilyent nem láttam.Hála Istennek.

A fiú percenkét eltéveszti. Kezdi előlről. Rémísztő. Tizenhat éves! Vagy tizenhét. Mikorra eléri az érettségit, már jobban fog menni -tudom. Legalább másfél percre feljavulva dönti meg mai ereményét.

A kislány próbálkozik. Hol ebbe, hol abba kezd bele. Váltogatja a témát. Egy mondatot tisztán hallok. "De úgy szeretném, ha veled mehetnék el" -mondja.

Szép a lány, kedves, mosolygós. Hosszú haja van. Szeretné tudni elmegy a fiú vele vagy nem arra a kedves helyre ahová hívja őt. Szeretne vele beszélgetni, erre a röpke fél órára míg egyfelé tartanak.

A fiú pedig csak nyomja a gombot, egyre idegesebben, szinte remegő kézzel már. Néha morog valamit pelyhedző bajsza alatt. Szegény.

Sajnálom a lányt. Akartam mondani neki, megérdemel téged ez a fiú, aki még oszlopot sem tud építeni homok szemcsékből, és a homokszemcséket, hogy köddel kötné össze.

Valami hiányzik talán a fúból?

Netán a hit?

Majd újabb és újabb úszások, felröppen

Cimkék

A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig gyerekeinket érinti
http://metropolita.hu/2017/08/a-csendes-tragedia-amirol-senki-sem-beszel...