Várjuk a postást

Nem emlékszem rá, hiszen karonülő gyermek voltam még amikor sok dányi ember a "hős" Szovjetunió vendégszeretetét élvezte hadifogolyként ott, ahol most már lassan négy éve öldöklő harc folyik, vagyis a Donyeck vidékén. Várták a postás érkezését minden nap a családok, hogy egy nyílt levelezőlapon hírt kapjanak férjekről, vagy gyermekekről, netán az édesapáról.

Aztán én is vártam a postást azon a szép nyári napon és örültem amikor zárt borítékban hírül hozta egy levélben, sikeresen felvételiztem, ősszel várnak az ódon falak és maga a város is, a napsugaras Szeged. Ezt az érzést rajtam kívül sokan megtapasztalták már.

Szóval van elég okunk arra, hogy várakozzunk, mikor ér el hozzánk a hír erről vagy arról, ami személyesen érint bennünket.

Ma a hírek, az értesítések nem a hagyományos postai úton érkeznek legtöbbször, hanem elektronikus formában valamilyen külső szerverre, gépre vagy telefonra, lakonikus rövidséggel, szinte személytelenül.

Én is kaptam a napokban egy értesítést arról, hogy a nyár folyamán elkészült köztéri szobrokat hová helyezhetjük ki, melyeket már oly sokan láttak alkotás közben is.

Az értesítés a képviselő-testület döntése alapján a Polgármesteri Hivatal küldeményeként ért el hozzám, elektronikus formában.

Nem írom le részletesen azt a folyamatot ami eddig történt, mikor és miért dőlt el, hogy köztéri szobor kerüljön a község valamelyik pontján a közterületre, mert ezt már elmondtam máskor, talán nem is csak egyszer.

Két szoborról van szó tudjuk. Fából, két darab száz évnél is idősebb nemes tölgyek derekából (amit hivatalosan csak rönknek neveznek) készített egy erdélyi fafaragó a késő-nyár idején.

Az egyik szobor a Turul madár, a másik a honfoglaló Árpád fővezér alakja.

Régi történet, valójában évekre visszamenő, igaz a közelmúltban egy közösségi összejövetelen beszéltünk róla többen is, többször is és ekkor sem tudtuk eldönteni, hová is kerüljenek a szobrok.

Mert akárhová nem kerülhetnek, azt mindenki tudta. Kevés szabad hely van az ilyen alkotások elhelyezése a belterületen.

Csak olyan helyen állhatnak szobrok, -ez alapkövetelmény- amelyik hely szinte kívánja, hogy oda szobor, vagy szobrok kerüljenek.

Vagy megfordítva, a szobor "választja ki" a maga helyét. Nem akárhol, hanem ott, azon a helyen, ahol a legjobban el tudja mondani a maga történetét. Hitelesen szólhat az arra járókhoz, mondanivalója van a világ számára. Ahol szervesen együtt élhet a környezetével.

Olyan ez mint maga a család. Senki sem léphet be a másik család kötelékébe csak az aki oda való, senki sem kap meghívást a családba való tartozáshoz csak az, aki erre méltóvá válik.

Ezért kap komoly körültekintést a szobor elhelyezése, hogy ne csak egy pontja legyen a térnek mint egy ideiglenesen ott tartózkodó tárgy, hanem legyen "genius loci", vagyis váljék a hely szellemévé is.

Én is sokat töprengtem ezen.

Egyik alkalommal, amikor éppen Szent Margit szobrát tisztítottuk meg, hogy Szent István királyunk ünnepére ragyogjon a márvány az ott tartott szentmise fényében, jártam már sokadszor körül a parkot.

Ekkor gondoltam arra, hogy mivel itt már van egy Árpád-házi királylány, Szent Margitnak, IV Béla királyunk lányának szobra amit a kereszténységünk ezer éves évfordulójára emeltünk, nem lenne-e ez a hely alkalmas az elhelyezendő két szobor számára is.

Sőt, -gondoltam tovább, egy szoborpark is kialakulhatna itt ami turisztikai látványosság is lehetne egyben, de a valóságban még ennél sokkal több.

A magyar történelemnek több korszaka volt.

A honfoglalástól Mátyás király uralkodásának végéig egy politikailag szabad Magyarország élt, még ha számos nehézséggel is küzdött közel hatszáz éven át. Életének sorsa soha nem volt mások kezében csak a sajátjukéban. Ezért tudott fennmaradni egy állandó veszélyt jelentő viharos időszakban és nem vált senki vazallusává, nem került függőségi helyzetbe, nem kellett senkinek szavatolni a létét.

A Kárpát medencébe való bevonulásunk (talán nem is az első inkább a sokadik) több történelmi személyiség közvetlen életéhez is tartozott.

Nem megyünk vissza az időben túl messzire, de Álmos vezér alakját mindenképpen meg kell említeni elsőként.
Aztán Álmos fia Árpád, aki egészen az utolsó lépésekig vezette a szövetséget, ha nem is néki adatott meg a legutolsó lépés.

Árpád vezér szobra közöttünk, előttünk van már, Álmos úgyszintén akkor pedig éppen születésénél fogva (a monda szerint) a Turul madár képviseli mindenhol.

Alakuljon ki a magyar függetlenségnek a leghosszabb ideig tartó szimbóluma ezen a helyen -gondoltam magamban.

Aztán ezt el is mondtam azoknak akikkel ezt a gondolatot szükségesnek tartottam megosztani.

Szoborpark kellene ide tehát, amely Álmos vezérrel kezdődne (Turul madár), Árpád fővezérrel folytatódna akihez kapcsolódik az Árpád-házi uralkodók sora akiket éppen Szent Margit képvisel.

A parkból nem hiányozhatna, hogy a legszűkebb teljességgel legyen jelen az említett időszak, Szent István királyunk sem, és természetesen Hunyadi Mátyás sem aki ugyan nem Árpád-házi király, de ő a magyar történelem regényesen szép és kiemelkedő alakja. Mátyás király történetei a nép nyelvén, annak meséiben még ma is élő valóság.

Aztán még több ötlet, gazdagabb tartalom született a park végső alakjának kialakítására.

A magyar függetlenség évszázadokig tartó hosszú idejét a Mohácsi-csata néven számon tartott vereség zárta le.
Ennek a csatának jövőre, 2026-ban lesz ötszáz éves évfordulója.

Miért is ne emlékezzünk e gyászos eseményre azzal a büszke magyar tudattal, hogy Magyarország függetlenségére gondoljunk egy szép park kialakításával, míg 1526 gyászos napjai jutnak eszünkbe, mert hogy mennyi volt a magyarok életében a gyász és mennyi az öröm, mennyi a nevetés és mennyi a könny, azt számba venni elég ha költőinket olvassuk, ezek között is ha a nemzeti Himnuszunkat énekeljük.

Természetesen egy szobor maga is alkalmassá teheti a környezetet, hogy méltó helyen álljon. Ha ez a hely történelmileg is megszentelt és még nincs lefoglalva hasonló céllal.

A fentiekben bízom, míg olvasom a képviselő-testület határozatát a szobrok elhelyezéséről. Ezt a határozatot szövegszerűen ide másolom:

"Dány község Önkormányzat Képviselő-testülete a Dányi Sebestyén Alapítvány kérelmére (Turul madár, Árpád fővezér) köztéren való elhelyezéséhez hozzájárul.

Az elhelyezés helyszíne: I Világháborús emlékmű és környéke".

Egy gondolatot szeretnék még elmondani az egészhez kapcsolódva.

Ez a világ lefojtja az érzelmeket, a lelkiséget, az emelkedettséget, a történelmi látásmódot. Ez tény, ennek a helyzetnek sokszor vagyunk a szenvedői, nyissuk csak ki a televíziót vagy nyissunk meg egy-egy internetes portált. A legtöbb ilyen. De ilyen a közbeszédünk is és ilyenek már-már a nemzeti ünnepeink is.

Ezért is fontos, hogy történelmi személyiségeinket, akik nem csak alakították, de védték is a magyar szellemet és szellemiséget, együtt lássuk, légyen az politikai-társadalmi vezető vagy kultúrában jeleskedő literátor, alkotóművész.

Egy közösség, akár a nemzet közössége vagy országunk lakói, annak kis közösségei egészen a családig lebontva azt, erejét elsősorban intellektuális színvonalában szemlélhetjük, mintsem a tárgyi fogyasztás mértékében vagy -ne is mondjam- a valakinek, vagy valaminek való megfelelésben.

A tárgyi környezet elkopik, devalválódik, elhasználódik, de a közösségek hite, erkölcsi értéke, szellemi nívója olyannyira örök marad, hogy az még az utódokban is jelen lesz.

A dányi szobrok és műalkotások remélhetőleg építik e falunak szellemiségét a továbbiakban is.

Szeressük ezeket az alkotásokat, lássuk meg benne magasabb rendű szellemi létünket és méltó módon tiszteljük is őket. Jó ha a szívünkbe hordozva üzeneteiket megőrizzük mert ez lesz a legméltóbb hozzájuk és a legmaradandóbb az utódok számára.

És ez végső fokon a hazaszeretetünk és nemzeti hovatartozásunk mérföldköve is.