Fogadalom
A fog egy tárgy, a szájban a rágás eszköze. Olyan aprítógép-féle, amely után már kémiai, biokémiai folyamatok zajlanak.
A fogad lehet utalás, a te testedhez tartozó szó amely szintén egy tárgy. Nem általánosan tárgy, hanem a te tárgyad, a te tulajdonod.
De lehet a fogad ige is amikor két ember ellentétes dologra jut, és igazságot keres.
Örömünknek oka
Csíksomlyóra készülvén, (régebben) elengedhetetlennek tartottam, hogy elő ne vegyem -sokadszor is- Daczó Árpád, egykori házfőnök könyvét.
Ez is néma sikoly
Tudom, hogy miről szólt ez a film.
Nem is akarom annak egyetlen kockáját sem felhasználni, annál is inkább mert az a sikoly,amire én gondolok, egészen másfajta mezőben játszódik.
Az életben tudniillik, a napjainkban, távol tőlünk de mégis karnyújtásnyira.
Parajdra gondolok!
Túl a láthatáron
Van annak már ötven éve is, hogy Dányban a művelődési háznak használt majdhogynem romos épület hátsó helységében könyvtár volt.
Muci néni volt a könyvtáros. Mindig ápolt és közvetlen személy, olvasott ember akivel Weisz doktor is szót értett ha könyvet kölcsönzött a községi könyvtárból.
"Hogy kell ezt megkötni...?
Elállt az eső és bár komor fellegek úsztak az égen, egészen közel látva azt, mégis bíztunk a meteorológiai intézet jóslatában: nem lesz ma eső.
Hideg szél fújt a parkolóban amikor kiszálltunk az autóból, csak fel kellett venni a kikészített melegítő felsőt.
Értesítés a harang mellől
Erős szél fodrozza Felsőhegy (Kóka) útjának porát. Föl-fölkap egy maroknyit és sodorja, görgeti, forgatja a szőlőtőkék között mintha a szőlősgazdáknak kívánna segíteni a gyomtalanításban.
Virágzik a szőlő, bimbók vannak még rajta, de nem kérik a kvarchomok tépázását, támadását.
Mi tehát az "új dolog, az új ügy, a Rerum novarum
Ezt, az irodalmi szempontból is és nem csak a lelki tartalmát nézve kitűnően megírt dolgozatot sokan olvasták akkor és azt követően is. (Jól tennék a világ és az országok vezetői, ha ezt a gyakorlatot folytatnák. Más világ lenne akkor)
Az enciklikának négy fő fejezete van.
Még náhány szó az új pápa megválasztásáról
Ma, 2025 május 15-e van.
Serkent engem ez a nap arra, hogy szóljak néhány mondatban XIV Leo pápa megválasztásáról.
Először is szeretném elkerülni azt a buta tudálékosságot amelyet láttunk a magyar sajtó egyikében-másikában a konklávé idején, és én "megmondó" ember, aki illetéktelenül belebeszél olyan dolgokba amelyek nem tartoznak rá, éppen a fentiek tanulságaként, nem akarok lenni.
TÁJÉKOZTATÓ a zöldhulladék-gyűjtő zsák kiosztásáról II.
Ingyenes zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása
2025
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosokat, hogy a zöldhulladék gyűjtésére alkalmas zsák következő adagját leszállították (14 400 db, mely 450 háztartás) az alábbi időpontban vehetik át, ezen mennyiség erejéig.
Reagálás a zsák hiányra
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a zöld hulladék gyűjtésére alkalmas zsákokat a MOHU Zrt. partnere, a Vertikal Group Nyrt. biztosítja a lakosságnak. Az Önkormányzat és a Kommunális Kft. dolgozói csak azt a mennyiséget, és csak akkor tudja kiosztani, ha zsákok a rendelkezésére állnak.
TÁJÉKOZTATÓ a zöldhulladék-gyűjtő zsák kiosztásáról
Tájékoztatás!
Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy a hétfői napon (2025.05.12-én), a szolgáltató által biztosított 18 000 darab zöldhulladék-gyűjtő zsák kiosztásra került. A még szükséges mennyiségű zsák igénylése megtörtént, szállítása folyamatban van. Amint megkapjuk, értesítjük a lakosokat az átvétel lehetőségéről.
Megértésüket köszönjük!
Sohasem szabad elfelejteni
A ma embere, vagyis mi, percemberkék vagyunk.
Az apáink, nagyapáink, akikre még emlékezünk, akik most is emlékeinkben élnek, emlékező, nem felejtő, stabil emberek voltak. Mi labilisak vagyunk, mint a fél lábon álló madár.
Így élünk percről - percre, napról napra. Mindig csak a most, soha nem a tegnap, és ritkán a holnap, -ami foglalkoztat bennünket.