Eligazodunk? (magunkon is)

A világ dolgain talán - eligazodunk? Saját tévedéseinken (és vélt tévedhetetlenségeinken) eligazodunk?

Kezdjük talán a legelején. Mindennek elején. Az anyanyelvünkön.

A közbeszéd a mélybe zuhant. A trágárság trónt ül a politikusok!? eszén. De a mi eszünkön is!
Nyilvános hazugságok és rémképek minden csatornán. Vagy majdnem minden csatornán.
Rémképek! Rémes képek!
Ha rémképeket látsz, ott is ahol nincs, akkor is amikor nem kellene, elveszett világban élsz már annak előtte, hogy a rémkép (pl a háború) bekövetkezne.
Közbevetőleg: a háborút nem te, vagy én hanem azok robbantják ki, akiknek világraszóló fékezhetetlenül nagy agresszivitásuk van, amelynek táplálója az önzés és a hatalomvágy. Kóros hatalomvágyban élő (szenvedő) emberek, akiknek a hatalom mellett a másik ember leigázása is motivációja volt, emberi gyengeségük okán, hamis ideológiájuk következtében, kóros elmeállapotuk okán vagy egyszerűen megalomániás betegségben szenvedve és az ilyenek minden korban felbukkannak.

Hogyan beszélnek hozzánk, nekünk a tömegmédiában? Igaz módon, vagy hamisan? Magyartalanul. Obszcén módon. Az a győztes aki legelőbb tud a szódáskocsisok nyelvén beszélni. A szódáskocsisok káromkodtak. Útszéli módon beszéltek. (Én ugyan láttam gyerekkoromban szódáskocsist, de beszélni nem hallottam. Csak hírből tudom amit mondtam.

Új "magyar nyelv" van születőben?

A "kettőzés" például. "Kettőezerhuszonhat! "Kettő ember"! "Kettő alkalom". (Nem két ember, két alkalom stb).
Nagyon uras!

Mint az éneklés a mondatok végén. Borzasztó!

Mint a névmások összekeverése. "Ő", mondja az eladó a polcon lévő súrolókefére. Mutató névmás, személyes névmás - keverése.
A tárgyak személyek lettek, a személyek tárgyak.

Ez igazi pusztulás. És pusztítás. A nyelvünk, a magyar nyelv megölése.

Pedig!! Mondja egy világhírű (angol) nyelvész: "A magyar nyelv szerkezetét, logikáját és értelmét bírja valaki, akkor az meg fogja érteni (előbb mint más) az Isten üzenetét.

De mi erre, úgy látszik nem vagyunk kíváncsiak!
A magyar gyökök (szó gyök) számtalan nyelvben kimutathatók. Még a szkíták nyelvében is.

Ősi a mi nyelvünk. Úgy fejlődött mint az ember fejlődik. Mindig több és több lett.

(Nem ismeretlen előttünk Dionysius Exiguus neve és személye. Római pápa volt, az időszámításunk matematikai képletének atyja.
A mi ősünk! Igen a magyarok őse volt. Úgy mondhatnánk a nevét, hogy Kis Dénes. Mert szkíta származású volt, a szkíták - hunok pedig a magyarok ősei.)
Mik vannak!

Jubileumi szent év volt az öreg esztendő. 2025!

A jubileumi év örvendetes év.

"Az örvendetes esztendőben kapja vissza mindenki a maga birtokát" (Leviták 25,23)
Visszakapták a devizahitelesek a birtokukat? A házaikat. Amit csalással vettek el tőlük. (Hogy mást ne mondjak).

Bomlanak közösségeink. A falu megtartó ereje. Vagy a magyarság megtartó ereje.
Kiiktatták a közösségeket. Az autonom, alulról szerveződő kis közösségeket.
Központból mondnak meg mindent. Vagy majdnem mindent.

Két dologra térek ki. Az egyik az önkormányzatiság, a másik az iskola.
Mindkettőben volt részem. Voltam részese mindkettőnek.

Ha majd az okos gyülekezetekben hányjuk-vetjük meg száz bajunk.
Így indultunk. Erre biztatott még a költő is.
Formális organizáció játszik ma közösségi szerepet bennünk. És nekünk. És rajtunk. A világon! Mindenütt talán. De az uralom szintjén mindenképpen.

Visszaadtuk-e a gyerekeknek az elveszett élményeiket. A gyerekeket pedig nekünk. A községnek. A közösségnek!

Ha elraboltuk, elvettük a gyermekek élményeit, hogy megtapasztalják, megéljék ebben a faluban élő (kor)társaik örömét és átvegyék egymás értékeit, nem máshol, mint a dányi iskolában, akkor nem zártunk jó évet.

Eligazodunk magunkon? Tetteinken! Mulasztásainkon!

Többről van szó annál, mintsem a mában élni. A most élni.

A most, a ma, a mai nap, minden nap, csak bölcsője lehet a holnapnak.
Mit (kit) ringatunk ebben a bölcsőben?

Ahogyan a bölcső ring, mint az inga, járja a maga csonka útját balról jobbra, jobbról balra, eljátszhatja, ha oda nem figyelünk a jövő ígéretét. Vagyis eljátszhatjuk a jövőjét gyermeknek, gyermekeinknek, unokáinknak, a falunak, közösségnek egyaránt.

Téves nézeteink egyike, az anyagi gyarapodásba hinni, az erkölcsi, (morális, szakrális) értékekbeni növekedés helyett.

Az anyag, mindig és mindenhol csak ideig-óráig létezik. Az anyag változása, léte és pusztulása egy nagy körforgás, amelynek éppen aktuálisan megjelenő képéhez igazodnunk és mindenek felett elfogadnunk mások, pl az erkölcsi-közösségi élet elé helyezve, életünk nagy tévedése és csalódása.

Természetes emberi törekvés az, hogy az ember tárgyi környezetét rendbe téve majd azt rendben látva nyugodtan várhasson a holnapra, a holnap érkező vendégre.

Az ember viszont mindezek felett áll!

Az ember bölcs gondolataiban, jó tetteiben, mások által is elfogadott erkölcsében és szakralitásában él. Ezen értékek között éli igazi emberi életét. Ezt így tartani így vélni helyes.

Környezet és ember egymáshoz való viszonya úgy jelentkezik a humán-etikában, hogy elsődlegesek az emberi körülmények és másodlagosak a tárgyi viszonyok.

Egy írást küldtek el nekem, olvasásra szánva.

Olyan volt ez az írás, hogy minden gondolatát és magát az írás stílusát magamra nézve is követésre méltónak láttam.

Olyan volt ez az írás -képi megjelenítésben- mint amikor zarándok útunkon Ófaluban jártunk. A település rendezett volt, tiszta, átlátható, vonzó, hívogató és szabályos. Svábok laknak Ófalun.

Vagy Torockón láttam ilyent a világörökség részekén nyilvántartott falurészen. Úgy álltak a (sváb)házak az út mentén mintha őrt álltak volna a falun. Biztonságos érzést sugároztak.
A háttérben (vagy előtérben) a csodás Székelykő. Alatta a kevert nemzetiségű falu.

Ez egy szép emlékkép előttem.

Sokszor vágyakozik az ember a szép képekre.

Olyanok vagyunk viszont mint az öreg parasztház a falunkban, hogy szép, szép de valójában milyen, azt nem látjuk. Csak akkor, ha az udvarba megyünk és szemünkbe ötlik a ház roggyant vége.

Az eligazodásunk is ilyen volt az elmúlt évben. Vagy most is ilyen? Mindig belóg valami a képbe, ami azt zavaróvá teszi.

Szűrjük ki életünkben a zavaró tényezőket. Űzzük el őket magunktól, hogy tiszta képet lássunk.

Hogy jövőre jobban tudjunk eligazodni magunkon is, tetteinken is, másokon is mint ahogyan azt idáig tettük.

De össze ne keverjük az élet fontos dolgait, mert akkor jövőre is ott állunk ahol most vagyunk.