Sebestyén mint az élet szép zenéje

Az évek, az évszázadok úgy tudnak átalakítani konkrét formákat, megjelenéseket, hogy abból látszólag egészen más lesz, de valójában ugyanaz marad.

A dányi Ördöngősök valami ilyen félét tettek szombaton, december hatodikán a dányi művelődési házban.

Sebestyén legendáját minden dányi ember tudja. (Ha nem tudja, akkor még nem igazán dányi).

Eszembe jut, míg az előadás megtekintésére készülődtem otthon, hogy vajon milyen lehetett a dányiak élete, éppen ezekben a napokban amelyeket élünk, hétszáz ötven-valahány évvel ezelőtt, az Adventus Domini, az Úr eljövetelére várakozó időben?

Hogyan készült akkor a falu a karácsony megünneplésére? És vajon tudott-e készülni egyáltalán abban a hányatott és üldözésekkel megtelt világban amikor a tatárok (mongolok) járták ezt a vidéket és halálra kerestek mindenkit, vagy halál helyett kegyesen minden embernek valamiért szomorú sorsot szánván. Mit érezhettek akkor amikor éjszakai álmukból a házuk tetejének égő, roppanó robajára ébredtek, amikor sötét, halált lehelő fájdalomban élték meg a pillanatot, az otthon és az ember teljes pusztulását.

Vagy még mindig a Tápió menti mocsarakban éltek? Ingoványos zsombékok között jeges vízhártyán csillant meg a hold fénye éjszakánként, míg remegően összekulcsolt kezekkel várták a holnapot. A jövő keserű ébredését.

Némán siratták talán falus-társuknak Sebestyénnek vértanúságot szenvedő halálát?

Megindító képzelet vajon jó hangulatot teremt-e egy zenés-táncos összejövetelre?

Karácsonykor nagypéntek áldozatára emlékezni össze is zavarja az ember képzelétét, de egyben meg is csillantja Husvét örömének fel- és megszabadító öröklétben pompázó ígéretét, ha pontosan azt adjuk, ami lényünk lényege. Az élő, érző, felszabadult ember hálaimáját. Akár még táncban kifejezve is.

Nem élhet az ember mesék, mítoszok, legendák nélkül.

Magyar létünket ennek is köszönhetjük. Köszönhetjük a túlélést minden borzalmak idején.

A mese a legenda, mítosz a magyar ember továbbéltető reménye volt mindig, ebből fakadtak a népi szent énekek, népi imák amelyek valójában egy sajátos kultúrát teremtve ma is élnek és hatnak.
Amelyek hitünk erős alapjait is képezhetik ha minden jelenséget a maga helyén tudunk kezelni. Ha nem cseréljük fel a képzeletet a valósággal, tudatosan tévedésbe hajtva másokat, gúzsba kötő
rosszindulattal.

Sebestyén életét áldozta a társaiért. A faluért. Így tartja a legenda és így írjuk őt be a mítoszainkba évszázadokon át a mesélő kedvű nagypapák és nagymamák, de a falu közösségének életet éltető megemlékezései révén is, mert nincsen erősebb megtartó erő a tiszta, gondoskodó érzelmeknél és szeretetnél, amelyekből a hit is fakad.

Így tették ezt őseink. Meg is maradt Sebestyén emléke évszázadokon át. Erősebben vésődött agyunkba, szokásainkba, értelmünkbe és büszkeségünkbe (hogy íme lásd, mire képesek a dányiak) mint a tanult ismeret mert az érzelmek, érzések, gondolatok és hitek kegyes helye a lélekben van. Sebestyén a dányiak lelkének megtestesítője, legendába szőtt alakjával.

A tánc, amellyel előadták az Ördöngősök Sebestyén legendáját egy új színt hozott emlékeinket megőrző, megtartó képességeinkbe mert energiát, frissességet és új színeket ültetett át a régi talajba, emlékezetünk televényébe. (Bocsánat ha a 21-ik század beszédeitől eltérő jelzőket használok, de maga a tárgy, amiről beszélünk sem 21-ik századi, ráadásul, az egész est egy képes beszéd volt valójában.)

Az Ördöngősöket, kicsiket is nagyokat is, fiatalokat is, fiatalokká maradt idősebbeket is ide értve, dícséret illeti és elismerés az előadott és örömmel látott szereplésükért.

Végig kísérte Sebestyén utolsó napjai történetének felidézését az előadott tánc az énekkel, zenével együtt, annak a pillanatnak a megélését segítette, amely az életáldozat magasztos, egyben tragikus valóságát mutatja meg és az alkalomhoz is illik. Ez nagyon nagy szó és bravúr.

A táncunkkal általában is önmagunkat mutatjuk meg, mutatjuk be és ehhez társul is egy láthatóvá vált gondolatiság a Sebestyén legenda.

Az Ödöngősök népes"serege" Hajdu Zsolt vezetésével községünknek szép ajándékot adott.

A Dányi Sebestyén Alapítvány (népfőiskola) korábbi kezdeményezése valósult meg Hajdu Zsolttal és társulatával. (Lásd Gondolatszőttes: Mocsárból a halálba). A koreográfia tükrözi az írás eszmei mondanivalóját. A novella változatlan rövidített narrációja (jó orgánumú érthető beszéd)segítette a megértést azoknak is akik Sebestyén történetét nem ismerik.

A táncosok átélt gondolatisággal és művészi hajlammal mutatták be Sebestyén legendáját. Értve ez alatt nem csak a szóló táncosokat (akiket külön is dícséret illet) hanem mindenki mást, a szép számú szereplő gárda apraját és nagyját.

Szóljon Aranyosi Ervin költő szava hozzánk, szereplőkhöz, táncosokhoz és mindannyiónkhoz:

"Az élet szép zenéje most magával ragad, Ne fékezd, ne is gátold, ne fogd vissza magad".

Ne fogd vissza magad, mert a táncban önmagunkat látjuk másokkal együtt. Nincs is ennél őszintébb szó a világon. Ez egymásnak nyújtott karácsonyi ajándékunk.

Vigyázzunk, hogy karácsra való hangolódásunk, felkészülésünk ne váljon banálissá, bóvlivá.
Minden produkcióban, minden egyes tárgyi és szellemi megjelenésben amelyet ajándéknak szánunk, annyi érték van, amennyit "beleteszünk". Nem energia, hanem érték. Nem fölös energiánkat kell levezetni egy-egy ajándéknak szánt bemutatáson, hanem értékeinket, tudásunkat és legfőképpen karácsony ünnepével való elkötelezettségünket.

A Dányi Ördöngős Népi Együttes merész lépéssel kívánta kinyilvánítani karácsonyi ajándékát Sebestyén legendájának a feldolgozásával.

Azt mutatta meg ezzel, hogy az eddigiektől eltérő új színekkel, formákkal is lehet köszönteni karácsony szent ünnepét.
Olyan tartalmakkal amelyek értéket hordoznak és olyan kifejezéssel amelyek ezt a tartalmat, az értékeket a maguk nyelvére lefordítva művészi módon közvetítik.