Népfőiskola

Ez az aktív magány, amit a pandémia-okozta rendelkezés kényszerít ránk -okkal és jogosan- nagyon aktív szellemi életet is generálhat, kiválthat bennünk. Nem rossz az, higgyétek el, ha az ember néha elcsendesedik, elvonul a világ zajától.

És azon az éjszakán
Kenyerét kezébe vette
Önmagának Szent Torán
Érintéssel megszentelte
És ezen a Vacsorán
-legszentebb volt az az Este
ne csodálkozz e csodán-
Megmondta, hogy
AZ A TESTE

Aztán felvette a Bort
Szent Kelyhébe fölemelte
Ezzel e "Halotti Tort"
Szava élő "Torrá" tette
- a bor nem az ami volt
megújult az érintésre
Így lesz az Élő, ami "holt"
Megmondta, hogy

Talán nem haragszik meg rám Petőfi Sándor, hogy költeményének címét átvettem.
Miként a költőnek sem sikerült a terve, miként is fog viselkedni régnemlátott édesanyjával, (a sok szebbnél szebb gondolat füstbe ment, vagyis nem úgy történtek az események amint ő azt eltervezte), sokszor megy a füstbe a mi tervünk is. Vagyis elszáll mint a kémények-eregette "göndör" füstök.

Sokszor gondolkodom azon, reggeli ébredés után, mondhatni rendszeresen, hogy melyek azok az ügyek, dolgok, feszítő érzések, kimondásra vágyó szavak amelyek csak rám tartoznak és másra nem. Vagy nem mindenkire.
Tegyem e félre "e szent fát" (vagyis a médiumi eszközöket), vagy elsősorban tanulságként használjam mások javára.

"Temetésre szól az ének, Temetőbe kit kisérnek......

Petőfi Sándor verséből történő idézettől semmi nem lenne kifejezőbb, hogy utóljára szóljak hozzád kedves Hambalkó Feri.

Sugárzó jókedvet árasztanak azok a történeti mesék, amelyek állatokról szólnak, de úgy, hogy az állatok szinte embermód viselkednek.

Már gyermekkoromban is rácsodálkoztam. Megfogott rendkívülisége. Nagyobb, terjedelmesebb volt a "társainál" és ma is megállja a versenyt az összehasonlításban.
Nem csak kiterjedése, de formája is nagy hatással volt rám. Nézegettem, forgattam, nehéz testét aztán a helyére tettem.

Most ismét elővettem. Jó okom van rá. Nem is lehetne nála jobb barát és tanácsadó ma sem.

Már gyermekkoromban is rácsodálkoztam. Megfogott rendkívülisége. Nagyobb, terjedelmesebb volt a "társainál" és ma is megállja a versenyt az összehasonlításban.
Nem csak kiterjedése, de formája is nagy hatással volt rám. Nézegettem, forgattam, nehéz testét aztán a helyére tettem.

Most ismét elővettem. Jó okom van rá. Nem is lehetne nála jobb barát és tanácsadó ma sem.

Nem vagyok nagymestere a gépeknek. Sem azoknak amelyek a háztartásban vannak, sem azoknak amelyek a csúcstechnika termékei.
Megnézem néha a facebook-ot, mert az emberi természet már csak olyan, hogy minden érdekli. Nem vagyok a rajongója ennek az internetes portálnak, de hazudnék, ha azt mondanám, nem találok semmi érdekeset benne. Nagyképűség mellőzésével mondom: olyan nekemvalót.

Igen, Ő az, aki mindenki győzelmét akarja. Tekintet nélkül. A lilák is győzzenek, zöldek is és bármilyen a színük, bárhol is vannak, élnek. De ehhez a pályára kell menni. Ő még a mérkőzés befejezése előtt megadja nekünk a sanszot a győzelemre. A győzelemre, amely üdvösségünk.
A zarándoklat is egy ilyen játszótér.

Egymás kezét fogva kört alkottunk a templom előtti kis téren egy, nevében honfoglalási idők emlékét őrző városban. Ez akkor volt amikor a Magyar Caminó útján jártunk, Esztergemból indulva Máriagyüdre mentünk. Tizenhat napra terveztük az utat. Most a nyolcadik nap után voltunk. Félúton. Félidőben.

Mindenekelőtt (mindenek előtt) szeretnék elnézést kérni azokért a főleg betűkimaradásokban és más módon is jelentkező helyesírási hibákért, amelyeket vétek az írásaim során. Nem a tudatlanság eredménye ez. Pontosabban azok a hiányosságok okozzák, amelyek kiküszöbölhetők lennének azzal, ha többet tudnék a technikáról, beleértve a gép kezelését is. Igyekezni fogok.

Most lássuk a lényeget!

A falu kis töppedt házait mélyen nyomja a nyugalom az egyformaság szürkeségébe. A kocsmából minden ajtónyitást követően kiömlő moraj, mint tömör fal zárja le a Nagyköz vasárnapi forgatagát. Legények leányok (eladólányok) járnak föl s alá, a zötyögős országút melletti széles "földpadlós" járdán.

A konyhában nagy volt a rendetlenség. Pista bácsi -mert így nevezték az emberek M I községi lakost- magyarázkodot is egy kicsit a rendetlenség okán, mert mint mondotta ezeket a munkákat régen az istállóban végezte de most nem teheti, mert az egy ló kevés ahhoz, hogy az istállót "befűtse".

A vaskos paksamétát hóna alá csapta és csak úgy gyalogosan elindult a falu déli irányában, ahogyan a főút is igyekszik elhagyni a települést.

A fiatal tanár, Ferenc első évét kezdi pedagógusként a fővárosközeli falu iskolájában. Nem idegen számára e történelmi jelentőségű hely, a falu, vidéki gyerek ő is és nem is messzire lakik első munkahelyétől. Az egyik szomszédos megye -igaz, annak távolabbi pontja- az ő születésének helye. Szép gyermekkora fel-fel bukkan emlékeiben.

A munkásélet, a munka és annak gyümölcse, mely szépen mosolyog ránk tiszta időben, elrejtve a világmindenséget tápláló fényeket, egy örök kezdet, mely átível életeken, határokon, míg megnyugvást talál egy kis időre, és megpihen a kezdődő reményeken. Ez a remény minden emberben megtalálható.

Nem állítom, hogy a két esetelemzés tipikus lenne e helyzet bemutatására. Harminc esztendő jelképeként foghatjuk fel legföljebb őket, és nem tipuskeresés, tipizálás eredményeként. Hát értelmezzük így. Vagyis nem teljes kép, nem reprezentatív, hanem példa és az sem kimerítőleg, nem teljeskörűen hanem inkább arcképvázlat készítésével.

A kér ember neve legyen István bácsi és a fiatalabb István.

Közbevetőleg jegyzem meg, talán nem érdekes téma sokaknak arról az időről írni vagy azt hallgatni, olvasni ami 30 évig tartott, az 1960 és 1990 közötti időben, a magyar falu és így Dány község életében is. Nem elég "cuccos"! De senki nem vetheti szemére annak aki erről szól kisebb-nagyobb részletességgel, mert az akkori paraszti (dányi) élet belénk égett.

Mozgalmas idő kezdődött a falvakban, így a mi községünkben is. Mozgalmas, fordulatos a szó fizikai és társadalmi értelmében.