Népfőiskola

Október 7-én, délután fél négy órakor kezdődött a dányi népfőiskola rendezvénye, melyet szép számú közönség előtt, nyitott meg a helyi népfőiskola vezetője, Gódor András, (ny. polgármester c. egyetemi docens), Kovács András plébános úr, Gódor Lajosné polgármesterasszony,és Nagy Júlia, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnökségi tagjának jelenlétében.

Ma még a vasárnapi rendezvényünkre készülünk

(vasárnap, október 7 délután fél négy órakor az Ifjúsági Házban),

de nem feledkezünk meg arról az október 27-re tervezett összejövetelünk témájáról sem, amelyik feltételezésünk szerint nagyon is időszerű feladatot érint még ma is,: miként neveljük az iskolában a gyermekeinket, hogy tehetségük kibontakozzon.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, akinek fontos községünk és hazánk jelene, multja és jövője, és időt is tud rá fordítani, arra a rendezvényünkre, melyet

OKTÓBER 7-én (vasárnap)

tartunk, a Szent Imre Ifjúsági Házban

DÉLUTÁN FÉL NÉGY órai kezdettel.

Úgy állt ott, mint a betlehemi istálló felett a csillag.
Fényes ragyogással, mattszürke vasként a ház tetején, a gerinc első, utcai frontján.
A ragyogása nem külső tündöklés volt.
A ragyogása belülről jött, a tárgy lényegét alkotta, mint ahogyan a testnek a lélek.

Simone Weil írásából vett idézettel kezdődik a könyv. A kicsi könyv. Könyvecske.

Junius volt.
Gyertek szabadmellű örömök és pusztuljatok gonosz iskolák -mondhattuk Adyval szabadon-, régi nyaraknak örömében gyermeki gondtalansággal dúskáló kiskamaszok.

Mi nem kértük szüleinket, hogy gondoljanak ki számunkra programokat a nyár meleg napjaira, mint teszik ezt -hiszen látom- a mai gyerekek.

A régi falusi házak előtt agyagpad volt. Ezt ünnepre szépen díszítették, "mázolták" és színes homokot szórtak rá, lehetőleg piros homokot, ami a falu csak egyes részein volt található a határban, mégpedig ott, ahol a dányi agyagos homok a szokásosnál több vasat tartalmazott. (Vasoxidot helyesebben).

Kellemetlen. Felettébb kellemetlen.

Mindjárt mondok egy példát, hogy jobban érthető legyen az, amit kicsit rosszallok.

A példa:
A példa egy megtörtént beszélgetés. Nem a környezetünkben, a házunk táján történt, hanem sokkal messzebb ennél.

A Gyímesek völgyében a gyímesi csángók között esett meg velünk, amikor a kérdésünkre, hogy közel vagy messze van az a pont ahová igyekszünk, jó tanácsként ezt mondta ismerősöm:

Olvasom, hallom a hírekben, hogy a biológia, kémia, fizika (és talán a földrajz) tantárgyakat megszűntetik.
Nem lesz biológia óra, fizika óra stb, stb, hanem lesz helyette ugynevezett integrált tantárgy, amelyekbe ezeket az önálló tudomámyágakat összevonják.

Lehettünk kéttucatszám? Vagy többen is? Harmincan talán? Vagy még többen? A lényegen mit sem változtat.

Elég horrorisztikus történet, de megesik. Megtörténik.

A falusi udvar hozzátartozója még sok helyen ma is, -bár egyre ritkuló számban- a baromfiudvar.

Egy ilyen helyen történt, hogy egy reggelre az állatkolónia egyik, még az életet csak most kóstolgató tagja, -nevezzük néven- egy kiscsibe elpusztult. De nem akárhogyan, hanem úgy, hogy decapitálták. Azaz fejét vették. Irtózat!

Nem rossz ötlet jeget idézni fel ebben a hetek óta tartó kánikulai hőségben.
De mégsem jeges témáról lesz szó. Bár nem esik messze a hideg évszaktól, téltől, fűtési idénytől az, ami a témát adta.

Ha valaki fával akar fűteni, éppen ideje, sőt utolsó ideje annak, hogy a tűzifát beszerezze. Mert jobbára csak olyan van a piacon, amelyiken a rigó a nyáron még fütyült. Idő kell a kiszáradásához.

Zöldre festett fű-színével harmonikusan illeszkedett a tájba,az új illatát még frissen kibocsátó vasszerkezet,ami valójában egy konditerem
a parkban. Átlátszó műanyagtető zárja le a teret az ég felé.
A rozsdabarna színű négyzetlapokból összerakott rekortán puha lépteket biztosítva barátságossá és hívogatóvá tette, ezt a szabadtéri izomerősítésre szánt tornaszer-komplexumot.

Azt mondják, hogy elment.
Azt, hogy meghalt.
Úgy említik már, hogy volt, hogy élt, és már nincs többé.

Add Uram, én Istenem, hogy megértsem ezt a titkot.
Hogy megértsem azt, hová lett az anyag, hová lett a test, mivé lett Ő, a tanító, az Ember.
Mivé lett földi életének befejeztével.

Add Uram, hogy megértsem azt, mire tanított engem. Mire tanított minket.

Néhány hete már, hogy forgatom fejemben írni dallamos cikket józan és szép életekről.
Különösen is azok életéről, akik tanulmányaim során közel voltak hozzám.
Ezek közül is az általános iskolai élményeimről. Tanáraimról.
Nem volt könnyű küzdelem.
Nem "állt össze" a kép bennem, hogy valóban azt értsék az emberek amit én gondolok, és amit gondolok, amiről írok, az hiteles és igaz legyen.

Csodálatos egy út, mely nem hagyja nyugodtan az ember emlékezetét, fantáziáját, az élmények leülepedését, hogy ne mondjam, elmúlását.

Az egyik legáltalánosabb kifejezés arra a módszerre, mely gazdag variációs tartalma miatt széleskörűen alkalmazott és a pedagógia irodalom új és régi elméleteit, gyakorlatait tartalmazza, vagyis az un csoportmunkára ez a kifejezés: "ezt mi is csináljuk".

A pedagógiai tudás, vagyis a pedagógia tudományában való jártasság olyan eszköz a tanító ember kezében, értsd alatta: a pedagógus kezében, amely képessé és alkalmassá teszi őt arra, hogy a tudásátadás (oktatás) és a szűkebben értelmezett személyiségfejlesztés (nevelés) területén, vagyis a nevelő-oktató munka komplex rendszerében szakemberként tudjon eljárni.

Jártunk Erdélyben, sokszor is, voltunk Kárpátalján is, most pedig a Felvidék lett útunk célpontja,az elmúlt hét utolsó három napján.

A dányi Sebestyén népfőiskola, nemzeti nevelésének programjában most ez szerepelt.

A történelem -a szentencia szerint- tanító. Sőt, nem csak egyszerűen tanító, hanem tanítómester. Vagyis magiszter. Az élet tanítómestere.

Amikor még az iskolában voltam, dolgoztam, akkor néha-néha valamikori kedves kollégáim, tanító- és tanártársaim, szelíden figyelmeztettek arra, hogy kevesebb idegen szót használjak előadásaimban, instrukcióimban, terveimben, közlendőimben.
Nem firtatom már és nem védem igazamat, annál is inkább, mert nincs kinek tegyem.
Régen volt, elmúlt.