Népfőiskola

Régi iratokat kerestem egy öreg szekrényben. Mit találtam?
Édesanyám gyűjtötte régi újságokat, közöttük a Dányi Tükör, helyi újság néhány évfolyamának egy-két számát.

Már ez is tanulságos volt, érdekes, szinte történelmi időket idéző a számomra.

A tükör úgy-e egy tárgy. Egy olyan tárgy, amelyik mindennapjaink részévé vált. Nézegetjük "benne" magunkat pl reggel, borotválkozás közben, vagy a nők is nézegetik magukat, hogy a sminket "felrakják". Nem is gondolunk rá, hogy nélküle milyen bonyodalmas lenne az életünk.

A tükör olyan fontos tárgy, amelyik szólás-mondások, vagy népszokások alanyát is képezte.

Én most kedves olvasó, nem a címről szeretnék írni!
De nem is akarom azt kihagyni!
Mert valójában, a címről sokat írni nem lehet és nem is érdemes.

Miről van tehát szó?

Jó hangulatú társaság jött össze, hiba nélkül melengetett az őszi napsugár és kicsit ösztövér /sovány/ módon, de mégis csak szaporodott a leszüretelt szőlő a mustoskád körül.

Ez, szinte menetrendszerűen bekövetkezik. Mármint a sóhaj. Ilyenkor, szeptember táján, a tanévkezdés idején. Miért is ne, hiszen az alsó foktól a középfokon át a felsőfokú oktatással bezárólag 25 esztendő szeptembere hozott nekem is új izgalmat a tanévkezdésre. Negyedszázad évet töltöttem az iskolapadban vagy ilyen, vagy olyan oktatási formában.

Ez a harang ott állt a Felsőhegyen a Kókára vivő út mellett, közel Szent Dónát szobrához.
Ezt a harangot Dóczi János és Tóth József vezérletével újították fel a felsőhegyi szőlősgazdák.

Oly sok élmény tölt el bennünket naponta a legkülönfélébb helyeken, hogy azt feldolgozni is alig tudjuk.
Sőt, feldolgozni sem tudjuk.
Elfárad a szervezet is, kimerülnek az érzékszervek és tompább lesz a gondolkodás is.

A dzsipszi barum azt jelenti, cigánybáró.

Ez a nemes cím nem mást illet meg mint egy paprika-féleséget, melynek fekete termése van. /felfújt bogyó - mint azt iskolában tanulni lehetett a paprika terméséről/.

Nevezzük őt Margitkának. Férjét pedig Palinak.

Margitka egy vidéki pénzintézet gazdasági vezetője volt.
Többször járt nálam a főnöknőjével, így hozta a hivatali munka rendje.
Két különböző ember: Margitka és a főnöknője.

A "meglepi" nem más, mint a meglepetés. Argóban.
Ez talán egy, vidékre is lecsorgó városi folklór, vagy úgy ahogy van, egyik hungarikummá vált-váló eszes megyar találmányunk, vagy egyszerűen a kor terméke, azt én eldönteni nem tudom.
Lehet, hogy olyan mint a tiki-taki játék, vagy a moncsicsi-baba, született, meghalt, béke poraira.

Elnézést kérek, -sajnos nem először- pontosítani szeretnék egy megállapítást a félreérthetőség elkerülése miatt.

Igen, egyeseknek Pali bácsi, nekem kicsit furcsa. De mit tehetünk? Az idő halad, "elhalunk mi vének, csak híre marad meg karunk erejének" idézhetjük Aranyt, az öreg Toldi szavaival.

Az ember származástana -biológiai értelemben és nem a teremtés aspektusából nézve-olyannyira kézzelfogható tudomány, melyet mind a filogenetika vagyis a törzsfejlődés, mind az ontogenetika vagyis az egyedfejlődés -nem kell félnünk ezektől a szakkifejezésektől-kétséget alig kizáróan bizonyít. Persze kétségek mindig vannak a tudományban, az sohasem teljes, sohasem lezárt.

Az a két Losonchoz kapcsolódó történet amit tegnap írtam, felvezetése a most írottaknak.

A megemlékezés végén elindultunk haza. Úgy délután 2 óra felé volt az idő.
A 71-es út vezet Somoskőujfaluba, a határhoz. Rekkenő volt a hőség, az autóban pedig méginkább, a klíma ellenére is.
Az útról jól lehet látni -balra- egy helyen Fülek várát.
Megnézzük!

Július 8-án -mint azt korábban jeleztük- Losoncra mentünk, hogy részt vegyünk Ráday Pál síremlékének felújítása alkalmából rendezett ünnepségen.
Erről konkrétan később írok, most csak egy-két képet elevenítek fel gondolom nem csak a magam kedvéért.

A szép, impozáns református templomban kezdődött a több részből álló ünnepség.

Községünk 800 éves fennállásának idején sokszor tragikus, embertpróbáló napok jöttek, egymásután. Évszázadonként, sőt még attól is sűrűbb alkalmanként, mely mint nehéz járom nehezedtek ránk.

Az 1200-as években, Szent Margit korában lehetett a súlyosan beteg Pál gyógyulása, mely mint betegség szimbóluma a test gyötrelmének, de szimbóluma a hit erejének is.

"Honnét veszi az erőt".... csodálkozva szokták kérdezni, ha egy-egy ember súlyos terhek sorozatát viseli.
Hát honnét is?

Ha megnézzük szülőfalunk történtét, akkor számos olyan eseményre bukkanunk, amelynek elviselésére valóban csodálatos erőre volt szükség.
De honnét jön a csoda, mi is ez a "csoda"?

Akit így neveztek, nem volt más mint II Rákóczi Ferenc. De nem róla akarok írni. Hát akkor miért a cím?

Tavaly nyáron Losoncon jártunk, mert a dányi népfőiskola közelebbről meg akarta ismerni a péceli gimnázium névadóját.

Miről is van szó?
Arról, hogy tisztelegni szerettünk volna Ráday Pál emléke előtt, akiről 1962-ben az alapítás évében elnevezték a Péceli Gimnáziumot.

Balátom, sőt tudom, hogy nehéz egy írást odafigyeléssel olvasni, ha nem derül ki annak aktualitása. Ha nem érzi az olvasó az "énbevontságot" -ahogyan a pszichológia mondja: ego involvo- mert ilyenkor az érdeklődés -ha van is- csak formálisan van.

Az utolsó két cikkhez némi adalék szükségeltetik, -már csak a fiatalok kedvéért is /ha van ilyen/.