1849. október 6. – a magyar szabadság gyásznapja
Az Európa tavaszának nevezett 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc bukását követő megtorlás első felvonása 1849. október 6-án zajlott le Aradon, a 13 hős tábornok kivégzésével. A véres megtorlás és bosszú kigondolója és végrehajtója Haynau osztrák hadvezér, akit 1847-ben temesvári hadtestparancsnokként nyugdíjaztak.
El Camino - a dányi vándor / 1. rész
Aki megtette!
El Camino -Szent Jakab út- középkori zarándokút mely Santiago de Compostelába vezet. Az itt lévő székesegyházban vannak id. Szent Jakab apostol földi maradványai (tartja a hagyomány). Dányi vonatkozása idáig az volt, hogy katolikus templomunkat Szent Jakab oltalmába ajánlották elődeink. Ma már elmondhatjuk, hogy van közösségünknek egy olyan tagja, aki már teljesítette ezt a zarándokutat.
Ez a dányi ember pedig Heim József:
Kedves Dányi Lakosok, Történelmi Kortársaim!
Gódor András polgármester úrIllő dolog, hogy a köz szolgája negyed évszázad után köszönetet mondjon azokért a kegyelmekért, amelyeket munkája során oly gyakran, oly bőségesen megtapasztalt. A dicsőség – ahogyan a protestánsok mondják, Soli deo gloria – természetesen az Istené, a köszönet Dány község lakossága választópolgárainak szól. 25 év az ember életében igen jelentős időintervallum, mert ennek a 25 évnek, amivel a dányi emberek engem megajándékoztak a választásokon, előzménye volt az a 18 esztendő, melyet pedagógusként, tanárként és iskolaigazgatóként szülőfalum iskolájában töltöttem. 43 esztendő nem csekély idő, mert ennek másfélszeresét talán, ha megéli az ember, statisztikai értelemben.
Dány falunapok 2010 - Kereszttől keresztig - 1. nap
2010 szeptember 24.-én péntek este 6 órakor kezdődött a dányi rendezvénysorozat, amely erre az estére meghirdetett "Séta a faluért" esemény volt. Ezen az estén a megjelentek végigsétáltak a Kálváriától a templomig, körbejárva a községünkben található kereszteket.
RÓZSAFÜZÉR HÓNAPJA
Október a katolikus egyházban a rózsafüzér hónapja,ebben a hónapban különösen előtérbe helyezzük a Mária tiszteletet,szentmisék előtt szentolvasó titkok elmondásával,elmélkedünk Jézus és Mária életéről!
Köszönetnyilvánítás - *képekkel kiegészítve*
Szeretném ezúton megköszönni mindazoknak,akik szombat este eljöttek Vácra a lektoravatásomra!
Nagyon nagy élmény volt ez a közös és szép ünnep,megható volt a püspök atya elé járulni!
Nagyon köszönöm mindenkinek!!!
üdvözlettel:Tamás
Kétméteres harcsa a dányi tóból!!!
2010.09.24-én új harcsarekord született! A hal, mérlegelés után, 56,00 kg súlyúnak, és 207 cm hosszúságúnak bizonyult!
További részletek és képek: www.danyito.hu
Horthy Miklós kormányzó emlékére és tiszteletére újra felállítandó székely kapu létrehozása
A Magyarok Világszövetsége gyűjtést szervez annak az egymillió forintnak az előteremtéséhez, amely a Kenderesen, Horthy Miklós kormányzó emlékére és tiszteletére újra felállítandó székely kapu elkészítéséhez hiányzik.
Keresünk ötezer hazafit,
akik hajlandóak fejenként 200 forintot adományozni
a Nemzet székely kapujának Kenderesen történő újraállításáért!
Lektoravatás
Szeretettel hívok és várok mindenkit szeptember 25-én este 6 órára a váci székesegyházba,ahol egyházmegyénk főpásztora ,dr.Beer Miklós lektorrá avat.
Aki teheti jöjjön el erre a közös és szép ünnepre.
üdvözlettel:Tamás
Levél a távolból
Egy levelet kapott Gódor András polgármester úr a napokban. A levél írója egy régen idegenbe szakadt hazánkfia, akinek ráadásul dányi gyökerei vannak. A levelet (és a hozzá tartozó képeket) a polgármester úr engedélyével tesszük közzé.
Íme:
DÁNYI FALUNAPOK 2010. SZEPTEMBER 24-25.
DÁNYI FALUNAPOK 2010. SZEPTEMBER 24-25.
Szeretettel várunk mindenkit a „Dányi falunapok” programjaira!
2010.szeptember 24.(péntek)
18:00 Séta a faluért kereszttől, keresztig.
Útvonal: Kálvária, Fő utca, Futballpálya, Széchenyi utca, Valkói út, Szőlő
krt, Öreg szőlők, Temető, Kossuth utca, Templom. Az út megtétele 2-3
Zenekari bál
Kedves Dányiak!
Idén ismét megrendezésre kerül a Dányi Fúvószenekari Bál!
Október 9-én várunk mindenkit szeretettel 19:00-ig a Kispatak Vendéglő nagytermébe.
A kemence reneszánsza
Tamási Áron szülői házának kemencéje
"A kemencének nem volt ,
se ajtaja, se rácsa,
mégis megsült benne
egy szakajtó pogácsa."
Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés az egykor mindennapos szabadtéri kemencék iránt.
Egyre –másra, gomba módjára nőnek ki a kertes házak udvarain a sütésre, főzésre alkalmas kemencék.
Heim Józsi célba érkezett!!
Mint tudjuk, Heim József hetek óta zarándokol , Spanyolországban, a Szent Jakab (El Camino) útján.
Ezennel ünnepélyesen bejelentem:CÉLBA ÉRT.
A távolság amit maga mögött hagyott, 850-km.
Gratulálunk.
Dányi Tó
Kedves Olvasók!
2010.szeptember 08 - án, 18:00 órától, elérhető a Dányi Tó Nonprofit Kft megújult honlapja a www.danyito.hu címen! Kellemes böngészést, és további szép napot kívánok mindenkinek!
L.N.
SZEPTEMBER 8. KISBOLDOGASSZONY NAPJA
Kisboldogasszony szeptember 8. (Mária születése napja) Kisasszony napja
A Szűzanya, születés-napját, Kisboldogasszony ünnepét szeptember 8-án ünnepeljük meg, ami pontosan kilenc hónappal van Szeplőtelen fogantatás (dec. 8.) ünnepe után.
BELVÁROSI NAPOK GÖDÖLLŐ
Szíves figyelmükbe ajánljuk a "Belvárosi Napok Gödöllő" programjait
Időpont: 2010. szeptember 10-12
Helyszín: a Művészetek Háza és a Királyi Kastély közötti füves terület.
http://www.isaszeg.hu/content/belv_rosi_napok_g_d_ll