Rendezvények novemberben

Kedves Barátaink!

A csillagok mai állása szerint, szombaton, 10-én, amint ezt mondtuk már ezelőtt, megyünk ki a Sebestyén emlékműhöz, gyertyát gyújtani.
Indulás 9 órakor a Takarékpénztár előtti térről.
Az út körülbelül egy jó óra oda és ugyanennyi vissza.
Nem sietünk, beszélgetünk, határ- szemlét tartunk a "Sebestyén" , a Nagyhát, Paskom dűlőkben.

Novemberi fények szürkületben

Nem is az őszt, inkább késői nyarat idézi bennünk a ránk köszöntő november.
Két ünneppel is bejelentkezik. Elsején Mindenszentek ünnepével, másodikán a Halottak napjával.
Így van ez már régóta. Hosszú évszázadok óta. Legfeljebb a dátumok változtak. Vagy ha nem változtak, akkor az ateizmus akarta kitörölni az emlékezetből. A szenteket is, a szentek sorába vágyakozó-várakozó halottakat is.

Egészséges talaj - egészséges élelmiszer! (2. rész)

/Katt a nagyobb képért//Katt a nagyobb képért/

Tájékoztató hulladékszállítás felfüggesztéséről

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Kell-e ma ünnepi tudás

Akik a tudománnyal, annak mikéntjével, tartalmával, irányultságával stb foglalkoznak, a tudományt, illetve a tudást egyrészt részesítik a "hétköznapi", másrészt az "ünnepi" jelzőkkel.

A szombati összejövetelünk a Plébánia nagytermében volt. Nem olyan óriási terem ez, de mégis jókora.

Események történelmi háttérrel

A történelemben élünk, sőt mint ahogyan a latin közmondás tartja, Historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere is egyben.

Körbevesz bennünket a világ, a rá jellemző sajátos történéseivel.
Szűkebben, a családi környezettől kezdve, egészen a látó és láthatatlan határokig, a falunk, az országunk, a nagyvilág, végestelen végig.

Maradék erőnkkel

Megnéztem, mit megtudtam, minden olyan internetes, tv-s közvetítést, összefoglalást, mely az október 23-i ünnepségekről tudósított.

Meghívó az október 27-i rendezvényünkre (is)

Kedves Barátaink!

Most, amikor egy hosszú hétvége esős reggelén az elkövetkező hét hajnalaira is ébredtünk, különösen ritka és egyben felemelő az, hogy kedden ünnepeljük az 1956-os forradalom világeseménnyé lett, az önfeláldozó hazaszeretetnek magyaros hittel és szabadságszeretettel megindított és elbukása ellenére erkölcsiekben példamutató eseményét, és ezután négy nappal,

Vargabetű folytatás - második rész

A kórház meleg tapintatú, klór és gyógyszer szagú levegőjét nagyon nehezen tudta elviselni.
Az első emeleten, a főorvos szobája mellett volt a kórterme. Egy ágyas szoba, riasztó fehérség, az ágya mellett orvosi műszerek, vezetékek, csövek, géz és víz.

Vargabetű

Bágyadtan kelt föl az októberi nap, mintha elment volna a kedve megvilágítani a földet, tompa árnyékokat rajzolt a keleti irányba fekvő, kisablakú parasztház első szobájában.
Ebben a házban albérlőként -vagy ki tudja milyen módon- lakott a tanító Alpár, fiatalabb, az általános iskolát most végző, de nála fejjel nagyobb öccsével.

Meghívó október 23-i megemlékezésre

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Mit akarunk bizonyítani.....

Ezzel a kérdéssel kezdi Márai Géza A termőföld minősége és a táplálék értéke című fejezetet abban a könyvben (Agroinform kiadó Budapest 2014)amelyet rajta kívül több szerző, tudományos fokozattal rendelkező emberek is közülük, írt ezen a címen: A magyar föld sorsa.

Gyász- és örömünnep egyidőben

Október 7-én, délután fél négy órakor kezdődött a dányi népfőiskola rendezvénye, melyet szép számú közönség előtt, nyitott meg a helyi népfőiskola vezetője, Gódor András, (ny. polgármester c. egyetemi docens), Kovács András plébános úr, Gódor Lajosné polgármesterasszony,és Nagy Júlia, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnökségi tagjának jelenlétében.

Október-végi előzetes

Ma még a vasárnapi rendezvényünkre készülünk

(vasárnap, október 7 délután fél négy órakor az Ifjúsági Házban),

de nem feledkezünk meg arról az október 27-re tervezett összejövetelünk témájáról sem, amelyik feltételezésünk szerint nagyon is időszerű feladatot érint még ma is,: miként neveljük az iskolában a gyermekeinket, hogy tehetségük kibontakozzon.

Meghívó rendezvényre

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, akinek fontos községünk és hazánk jelene, multja és jövője, és időt is tud rá fordítani, arra a rendezvényünkre, melyet

OKTÓBER 7-én (vasárnap)

tartunk, a Szent Imre Ifjúsági Házban

DÉLUTÁN FÉL NÉGY órai kezdettel.

Egészséges talaj - egészséges élelmiszer!

/Katt a nagyobb képért//Katt a nagyobb képért/Egészséges talaj – egészséges élelmiszer!
A fogyasztó számára az élelmiszer egészsége, az egészséges élelmiszer magától értetődő. De valóban így van ez?

A dányi lakóházak dísze

Úgy állt ott, mint a betlehemi istálló felett a csillag.
Fényes ragyogással, mattszürke vasként a ház tetején, a gerinc első, utcai frontján.
A ragyogása nem külső tündöklés volt.
A ragyogása belülről jött, a tárgy lényegét alkotta, mint ahogyan a testnek a lélek.

Simone Weil írásából vett idézettel kezdődik a könyv. A kicsi könyv. Könyvecske.

Filkózás, szomszédolás

Junius volt.
Gyertek szabadmellű örömök és pusztuljatok gonosz iskolák -mondhattuk Adyval szabadon-, régi nyaraknak örömében gyermeki gondtalansággal dúskáló kiskamaszok.

Mi nem kértük szüleinket, hogy gondoljanak ki számunkra programokat a nyár meleg napjaira, mint teszik ezt -hiszen látom- a mai gyerekek.

Útátadás és sportpark avatás

2018. szeptember 1-jén két régóta áhított és a közelmúltban megvalósult beruházást adtak át Dány községben: a Dány és Kóka településeket összekötő felújított utat, valamint az idén megépült Sportparkot. Az átadóeseményeken a térség országgyűlési képviselője, Czerván György is méltatta a megvalósult fejlesztéseket.

Forrás: Régió Plusz TV

Ablakalja

A régi falusi házak előtt agyagpad volt. Ezt ünnepre szépen díszítették, "mázolták" és színes homokot szórtak rá, lehetőleg piros homokot, ami a falu csak egyes részein volt található a határban, mégpedig ott, ahol a dányi agyagos homok a szokásosnál több vasat tartalmazott. (Vasoxidot helyesebben).