Népfőiskola

A Dányi Krónikán megjelent zarándoklati felhívás és egyéb módon lefolytatott szervezés nyomán, mai napig 44 fő jelezte, hogy a június 1 és június 5 közötti időben tartandó zarándokútra velünk együtt /mármint a régebbi zarándokokkal együtt/ kíván jönni. Így alakult ki, most már minden jelentkezőt számba véve a létszám.

Nem nehéz kitalálnia a kedves olvasónak, hogy ez az írás húsvét másnapján születik. Egy-két gondolatot írok csupán abból az élményeimből, amelyek a húsvéti ünnepek alatt, vagyis nagycsütörtök és húsvéthétfő közötti időben értek.

A magyar nemzeti történelem könyveknek nem sok oldalán, lapján olvassuk községünk nevét.
Az egyetlen kivétel talán, a dicsőséges tavaszi hadjárat isaszegi csatája.

Elhozza a szép tavasz a szeszélyes áprilist is.

Az 1848-as forradalmat kísérő magyar szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának egyik fényes győzelmét érték el a magyar seregek Isaszegnél, 1849 április 6-án.

Községünk Dány is érintett volt mint közbeeső állomás és hadi út a magyar forradalmi történelem e számontartott eseményében.

Büszkék vagyunk rá és sohsem feledjük!

Az ember örökösen keresi helyét a világban. Élete végéig.
A hely, amit keresünk kitűntetett az életünkben, mert valami, valaki vonzóvá teszi. Általában a legmeghatározóbb korszak az ember életében, hogy helyet válasszon magának valahol, a gyermekkor. A gyermekkori élmények a nyíladozó értelemben komoly, erős helyet foglalnak el, olyant, ami az élet végéig megmarad.

A nagymamám finom, ropogós, maga sütötte kenyerére még mindig emlékszem. Látom behunyt szememmel, amint kiméri komótosan a lisztet, megszitálja, előkeresi a kelesztő szakajtókat a fehér kenyérruhákkal, a dagasztó teknőt a "kaparóval" és közben mondja nekem, szaladjak át a szomszédba Panna ángyomhoz, kérjem el a kovászt tőle.

A Dányi Krónikán ezzel a címmel olvastam egy felhívást.
KONKRÉTAN

Mi dányiak, hozzászoktunk ahhoz, hogy a ház körüli kertünkben ugyanazokat a növényeket ültetjük, amelyeket láttunk szüleinktől, nagyszüleinktől. Jól van ez így -nem mondom- mert aki még így cselekszik, nem csak a hagyományt folytatja, hanem a konyhát is ellátja szükséges anyagokkal. Általában krumplival, babbal, borsóval, paprikával, paradicsommal, karógyökerűekkel.

.....hívom fel szíves figyelmét mindazoknak, akik március 18-án szombaton az ifjúsági házban /Szent Imre tér/ szeretnének találkozni azokkal a fiatal őstermelőkkel, akik mezőgazdasági jellegű egyéb más főfoglalkozás mellett arra szövetkeztek, hogy Kárpát-medence feledésbe ment zöldségfajtáit újraélesszék és elterjesszék.

Ki - be járt a metsző hideg márciusi szél a nagykabáton, az alföldi takaros kis falu temetőjében. Még az időjárás is szűkre fogta az emberi megelégedettséget a világ dolgának alakulása felett.

A népi időmegfigyelés, a csillagok járásának ismerete, a légkörből szerzett, tapasztalaton alapuló előrejelzés olyan tudás volt a parasztember számára, de egyáltalán a föld népe tudáshalmazában, amelyek elfelejtődnek, vagy inkább a tudat mélyére süllyednek, /tudatalatti tudás/, de az ember ontogenetikus /egyedfejlődésbeli/ időhalmazában a kollektív /azaz mindenki számára ismerhetővé tehető/ tudat

Tavaly huszan mentünk, az idén is szeretnénk menni. Legalább huszan, de harmincan, negyvenen. Egy szép időpontban, Szent István királyunk ünnepe után, augusztus 21 -e és 25-e közötti időben. Az útunk ez alkalommal is Kárpátaljára visz, a magyar történelem egyik legsűrűbb helyére. És az egyik legszebb Kárpátokon inneni tájra. Kedves magyar emberek közé.

Teljes illetéktelenül, mondhatni, amatőr módon tudok csak szólni arról a széltében-hosszában elterjedt /jó/ hírről, ami a magyar filmsikereket jelentette az elmúlt hetekben. Aminek egyikét-másikát persze -jó magyar módon- mindjárt le is lohasztott a politika és annak kommentárjai! /Enyedi Ildikó filmje/.

Mármint a természet által.
A föld, mélységet és igazságot hirdet. A lég /levegő/ könnyed hűséget, az erdő titokzatos szépséget, rétek, vizek, tavak, suttogó titkokat, a szél messziről jött híreket mond.

Elég bizarr volt, nem mondom, hogy ott álltam az iskola tanulói és pedagógusai előtt, egy nagy hodály-féle épületben, ami tulajdonképpen strand volt.A nyolcadik osztályosokat búcsúztató beszédet bízták rám.
Jó beszéd volt -nem akarom magamat fényezni-, de hogy mi is volt a mondanivalóm lényege, arról egy szó sem jut eszembe.
Ez az álom rövid története.

Milliónyi ősök élnek bennünk változatlanul. Milliónyi ősök tapasztalatait hordozzuk és adjuk hozzá a mi életünk tapasztalatait, hogy ezzel is több legyen az utódainknak.

A föld az őselem. Az egyik őselem. A föld hordozza az életet. Emberek, élőlények életét.

Amit a vidék kincseként most megnevezünk, az nem csak a vidéké, hanem az országunk kincse is.

Tanka Endre professzor nehéz, súlyos de valós gondolatokat fogalmaz meg akkor, amikor a termőföld feletti önrendelkezésről ír és ezen túlmenően sürgeti a földhasználat nemzeti keretek közötti szabályozását is.

A régi, ismert sláger mintájára, azt is írhatnám, azok a szép pillanatok.
Gödöllői élményről szeretnék szólni, dányiaknak, több dányi nevében, akik ezeket a pillanatokat átélték.

Most egy kiváló, nem hazánkban élő, de magyarként is számon tartott ember felfedezésével kezdem írásomat, jóllehet nem róla írok. De hát a cím miatt kénytelen vagyok ezt csinálni.

Bizonyára mással is előfordul, nem csak velem, hogy időnként belelapozunk Dány községről, Kozár Gyula atya által írt könyvben.
Ez történt néhány napja velem is.

A könyvben szerepel a XIX század történései között, hogy Sina Simon megvásárolta a Grassalkovich kastélyt és hozzá tartozó birtokokat. Így lett községünknek ura is, már ami a földek egy részének birtoklását illeti.