Itt vagyTartalom / Aki megáztatja........

Aki megáztatja........

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12293 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=5081 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 July 17

Az ember származástana -biológiai értelemben és nem a teremtés aspektusából nézve-olyannyira kézzelfogható tudomány, melyet mind a filogenetika vagyis a törzsfejlődés, mind az ontogenetika vagyis az egyedfejlődés -nem kell félnünk ezektől a szakkifejezésektől-kétséget alig kizáróan bizonyít. Persze kétségek mindig vannak a tudományban, az sohasem teljes, sohasem lezárt.

Mióta az emberi nemről beszélhetünk, mint kialakult fajról /Homo sapiens, azaz értelmes ember/, ugyanaz a test mint ami volt régen, egy szív, tüdő, pulzusszám, hogy mennyit dobban percenként a szív, az agy, az idegrendszer stb szinte semmit sem változott.
Tud ugrani távolba néhány métert, magasba talán kettő és felet, rúddal meg mintegy hatot. A 100 méteres síkfutásnak is van felső határa. Már ezredmásodperceket tudnak csak javítani.
Lényegileg, a test állandó.

De a világ! Amit létrehozott. Az nem állandó. Ha a testi teljesítmény végős határához is közelítünk, az agy kihasznált teljesítménye a kapacitásának pedig csak töredéke. Sokat tudunk, de mégis keveset.
A világ történései felgyorsultak. Ezt az agy még csak kö vetné -hiszen "ő" hozta létre de a test ehhez képest gyenge.

A felgyorsult világ ütemét, ritmusát, nem tudja követni a test az"ő" funkcióiban. Mivel nem tudja követni, ezért megbetegszik.
Azt mondják, erre, hogy civilizációs betegség. Szerintem nem az. Szerintem a betegség amit annak nevezünk, jórészt következménye annak, hogy a különböző élethelyzeteket nem tudjuk kezelni. Nem tanultuk meg.

Ilyen élethelyzet a sok közül az, amikor az egyént erős behatások érik. Külső hatások, melyek bensővé válnak. Ezt nevezzük -megengedően használva a szót- stressznek.

Ha valaki -mondjunk egy külső hatást- elveszti hozzátartozóját, aki kedves volt neki.
Megtanultuk, hogy miként kell ezt "kezelni"? Nem tanultuk meg.

Ha egy csoport, egy népcsoport -mondjuk- elveszti lába alól a talajt, mert megtámadták, lebombázták, mert járvány üt ki stb,stb, akkor hogyan viselkedik? Van erre recept? Ha van, akkor ki írta meg? És ha megírták, akkor ki tanítja? Ha valaki tanítja, akkor hogyan tudja ezt hitelesen tenni? Átérzi? Maga is velük szenved, a szenvedőkkel? Vagy csak felmondja a leckét. De így meg mit ér?

El kell jutni egy pontig, mégpedig addig a pontig, amelyre azt tudjuk mondani, hogy egyetemes. Vagyis nem egy dologra használható, hanem minden dologra.

A dányi oromkeresztekről gondolkodva jutottam el eddig, míg az egyetemesnek mondott szót ki tudtam ejteni.

Nézzük a kezdeteket!

A falunk már a 13-ik században hírt keltően létezett. A hír, a Szent Margit legendában íródott le.

Volt ez a dányi ember, a Pál, aki beteg volt. Gyógyíthatatlanul beteg. Mozogni nem bírt, menni meg pláne nem bírt.
Még az édesanyja is változhatatlannak tartotta fia sorsát. /"Majd ha az én nagyapám felkel a sírjából, akkor fogsz te meggyógyulni -valahogy így, hasonló szavakkal válaszolt fia kérésére, hogy vigyék el Szent Margit sírjához/

Elvitték! Pál meggyógyult!

Ki tanította Pálnak betegsége elviselését? Ki tanította az ő helyzetének "kezelését"?.

Senki nem tanította.

Pál mit mondhatott napokon, éveken keresztül, hogy ezt a szenvedést okozó állapotot valahogy kibírja?

Nyilván hallott -nem kétséges, hogy a jövő-menő dányiaktól- arról a hírről, hogy sokan meggyógyultak Szűz Szent Margit sírjánál, akik őszinte hittel és Istenben bízó reménnyel imádkoztak hozzá gyógyulásért.

Hogyan imádkozhatott Pál? Mit mondhatott az 1200-as években az új keresztény Magyarországon, a frissen elfoglalt faluban?
Milyen szavakkal kérhette az Urat? Vagy a sírnál a szentet, hogy ő is imádkozzon érte, közvetlenül -így mondjuk, mert most még mást nem tudunk mondani- a mennyek országában az Úrral való találkozás során. "Van az én hazámban egy kis falu, ott él Pál betegen, fordítsd felé orcádat Uram, hogy ő is meggyógyuljon."

És mit mondothatott Pál a gyógyulás után?
Mit mondhatott az ő édesanyja, a tamáskodó hitetlen, de legalábbis kételkedő asszony, amikor fiát ugrándozni látta örömében?

A dányi oromkeresztek népünk, településünk szenvedésére emlékeztetnek.
És a szenvedést követő bizalommal telt életre.

Mit mondhattak községünk lakói a szenvedések láttán.
És mit mondhattak az erő láttán, hogy minden nehézséget el lehet !kell/ viselni, de csak akkor ha ettől van valami nagyobb erő bennünk.

Visszafordítjuk az idő kerekét!
A dányi oromkeresztek kapcsán számbaveszünk annyi bajt, ahány oromkereszt még van a községi gyűjteményben.

Mert kiheverték őseink a községet sújtó nehézségeket. Sőt, győztesen kerültek ki ebből.

Mert tudtak egy dolgot, ezt szépen fogalmazták meg eső utáni helyzetben, amikor a rendre vágott lucernára nem hiányzott az égi áldás: aki megáztatta, majd meg is szárítja!

Ez a dolgok nyitja. Még a szenvedéseké is.

Ez gyógyította meg Pált, a mi régi barátunkat, ennek a községnek egyik lakóját.

És ez fog minket is meggyógyítani. Pál türelmes szenvedése és hite.
Ez a lecke mindenkinek megtanulandó.

Mindenkire esik az áldott eső. Nem jön mindig, mindenkinek jól. De van belőle kiút.

Ha fel is gyorsult a mi világunk, mégsem baj. Az sem baj ha néha előre szalad és nem tudjuk követni.

Ami viszont állandó, mert őseink is birtokolták, azt veszni hagyni nem szabad.

Mert akkor nem gyógyulunk meg.

Cimkék