Itt vagy
Szentek, akiket tisztelünk
Január, Boldogasszony hava.
A Szabadság téren (Millenniumi park) áll Szent Margit szobra, immár 25 éve. M Gémesi Katalin szobrász munkája.
A magyarországi kereszténység születésének (Szent István megkoronázása) ezredik évfordulójára állítottuk, tanulságként és példaként községünk lakói számára.
Jensen úr igazsága
Olvasom Jensen úr, (sporttárs) nyilatkozatát, amelyben azt mondja el -többek között-, hogy meg kellett neki változtatni a gondolkodását amióta Magyarországon edzősködik, hogy megértse játékosait: miként is mérlegeljen egy adott helyzetben, hogyan hozza meg a döntéseit, hogy az a csapatának, a Fradi női kézilabda csapatnak eredményén, játékán javítson.
Jensen úr hazája Dánia.
Jó napot Tanár Nő
Egy pedagógus mesélte el a találkozását egykori diákjával akinek osztályfőnöke volt.
"Megismer"? kérdi a tanárnőtől a szépen felöltözött , erőteljes, vidám valamikori tanítvány, a mindig beszédes cigány gyerek az első padból.
Dubajban voltam nem régen, vállalkozó vagyok. Építési vállalkozó. -mondja kérésre válaszolva. "Mi van veled Ricsi"?
Szenteltvíz a kádban és a Három Királyok
Kemény telünk van. Még napközben is erős mínuszok repkednek. Hótorlaszok az út szélén, nehezen lehet közlekedni. Még gyalogosan menni is nehéz.
Tél van.
Karácsony nyolcada.
Eligazodunk? (magunkon is)
A világ dolgain talán - eligazodunk? Saját tévedéseinken (és vélt tévedhetetlenségeinken) eligazodunk?
Kezdjük talán a legelején. Mindennek elején. Az anyanyelvünkön.
A közbeszéd a mélybe zuhant. A trágárság trónt ül a politikusok!? eszén. De a mi eszünkön is!
Nyilvános hazugságok és rémképek minden csatornán. Vagy majdnem minden csatornán.
Rémképek! Rémes képek!
Egy beszélgetés margójára
Bölcs lesz-e az ember ha az év végéről ír, gondolkodik, beszél, netán inkább felejteni próbál vagy frissebb-e, megújul-e, reménykedőbb lesz-e bizakodóbb mint annak előtte volt ha az új esztendő jut az eszébe, vagy talán beletörődő, "úgyvanazjól" patópálos nyugalma (akarom mondani tunyasága) kerül előtérbe, vagy egy másféle dolog, gondolatfoszlányok összetartozó értékpárokkal, az mindig attól függ,
Egy beszélgetés margójára
Bölcs lesz-e az ember ha az év végéről ír, gondolkodik, beszél, netán inkább felejteni próbál vagy frissebb-e, megújul-e, reménykedőbb lesz-e bizakodóbb mint annak előtte volt ha az új esztendő jut az eszébe, vagy talán beletörődő, "úgyvanazjól" patópálos nyugalma (akarom mondani tunyasága) kerül előtérbe, vagy egy másféle dolog, gondolatfoszlányok összetartozó értékpárokkal, az mindig attól függ,
Készüljünk.....(folytatás)
Jézus születésének idejét sokan kutatták. Egyházi és világi tudósok egyaránt.
Ne feledjük Lukács evangéliumában azt a mondatot, hogy az összeírás akkor volt, amikor Augustus császár parancsot adott, hogy a Birodalom lakóit jegyezzék be az összeíró ívekbe.
Tudatosan készülünk Szent Karácsony ünnepére
Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk. Arra az emberi ésszel felfoghatatlan eseményre, hogy Júdeában egy ártatlan fiatal leány világra hozta gyermekét, aki nem más volt mint a Szentlélek közvetlen ajándéka, a második Isteni Személy. A Fiú, Jézus Krisztus.


