Itt vagyTartalom / Új buddhista templom Magyarországon

Új buddhista templom Magyarországon


Beküldte buborék - Ekkor: 2011 July 12

Templom belsőTemplom belső

1992-ben építették fel Taron a Kőrösi Csoma múzeumot és a Kőrösi Csoma Sándor emlékére emelt kegyeleti emlékművet, a békesztúpát, amelyet a Dalai Láma szentelt fel, de a világvallások képviselői is megáldották.
1995-ben ugyanitt létesítették a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkot.
Idén július 3-án Taron felavatták Magyarország legnagyobb buddhista templomát, a Szabadító Buddha Anya (Tara) templomot.

Mivel állami támogatás is van benne, így közvetve minden magyar adományozó volt - mondta egy szerzetes a tari buddhista templomról.

A másfél éve épülő templom kizárólag adományokból épülhet fel, amit a közösség tagjai, szponzorok és a magyar állam biztosított.
A templom gondolata a magyarországi közösség alapítójától Tiszteletreméltó Láma Ngawang-tól ered. Az épületet Tiszteletreméltó Láma Csöpel álmodta és tervezte meg.

A teremajtónál kifeszített nemzetiszín szalag átvágása és a szertartások után, a Szabadító Buddha Anya templom avató ünnepségét Cültrim Rinpocse celebrálta.
A templom az összes lény boldogságáért épült, tekintet nélkül faji, nemzeti, vallási, világnézeti vagy egyéb elkötelezettségre.

Az épület az ősi hun templomok építészeti stílusát követi, melyet Tibetben és Mongóliában Őrzik mind a mai napig.
Ez az első ilyen templom Magyarországon, 340 négyzetméter alapterületű, majnem 800 négyzetméter összterületű, három szintes (egy 50 férőhelyes szállásszint, egy templomszint, és egy vendégtanítóknak szállást adó szint), a központi kupolája 7 méter magas.
A templombelsőt három monumentális szobor fogja díszíteni.
Láma Csöpel felkérését három magyar képzőművész vállalta el. A 2,5 méter magas aranyozott szobrokból jelenleg a Szabadító Buddha Anya ( szanszkrit nevén: Tara)szobor készült el. A Guru Rinpocse szobor - A lótuszban született mester (Padmaszambava), és a Sákjamuni Buddha szobor (Szkíta Bölcs)elkészítése folyamatban van.

A Szabadító Buddha Anya (Tara) a buddhista Belső Ösvény nagy tisztelettel övezett női Buddhája. Őbenne ölt testet a végtelen bölcsesség, a bensőnkben és a világban működő, mindent átható legfinomabb és leghatalmasabb teremtő Erő. Ő minden Buddha Szülő Anyja, aki végtelen anyai szeretettel gondoskodik mindazokról, akik megnyitják szívüket felé. Mindig szívünkben lakik, legbensőbb természetünktől elválaszthatatlan. Védelmező anyai ölébe foglal minden lényt, könyörülettel óvja gyermekeit a veszélyektől. Vétkeinket megbocsátja, megtisztítja hibáinkat,karmánkat, számtalan életünkben elkövetett rossz tetteinket. Megszabadít minden szenvedéstől, és együttérzőn elvezet az örök boldogság birodalmába, a megvilágosult Buddha állapotba.

A templom avatás előtti napon, szombaton a Dalai Láma születésnapi ünnepségét tartották az emlékhelyen. A programok közt szerepelt: indiai tánc, énekek, harci bemutatók, Máté Imre Bácsa előadása, hagyományos tibeti és mongol gyógyászat előadás, Kontyvirág Néptánc Együttes előadása, erdélyi népzene, Emma néni meséi, dobolás, íjász bemutató stb.
A programokon készült fotókból tekintsenek meg egy párat!

Lejegyezte: Buborék

Az új templomAz új templom
Templom belső 02Templom belső 02
Karikásostor gyakorlásKarikásostor gyakorlás
DobosokDobosok
Íjászat gyakorlás 01Íjászat gyakorlás 01
Íjászat gyakorlás 02Íjászat gyakorlás 02
Kontyvirág együttes 01Kontyvirág együttes 01
Kontyvirág együttes 02Kontyvirág együttes 02
Kontyvirág együttes 03Kontyvirág együttes 03
Máté Imre BácsaMáté Imre Bácsa
Dobolás 02Dobolás 02
Emma néni mesélEmma néni mesél

Kedves dányi Barátaink!

Nagy szeretettel küldjük falunkról, nevezetességeinkről készült videókat annak reményében, hogy barátságunk egyre szorosabbá fűzhetjük, s egyszer csak a két falu is talán testvértelepülési kapcsolatba léphet egymással!
http://www.youtube.com/watch?v=EQfgrrO0rVc

http://www.youtube.com/watch?v=4v6R7HwNj8E
http://www.youtube.com/watch?v=ik2RrkB9Pzo&feature=related

Barátsággal:
Berze Mariann,Kovács Laci és a Tar Lőrinc Egyesület tagjai