Itt vagyTartalom / Motorsport Dányon - az új nemzedék

Motorsport Dányon - az új nemzedék


Beküldte jadzi - Ekkor: 2009 March 20

DíjkiosztóDíjkiosztó
A Magyar Motorsport Szövetség 2009.02.08.-án tartotta az enduro szakág díjkiosztóját.
Szabó Péter (Dányról) egész éves kitartó versenyzésének köszönhetően a 2. helyen végzett az ifi kupasorozatban!
Igazán nagyra értékelhető ez az eredmény annak tekintetében, hogy az első szezont versenyezte végig, és ő volt a legfiatalabb a mezőnyben (mindössze 10 éves)!

Levegőben 1.Levegőben 1.
Péter számára igen nehezen indult az év,hiszen az első versenyen még a felvezető kört sem tudta befejezni. A „nagylelkű rendezők" bent hagytak a pályájukban egy olyan meredek homokos feljárót, ami a kiskerekű KTM 65 Sx számára leküzdhetetlen volt. Egy ilyen komoly kudarc után a következő versenyen megszerzett 4.hely már nagy siker volt.
PerecelésPerecelés
Kiemelendő a Dédestapolcsányban megszerzett 5.hely, ahol szintén betettek az ifik pályájába négy olyan patakátjárót, ahol később a felnőttek is csak külső segítséggel jutottak tovább. A 715-ös rajtszámú versenyző már a felvezető körben hűsítő fürdőt vett az „átjáró” sáros vizéből,aminek köszönhetően még a sisakjábólis csorgott a sáros lé. Ezt követően kisseb vita után rajtolhatott -ugyanis édesanyja nem akarta tovább engedni -,de Péter nagyon szeretett volna versenyezni. Az elszántságát bizonyította a begyűjtött negyedik hely.A célban hatalmas tapsot kapott, mert ő volt a legkisseb a versenyzők közül. A depóba visszamotorozva a rajthoz készülődő harmadosztály ijedten nézte a gyereket, mert azon nem volt egy tiszta vagy száraz négyzetcentiméter. Sejtették szomorú jövőjüket………….
Levegőben 2.Levegőben 2.
Félévtől egy újabb nagy kihívás következett, motort kellett cserélni, ugyanis az eddigi kiskerekű motorral lehetetlen feladat volt utolérni a nagyobb fiúkat. Szinte újra kellett tanulni motorozni egy KTM 85-ös nyergében. Ez a motor már vérbeli versenymotor: 32 lóerős, és ha a rajta ülő versenyző elkapja a ritmust,akkor a rajtolást követően 3-4 másodperc múlva 100-al repeszt a pályán. Az igazi kihívás mégis a motor súlya: 67 kiló, és magassága volt.
Edzéseken Péter sokszor simán tartotta a felnőttek tempóját ezzel a motorral, és miután a nagyok lejöttek a pályáról, ő még ment öt kört levezetésnek.
Az év második felében már könnyebben jöttek az eredmények, és minden versenyen nagyon szépen végigment.
UtánpótlásUtánpótlás
Az utolsó versenyen, Kosdon (királyválasztó),már igazi rutinos és higgadt versenyzést mutatott.Ebben komoly szerepe volt a népes szurkolótábornak is.Különösen becsülendő Péter nyugodtsága ha tudjuk hogy az utolsó versenyen dőlt el minden, ugyanis a 2 helytől az ötödik helyig bárhol végezhetett.Nem kis dolog így végigmenni a fél órát, és közben még az ellenfelek állandóan előzni is szeretnének.

Végezetül néhány szó a sportágról:

A motocrosst általában mindneki ismeri. Az endurót kevesebben. A sportág autós rokona a rallye. Kijelölt körön kell haladni, melynek hossza 50-70 kilométer. Egy nap általában 2-3 kört kell teljesíteni, két napon keresztül. A kör javarészt természetes akadályokon halad, mindenféle nehezen teljesíthető akadályokon át. Patak,mocsár, 4-5 méter magas föggőleges falak, árkok, gödrök, kidöntött fák, stb,és ezek kombinációja. A kört adott időre kell teljesíteni, ennek betartását áthaladás ellenőrzők, és időellenőrzők segítségével tartatják be. Büntetőpontok járnak a késésért, és a „sietésért” is. Minden kör tartalmaz egy cross, és egy enduro tesztet. A tesztek végeredménye adja a verseny végén a helyezéseket. A szabályok szerint idegen kéz nem érhet a motorhoz, annak karbantartásást is csak a versenyző végezheti. Érdekes feladat például hullafáradtan, néhány fatörzs nyomával az ember vállán defektet javítan.

Első napi célbaérést követően a motorokat két percen belül a parc fermébe kell vinni, ahonnan a másnapi rejt előtt tíz perccel lehet azokat onnan kihozni. Jellemző a szakág versenyzőire a nagyfokú sportszerűség, ugyanis számtalanszor segítenek egymáson, hol alkatrésszel, defekt spray-vel, vagy éppen a helyes nyomvonalat mutatva egy nehéz akadálynál.
Ugye már értjük miért „enduro” a sport neve(kitartás).

A két szakág, az enduro, és a motocross összevonásából adódik az endurocross. A pálya kb.6-15 kilométer, és egy része hagyományos krosszpálya, a másik igazi enduro rész. Egynyomos, erdőben, fák között, meredek feljárókkal, és egyéb „vicces” akadályokkal. Az ifik,és a nők fél órát versenyeznek, a harmadosztály egy órát, és az Old Boy,I. és II.osztály két órán át húzza a gázt. Van szerviz udvar, a versenyzők bármikor kiállhatnak tankolni, defektet javítani, pihenni, vagy folyadékot pótolni. A versenyzőknek meg kell küzdeniük egymással, de az időjárással is. Nem halasztják el a versenyt 40 fokos hőségben, óriási porban, de szakadó eső esetén sem.

A versenyzőt kizárják, ha idegen segítségat vesz igénybe. Érdekes nézni különösen az ifiket, mikor egy-egy esés után próbálják talpracibálni a saját súlyuknál kétszer nehezebb motorokat.

Végezetül nagyon sok sikert, erőt és kitartást kivánunk 2009-re!!!
2008. év Ifi II. hely2008. év Ifi II. hely
Tokod edzésTokod edzésEnduro 1Enduro 1Enduro 2Enduro 2Enduro 3Enduro 3Enduro 4Enduro 4

Cimkék

Tisztelt Dányi Képviselő Testület!

Kérem a Dányi képviselő testületet hogy valamilyen szintű támogatásban részesitse Szabó Pétert, ezt a fiatal tehetséget.
Mondjuk havi 10ezer ft.
Ez ugyan nem sok,de ha egy fiatal ilyen eredményt elér, és öregbíti a Dányi sportélet, amúgy sem dicső eredményeit, akkor ezt az eredményt meg kell becsülni,és valamilyen formában értékelni,és díjazni kell.
Ez motiváló erő lehet a fiatal sportoló további eredményeire,és az őt követőinek.
Köszönöm előre is megértésüket.

Tisztelettel:

mazsola