Itt vagyTartalom / Már nem jönnek luxuskocsival a segélyért

Már nem jönnek luxuskocsival a segélyért


Beküldte detto - Ekkor: 2009 February 16

Amióta Balassagyarmaton vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek az ellen, aki jogtalanul veszi fel az önkormányzattól a segélyt, többen kiléptek a támogatási rendszerből.

A támogatottak 5-8 százaléka nem rászoruló

Több érintett is kilépett az önkormányzati segélyezési rendszerből, amióta Balassagyarmaton bevezették a rendszert, hogy a szociális segélyért jogtalanul folyamodóknál vagyonosodási vizsgálat elvégzését kérik az adóhatóságtól - mondta a város alpogármestere a Magyar Nemzetnek.

A lap hétfői számában megjelent cikk emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel döntött Balassagyarmat városvezetése a vagyonosodási vizsgálatok kezdeményezéséről, mert elegük lett azokból a családokból, amelyek nagy értékű luxusautókkal érkeznek a hivatalba, és számon kérik, miért nem kapták meg még az önkormányzati támogatást.
Az önkormányzat tapasztalatai szerint a támogatottak 5-8 százaléka nyilvánvalóan nem valódi rászoruló. Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere a lapnak elmondta: még múlt évben megalkották a rendszer működtetéséhez szükséges jogszabályi hátteret. Jelenleg is folyik a szociális segély iránti kérelmek feldolgozása.
/Forrás: MNO /részlet a cikkből/