Itt vagy
A közösség természetes alapja
Leszögezzük már az elején, hogy semmi kétségünk ne legyen a címet illetően, hogy a közösség természetes alapja az összetartozók azon felismerése, hogy több bennük a hasonlóság mint a különbség.
Csoda, mely reméljük nem három napig tart....
Most, hogy -mondjuk ki őszintén ezt is- súlyos, négy nullás vereséggel végződött mérkőzés után, haza jöttek "fiaink", a magyar labdarúgó válogatott az Európa bajnokságról, -kizárólag népfőiskolás lelkülettel- kell néhány szót szólni a szereplésükről.
Szövetkezzünk! Szövetkezzünk?
Tegnap, vagyis 17-én pénteken a müvelődési ház kistermében másféltucat ember hallgatta Nyitray Ákos előadását, melynek címe, témája a szövetkezet alakítása volt.
Fiatalok is voltak, középkorúak is és mások, nők, férfiak, vegyesen.
Nem használtam azt a kifejezést, hogy szociális szövetkezet és ezt a jelzős szerkezetet az előadó is csak elvétve hangoztatta.
Nem az a pásztor aki.... /harmadik rész/
Harmadik, befejező szakasz következik mely Dr Kálmán Attila életének egy-egy mozzanatát világította meg, előtérbe helyezve Dányban való tanítói működését.
Először is a sorozat választott címéről.
Erdélyben él még ma is egy pásztormondás. Így szól:" Nem az a pásztor, aki kihajtáskor, Szent György napján pásztor, hanem az a pásztor, aki behajtáskor, Szent Mihály napján elszámol".
Pedagógusnap 2016 - képekkel
Vasárnap volt a pedagógusnap: hagyományosan június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Dányon szombaton este (2016. június 4-én) köszöntötte az Önkormányzat a megjelent pedagógusokat a Művelődési Házban.
Trianoni megemlékezés és koszorúzás - képekkel
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztünk szombaton (2016. június 4-én). Az emlékező beszédet Gódor Lajosné polgármester tartotta meg. Ünnepélyes műsort adtak elő az általános iskola diákjai, és a zeneiskola tanulói.
Emlékeztető:
A dányi népfőiskola első félévét......
A dányi Sebestyén Sebestyén népfőiskola -helyi civil szervezet- befejezte az első félévi "kurzusát" május 28-án, szombaton, Dr Gémesi György gödöllői polgármester előadásával.
összefogás de másképpen
Magyarországon a gazdaságszerkezet sajátos képet mutat. Ehhez a képhez tartozik egy jelenség, melyet munkanélküliségnek, álláskeresésnek,vagy hasonlónak neveznek.


