Itt vagy


Együvétartozás /egybetartozás/

A nemzeti összetartozás melletti tanúságtétel a 2010 évi 45-ös törvény.
Mi tartozik össze?
Ki tartozik össze?

A Magyar Királyság ezeréves területének megcsonkítása és a magyar nemzet megcsúfolásának dátuma: 1920 június 4-e.

A Történelmi Magyarország területe 325 ezer négyzetkilóméter volt. Ebből:
- Csehországhoz 63 ezer
- Ausztriához 4 ezer
- Szerbiához 63 ezer

Nem az a pásztor aki.....

Kálmán Attila sorsáról, dányi életéről sem tudunk mindent. Nem tudtuk pl azt sem, hogy milyen szerepet játszott az 1956-os forradalomban.

Most, ebben az évben emlékezünk a forradalom 60-ik évfordulójára, tehát ez az írás is a megemlékezés része.

Így beszél Attila erről a korszakról:

Összetertozás, emlékezés

Párizsban, a Trianoni kastélyban, Európa akkori urai olyan gyalázatot követtek el a magyar nép ellen, amit nem lehet egyszerűen szavakkal kifejezni, egy-egy koszorúval elintézni, hanem a nemzeti emlékezet kitörölhetetlen részészévé kell tenni. Vajon ezt tesszük-e?

Gyermeknap 2016 - képekkel

Május 28-án délután Dány Község Önkormányzata és a Dányi Kommunális Közhasznú Nonprofit Kft. gyermeknapot rendezett az Általános iskola udvarán. A Szotyola zenekar gyerek koncertjével kezdődött a délután, majd a gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt intézményeink dolgozói segítségével.

A kolozsvári Fadrusz János kereszt

Fadrusz feszület, KolozsvárFadrusz feszület, Kolozsvár

Kolozsvár főterén, a Szent Mihály-templomnak az északi mellékhajójából nyíló kis hangulatos kápolna oltárasztala fölött láthatjuk Fadrusz János Krisztus a keresztfán alkotását.

Nem az a pásztor aki......

Az alábbiakban Dr Kálmán Attiláról szeretnék néhány fontos dolgot írni. Talán egy folytatásos visszaemlékezést, melyet elküldött nekem halála előtt néhány héttel három részben. Az egyik címe Visszapillantás, a másiké A karakter fontosabb mint a karrier, a harmadik részben pedig megjelent publikációinak címét és könyveket, kiadványokat amelyeknek szerzője vagy társszezője volt.

Kárpátalja 2016 augusztus

Magyarország olyan ország, amelyet körbe-körbe magyarok lakta települések vesznek körül, melyek valamikor a magyar haza szerve részét alkották.
Még csak most jöttünk haza Csíksomlyóról de máris honvágyat érzünk iránta, a székelyföld iránt.

Kevéssé látogatott terület Kárpátalja. Méltatlanul kevéssé.

Zarándoklat Máriabesnyőre - 2016 fogadalmi búcsú

Máriabesnyőre zarándokoltunk


Az elmúlt hétvégén 2016. május 21-én ismételten elindultunk Dányból a Máriabesnyői Kegytemplomba, hogy hálát adjunk a Szűzanyának.
A Szentháromság vasárnapi zarándoklat a dányiak fogadalmi búcsújárása valószínűleg 1863-tól. A néphit szerint az akkori természeti csapással felérő jégeső emlékére zarándokolunk el gyalogosan a Máriabesnyői Kegytemplomba, hogy hálát adjunk a Szűzanyának mindenért: a békességért, szeretetért, egészségért, családjainkért, az évi termésért, településünk fejlődéséért.
Az elmúlt hétvégén közel negyvenen indultunk útra gyalogosan, hogy folytassuk elődeink fogadalmát.
Kérem kedves Olvasóimat, tekintsék meg a zarándoklat képeit:

Május 28-a a helyi népfőiskolán

Népfőiskolai programunk májusi képzésén előadást tart Dr Gémesi György az 50 éves Gödöllőnek immáron 26-ik éve hivatalban lévő polgármestere.

Kárpátalja

Nem kétséges, hogy határon túli -akár Erdálybe is- látogatásunk egyik fő szempontja a magyar-magyar találkozó. Jelesül, mindazoknak a történelmi, irodalmi, néprajzi és gasztronómiai értékeknek a keresése, mellyel erősítjük a nemzettudatot, bővítjük a hazáról szerzett ismereteinket, erőt gyűjtünk a küzdelmeinkhez és kiterjesztjük erőnket mások segítésére is.