Itt vagy


Támogatói okirat - a Kóka-Dány közötti műút felújításáról

Támogatói okiratTámogatói okirat Kedves Dányiak!

Örömmel jelenthetem be, hogy a Dány-Kóka közötti önkormányzati útra megérkezett a támogatási szerződés. A közbeszerzés kiírásra került, 5 vállalkozót hívtunk meg ajánlattételre. Az ajánlatok beérkezését követően az Önkormányzat a legjobb ajánlatot adó vállalkozóval szerződést köt.

Harmadnapra

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Harmónia

Endre a templomhajó bal oldalán lévő padok harmadik sorába ült le a pad széle felőli oldalon, szembe az ámbóval, a Szentségtartótól kissé jobbra.
Nézte a szemközti falon lévő, lőrésszerű ablakok színes üvegtábláit. Nem tudatosan tette, inkább úgy, mint aki félálomban, az ébrenlét és az alvás határán van és még nem tudta eldönteni, aludjon-e vagy maradjon ébren.

Pályázati felhívás

/Katt a nagyobb képért//Katt a nagyobb képért/

Időpont helyesbítése

Az alábbi írásban, melynek címe Kő-kemény az új művelődési ház alapkövének lerakása nem szombati napon, hanem szerdán, 14-én történt, a községi ünnepséget megelőzően.
Gódor András

Kő-kemény

"A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett".

"A víz szalad, a kő marad" -mert csak a víz szalad,de a kő marad".

Látjuk mindkét idézet nagyon híres embertől származik. Az első idézet nem mástól, mint az Emberfiától, az Istenembertől, Jézustól.
A második idézet egy erdélyi géniusztól, Wass Alberttől.

Meghívó

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Parainezis

Ismét bebizonyosodott (számomra), hogy milyen nagy szerepe van a közösségek (mondjuk, a falu) életében a közéletnek, közéleti aktivitásnak.
Ez pedig a múlt szombati rendezvény kapcsán jutott eszembe, mert ezen az estén meghallgattuk Dr Márai Géza előadását a községházán, amelyet a Márai - Bugyi Sándor kapcsolat jóvoltából élvezhettünk.

Meghívó Nőnapi Ünnepségre

Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szeretettel hívja és várja a kedves Hölgyeket 2018. március 8-án 18 órakor kezdődő Nőnapi ünnepségére!/Katt a nagyobb képért//Katt a nagyobb képért/

Évtizedek

János bácsi nem volt magas ember. Alacsony sem volt, inkább olyan középtermetű. Koromfekete dús, egyenes szálú haját hátra fésülve viselte.
Nem volt egyéb megjegyezni való János bácsin, ha éppen nem a homloka.
Lapos homlokán erős barázdát húztak a ráncok, de nem csúfították el egyébként szép, formás arcát, melyet kemény vonások tagoltak, mintha térképet rajzolt volna valaki rá.