Itt vagy


Ha június vége, akkor Kassa

Minden kedves érdeklődőt, aki meg tudja tenni, várjuk arra a felvidéki útra amelyet korábban már jeleztünk, de mostanra pontos adatokkal is rendelkezünk.

Az útirány tehát Kassa és környéke.

Program, melyet most csak címszavakban írunk, de részletes kifejtést is nyer a jelentkezőknek, -mint láthatjátok- nagyon szívhez szóló és nemes.

Dányi emlékek 10.

Dány nagyközségre vonatkozó rövidített részlet, az 1931-ben kiadott Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára kötetből:

Az értéktár tartalma, lehetséges varuiáció

Úgy küldöm szét a javaslatomat, hogy ez egy szubjektív nézőpont, melyet természetesen ki lehet egészíteni, el is lehet vetni, de a fontosabb dolog az, hogy a népfőiskolai tagok, szimpatizánsok és mások is mondhassanak véleményt ennek elolvasása után. Induljon be az olyan nagyon elfelejtett kreativitás mindenkinél, mert sokszor "etetve vagyunk" és oly kevésszer főzünk saját magunknak.

Egyfajta nézőpont a helyi értéktárhoz

A helyi értéktár tartalma -mint említettük- a település minőségének is lehet mutatója, de lehet annak is, hogy az értéktár elkészítője mit tart igazán értéknek.
Ezek szerint nem csak egy településmutató, hanem a bizottság, a képviselő-testület minőségi mutatója is.

Dányi értékek

A helyi önkormányzat képviselő testülete a helyi értékek felkutatására és számbavételére bizottságot hozott létre.
A téma jelentőségét az is mutatja, hogy a bizottság vezetője az alpolgármester.

A helyi értéktár elkészítését, vagyis a fentebb írt feladat elvégzését kormányrendelet írja elő.

Figyelemre méltó új és régi felhívás

A régivel kezdem.

A Sebestyén helyi népfőiskola több mint egy évtizede minden évben szervezi a Csíksomlyóra való zarándoklatot Pünkösd napjára, amely most május 17 és 21-e közötti időben lesz.
A részletekről korábban írtam.
Most ismét azért írok, róla, hogy az előző írásban kifelejtett elérhetési lehetőséget pótoljam.

Az országúton végig a szekérrel......

Ki ne tudná folytatni Petőfi Sándor versét, miszerint "a négy ökör lassacskán ballagott". Petőfi: Négyökrös szekéren című verséről van szó.
Vagy mégsem csak erről?

Dányi emlékek 9.

Térképek Dányról 1863-ból és 1865-ből

Település térkép 1863-ból:
https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/2256/view/?bbox=-2843%2C-6...
A térképen látható a Malom utca elején álló egykori szárazmalom helye. Továbbá láthatjuk egykori templomunk alaprajzát, melyet Starhemberg gróf építtetett, majd I.Grassalkovich Antal gróf megnagyobbíttatott.

Határtérkép 1863-ból:

Kit követünk, mit követünk?

Amikor kisiskolás voltam -ne tessék megijedni, nem magamról akarok írni viszont az ismertetni kívánt helyzet szereplője voltam sokadmagammal együtt- a vasárnapi kismise után, édesapám -rendszerint ő- mindig megkérdezte tőlem, miről prédikált a pap.
Erre számítani lehetett.

Ha drogot nem ad a gyermekének...

A tízévesek egy kiránduláson is csak a telefonjukkal vannak elfoglalva, ha elveszik tőlük, dührohamot kapnak, lájkokat akarnak gyűjteni az Instagramon vagy a Musical.ly-n, és szoronganak, ha a testvérük vagy a barátnőjük több szívecskét kapott.
https://index.hu/tech/2018/01/31/mobilfuggoseg_kozossegi_media_tari_anna...