Itt vagy
Igaz mese felnőtteknek
Minden embernek fontos, hogy milyen jövő vár gyermekére. Hogyan tud beilleszkedni a világba, elégedett, boldog életet él-e, lesznek-e vágyai, tervei, és milyen eszközökkel fogja ezt elérni. Milyen körülmények között zajlik egyáltalán az élete.
Átadták a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat (képpel)
Kitüntették a 9 nagyszerű orvost
2018-ban, immár második alkalommal indították útjára a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amely idén is nagyszerű fogadtatásnak örvendett. A zártkörű díjátadó ünnepség 2019. április 11-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia, Akadémia Klub Kodály-termében került megrendezésre. A nívós eseményen a hét Közönségdíjas mellett színpadra szólították a háromfős zsűri döntése alapján elismert két különdíjas orvost is. A díjazottak:
Dr. Deák György, gyermekgyógyász, gyermekneurológus, Északnyugat-Magyarország
Dr. Felföldi Ferenc, gasztroenterológus, Délnyugat-Magyarország
Dr. Förhécz Zsolt, belgyógyász, kardiológus, Közép-Magyarország
Dr. Kemény András, háziorvos, Közép-Magyarország
Dr. Körmendy Szabolcs, tüdőgyógyász, Délkelet-Magyarország
Dr. Petlyánszki Gábor, háziorvos, Északkelet-Magyarország
Dr. Tandel Beáta, sebész, Észak-Magyarország
Goodwill Pharma Különdíj – Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész
Goodwill Pharma Életműdíj – Prof. Dr. Altorjay István belgyógyász, gasztroenterológus, klinikai onkológus
Gratulálunk a kitüntetett orvosoknak!
A kalapos ember városa
Ki a kalapos ember?
Az a kalapos ember, aki kalapot visel a fején.
És aki a kalapot készíti, az nem kalapos ember?
Aki a kalapot, a kalapokat készíti, az is kalapos ember.
Üzenet egykori kollégáimnak, kartársaimnak
Köszöntelek benneteket illő tisztelettel. A jelenlevőket is, a távollevőket is. (A tanulókat is. A tanulóifjúságot. A ballagó diákokat.)
Kívánok még mindig sok sikert és áldást kérek rátok, a munkátokra.
Végtelenül kiszolgáltatott az ember -úgy látjátok ti is?- mondom most én, és tudjátok-e minek a kapcsán?
Egyedi és sajátos oka van ennek.
Tettek erőterében
Mehetek autóval, biciklivel, vagy csak úgy gyalogosan, ráérősen, de a temető kapujának közelébe érve, mindig hangosan dobog a szívem. Lopva tekintek a tábla felé, vajon üres lesz-e végre, vagy most is hírül ad valamit, szomorú hírt, a halál hírét. Fiatal erős, életvidám emberek mentek el közülünk az elmúlt napokban, hetekben.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről
Március 25-e Jézus fogantatásának az ünnepe. Az egyik legrégibb egyházi ünnepünk, tartalma, hogy Szűz Mária, Jézus édesanyjává lett.
Mária ünnepként tartjuk számon, de természetesen elsősorban Jézus Krisztusról szól az ünnep.