Vétkek egymás mellett
Látom a facebook majdnem felrobban a dányi hozzászólásoktól, amit (amelyeket) annak a fényképnek közzé tétele váltott ki, amelyet a dányi határban vettek fel, a valamikori Öreg szőlőktől Kóka felé eső részen. (Ha jól látom)
Hová lett a kis piros selyemzacskó
Többször eszembe jut a gyermekkorom, ami talán semmiben sem külünbözött kortársaim életétől. Nagyjából. Talán abban igen, hogy miként kezeltük a pénzt. Ezt mindenki másként csinálta -hogy felhasználjam az ismert sláger mondattöredékét a helyzet valós leírására. A családban vagy egyénileg. Piros-tarka textília (selyemféle) zacskó jelenik meg előttem, amelyik az ágy "mellyíkibe" volt rejtve.
Mennyit ér egy "dörmi"
A kórház első emeleti szobájának fehérségébe belesímul az öt kórházi ágy. Betegek fekszenek rajta, szinte mozdulatlanul. Olyan a kép első látásra, mintha frissen hullott hótakarón egymás mellett szabályos elosztásban megfáradt tündérek feküdnének.
Az év utolsó napján
A kettős arccal ábrázolt mitológiai alak, Janus (Jánusz) még az istenek korából ránk maradt ókori római istenség a kezdetnek és a végnek egyszerre történő ábrázolása, aki előre is néz de hátra is tekint, akinek temploma háborúban nyitva volt, békében zárva, gyakran jelenik meg különféle ábrázolásokban az év utolsó napján.
Mariska és a rózsafűzér
Ritkán jár hozzánk a póstás. Nem mondom, hogy sohasem, de nem mindennapos vendég. Kedves, közlékeny ugyan -már ami a hétköznapi témákban belefér- szívesen hallgatom én is.
Most ugyan elsietett, de a póstaláda nem maradt érintetlen.
Kell-e cégér?
Kell-e cégér a jó bornak?
Úgy tartja a mondás, hogy a jó bornak nem kell cégér.
Egy másik népi mondás meg úgy szól, hogy néma gyermeknek anyja sem érti
szavát.
Kiderül hát ezzel, hogy "termékmegjelenítésről " van szó.
Igazán miről is?
Beharangozó
Kedves népfőiskolások, kedves zarándokok, Dány község tisztelt Polgárai!
A kezemben tartok egy könyvet. Olyan "friss", hogy még a nyomdai munkák illata is érződik rajta.
Rendőrségi hírek - Akcióban a kistarcsai rendőrök
Benzinleszívás, katalizátorlopás, betörés – három férfit állítottak elő.
A teljes cikk itt olvasható:
Sülysápi vérvételi pont
Kedves Dányiak!
Én, Dr. Fábián Gábor Péter és feleségem, Aliz személyes érintettségtől indítva hoztuk létre Sülysápon és Gyömrőn a magánvérvételi pontot. Aliz az elmúlt évben sokszor kényszerült egy-egy 10 perces vérvétel miatt beutazni Budapestre, és ez bizony sok időbe és fáradságba került. Ezért is gondoltunk arra, hogy elhozzuk ezt a szolgáltatást a környéken élők számára, hogy így lehetőséget teremtsünk a Synlab által nyújtott több mint 5000-féle vizsgálat igénybevételére, magasabb szintre emelve a régióban az egészségügyi szolgáltatások színvonalát.
Cipész szerszámok a dányi tájházban
A cipészmesterség a 19. század első felében kezdett megjelenni a csizmadiamesterség mellett a mezővárosokban, majd a falvakban. A 19. század második felétől a cipészmester a falusi kisiparosság egyik legjellegzetesebb alakja volt. Nagyobb falvakban több cipészmester is dolgozott. A szakma azonban tagolódott. Egyesek új cipőket készítettek, míg mások csak javították a cipőket. A talpalást, sarkalást, talp és felsőrész foltozást végző mestereket nevezték susztereknek.
A közelmúltban Dóczi Andrásné és testvére (Hangodi Piroska és Márta) ajándékozott
Gubelek történetek 4.
Az alábbi Gubelek történetek vagy megtörténtek, vagy sem. Közszájon forogtak. Mindenki maga döntse el a történetek igaz voltát!
Gubelek történetek 3.
Gubelek idős korában vesszőseprő kötésből élt. A seprőhöz való vesszőt és nyelet a Nagyháton gyűjtötte. Agglegényként élt, állítólag be nem teljesedett szerelem miatt nyúlt az italhoz. Merengő hangulatában általában ezt énekelte:
"Elkerülsz mert szegény vagyok, se pénzem se kincsem.
A szívemnél a lelkemnél, más egyebem nincsen.
Színaranyból van a szívem, gyémántkő a lelkem.
Mind a kettőt neked adom, csak te szeress engem!"
HITBŐL PAJZSOT
Káplár Józsi barátom a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével készít egy várhatóan 8-10 rövid epizódból álló filmsorozatot HITBŐL PAJZSOT címmel. Ebben ismert emberek mondják el saját közegükben néhány percben gondolataikat vírusjárvány idején hitről, lélekről, önismeretről.
Mind az eddigi kisfilmeket, mind a közeljövőben megjelenő további epizódokat ajánlom szeretettel, bizonyára mindenki számára találhatók benne megfontolandó és lélekerősítő gondolatok.
1.rész: Kocsis Fülöp érsek-metropolita https://youtu.be/tOuMIKgm8Lc
2.rész: Majnek Antal munkácsi püspök https://youtu.be/olTOPVGfkGY
3.rész: Csókay András idegsebész https://youtu.be/rZeEFlF1pjg
4.rész: Süveges Gergő újságíró https://youtu.be/fDvhfuixvt8
5.rész: Balog Zoltán református lelkész https://youtu.be/FDcCKEvFQKc