Itt vagyTartalom / Kőkemény csoportba került a válogatott

Kőkemény csoportba került a válogatott


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 25

A magyar labdarúgó-válogatott a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezői során az 1. csoportban Portugáliával, Svédországgal, Dániával, Albániával és Máltával küzd a továbbjutásért.

Az európai selejtezősorozat kilenc csoportban zajlik. Fontos tudni, hogy Európából 53 csapat vág neki a vb-selejtezőnek, s közülük 13 csapat juthat el Dél-Afrikába. A kilenc csoportelső automatikusan továbbjut, a nyolc legjobb csoportmásodik pedig oda-visszavágós párharcban dönt a fennmaradó négy helyről.

Az esélytelen nyugalmával

Látványos meccsekre számíthatnak a hazai rajongók, hiszen a portugálok, a svédek, vagy a dánok vendégszereplése nem akármilyen csemegének ígérkezik. A továbbjutási esélyről nehéz beszélni, mert olyan - legyünk realisták - nincsen. A statisztika sem nekünk kedvez, de ettől eltekintve három olyan együttes sorsoltak ki Várhidi Péter csapatának, amelynek jóval erősebb a játékosállománya.

A svédek és portugálok ott lesznek például a jövő évi kontinenstornán, a dánok ezúttal lemaradtak. Cristiano Ronaldóék a három évvel ez előtti hazai rendezésű Eb-n egészen a fináléig masíroztak, ahol meglepetésre alulmaradtak a görögökkel szemben. A luzitánok és Zlatan Ibrahimovic-ék ellen hazai pályán is bravúr lenne a pontszerzés, a dánok esetében viszont okozhat meglepetést a megfiatalított magyar csapat.

Kérdéses persze, hogy akkor ki fog ülni a válogatott kispadján, hiszen egyelőre kérdéses, hogy a magyar szövetség Várhidi Péterrel tervezi e a jövőt. A kapitány óvatosan fogalmazott az esélyekkel kapcsolatban.

Kisteleki bizakodó

"Kiegyenlített hatosba kerültünk, a sorsolásunk nem tűnik rossznak, talán a második csoport lett volna jobb nekünk" - mondta az MTI-nek Várhidi Péter szövetségi kapitány. "Portugália, Svédország és Dánia közel azonos játékerőt képvisel, biztos lesznek körbeverések, döntetlenek a csoportban. A selejtezőkig még egy évünk van, addig még több meccset játszunk és, ha annyit fejlődünk, mint az elmúlt évben, akkor még közelebb kerülhetünk riválisainkhoz. Hazai pályán bárki ellen győzelmi eséllyel léphetünk pályára."

A magyar szövetség elnöke sokkal optimistább. "Amit a sorsolás előtt mondtam, azt most is fenntartom, a magyar válogatottnak versenyben kell lennie a csoportban a második helyért" - jelentette ki a sportvezető a sorsolást közvetítő Telesport című adásban. "Az első két kiemelt közül úgy érzem, Portugáliát itthon elkaphatjuk, a svédek ellen hagyományosan nem szokott szerencsénk lenni."

Kisteleki hozzátette: a menetrend kialakításánál arra törekszik az MLSZ, hogy a magyar válogatott első meccsét hazai pályán kezdje, lehetőleg egy legyőzhető riválissal.

A statisztika nem sok jót ígér

A csoport legelőkelőbben jegyzett válogatottja, a portugálok ellen katasztrofális a mérlegünk. A két nemzeti tizenegy idáig nyolcszor találkozott, és a mieink egyszer sem győztek (5 vereség, 3 döntetlen). A svédekkel szemben már a statisztika (38 meccs, 15 győzelem, 13 vereség, 10 döntetlen) kedvezőbb, de ha a közelmúlt összecsapásait nézzük, akkor nincs miért „izgulni”. A skandinávokot utoljára 11 éves itthon, Eb-selejtezőn „kaptuk el”.

A másik északi együttessel, a dánokkal sokkal ritkábban futottunk össze, legutóbb 1994-ben játszottunk velük barátságos meccset, és 3-1-re kikaptunk Koppenhágában. A mérleg velük szemben viszont pozítiv: 7 győzelem, 4 vereség, 2 döntetlen.

A másik két csoportbeli ellenfelet a papírforma alapján meg kell vernünk, de a Málta elleni meccseink mutatják, hogy itt sem mehetünk biztosra. Máltától körülbelül egy éve kikaptunk, de korábban hét győzelem mellett csak két döntetlen csúfítja a mérleget. Albániával szemben 2 győzelem és egy iksz szerepel a statisztikában.

A vébé európai selejtezőcsoportjai

1. csoport
1. Portugália
2. Svédország
3. Dánia
4. Magyarország
5. Albánia
6. Málta

2. csoport
1. Görögország
2. Izrael
3. Svájc
4. Moldávia
5. Lettország
6. Luxemburg

3. csoport
1. Csehország
2. Lengyelország
3. Észak-Írország
4. Szlovákia
5. Szlovénia
6. San Marino

4. csoport
1. Németország
2. Ororszország
3. Finnország
4. Wales
5. Azerbajdzsán
6. Liechtenstein

5. csoport
1. Spanyolország
2. Törökország
3. Belgium
4. Bosznia-Hercegovina
5. ŰÖrményország
6. Észtország

6. csoport
1. Horvátország
2. Anglia
3. Ukrajna
4. Fehéroroszország
5. Kazahsztán
6. Andorra

7. csoport
1. Franciaország
2. Románia
3. Szerbia
4. Litvánia
5. Ausztria
6. Feröer-szigetek

8. csoport
1. Olaszország
2. Bulgária
3. Írország
4. Ciprus
5. Grúzia
6. Montenegró

9. csoport
1. Hollandia
2. Skócia
3. Norvégia
4. Macedónia
5. Izland

Cimkék