Itt vagyTartalom / Erdőt az unokáknak

Erdőt az unokáknak


Beküldte ufo - Ekkor: 2007 November 18

A közhiedelem szerint veszélyben vannak az erdők. Az erdészek szerint nincsenek, sőt állítják, hogy a hazai erdők jobb állapotban vannak és jobban fejlődnek, mint sok más országban, mert a hazai szabályok igen szigorúan megkövetelik, hogy ne csak mennyiségében maradjon meg az erdők területe - hiszen egyetlen négyzetméter erdőt sem szabad úgy kivágni, hogy ne telepítsenek helyére újat -, de a természeti értékeket is komolyan védik.

Az erdők gazdasági hasznosítása Magyarországon csökkenő mértékű, de a kitermelt fa mennyisége évente így is eléri a 3,5 millió köbmétert. Ennek mintegy 70 százaléka tűzifa és ipari fa. A kitermelés nagyon szigorú szabályokhoz és engedélyekhez kötött rendszerben zajlik.

Csak annyi fát szabad kivágni, amennyit az állami erdészeti szolgálat jóváhagyott. De a gyakorlatban ennek az engedélyezett mennyiségnek csak a 80 százalékát vágják ki. A kitermelésben jelentős a tűzifa aránya, s a közvélekedéssel ellentétben ez az arány a biomassza-erőművek megjelenése óta nem változott. Mert azt a mennyiséget, amelyet ma az energiaipar hasznosít, korábban is kivágták, de exportálták - gyakran igen nyomott áron. A megújuló energiaforrások iránti igény, és ennek nyomán az európai uniós előírások is a hazai biomassza-erőművek jelentőségét növelték, de nem az erdők rovására.