Itt vagyTartalom / Bejutottunk a BKV titkos parlamenti óvóhelyére

Bejutottunk a BKV titkos parlamenti óvóhelyére


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 16

Egy városi legenda szerint a Kossuth tér alatt titkos alagút köti össze az ország házát a kettes metróval. Az érintettek évtizedeken át tagadták ennek a létezését, a FigyelőNet pedig utánajárt, hogy mi az igazság.

Kora reggel, dideregve vártam a Nádor utca sarkánál a BKV mérnökeire. Tíz ével ezelőtt ugyanis kaptak egy ingatlant, amit még 1951-ben, a kettes metróvonal első építése idején alakítottak ki. A metróépítés akkoriban félbeszakadt, a közlekedési vállalat emberei mégis csak 1996-ban tehették be a lábukat a 13 emelet mélyen kialakított óvóhelyre.

A Tőzsdepalota mögött van egy lakóház, amelynek hátsó traktusából korábban állami hivatalok irodáit lehetett megközelíteni, az udvar közepén pedig egy kör alakú betontömb áll. A BKV létesítménymérnökei innen indulnak el minden kedden a földalatti rendszer állapotát ellenőrizni.

A 4000 négyzetméteres, kétszintes objektumba egyetlen liften - vagy két lépcsőn - lehet lemenni. Néhány percig tart, mire a fülke hangosan búgva lejut a mélybe. Útközben van egy megálló, legalábbis van gombja, és meg is tud állni a lift, de a fülkeajtón túl csak beton látszik. Az utazás alatt zseblámpát, és néhány jótanácsot kapok: odalent néhol magasan áll a víz, óvatosan kell járni a pallókon, és könnyű lecsúszni róluk.

A nagyjából 39 méter mélyen lévő alsó állomáson párás, meleg levegő fogad. Az elektromos rendszert az elmúlt tíz évben alig javították, ezért kézilámpákkal botorkálunk a kör keresztmetszetű folyosókon, csak néhol van egy-egy stekklámpa. A terek hatalmasak, a vastag betonfalakkal együtt több ezer köbméter földet kellett innen a felszínre vinni egy aprócska felvonón, utána pedig egy szűk ajtón kitalicskázni az utcára. Gyanítom, hogy az akkori munkások nem önszántukból végezték ezt a munkát. A mélyépítő mérnökök szerint valószínű, hogy néhány munkás sosem jött ki innen élve. Mindenesetre ha a pincerendszer valóban azt a funkciót szolgálta, amiről a közlekedési vállalatnál tudnak, akkor kifejezetten előnyös volt, ha a munkások halgattak.

A BKV mérnökei úgy tudják: az F-4 jelű óvóhely eredeti célja szerint veszély esetén helyet adott volna a Parlament irodáinak. A névből arra következtetek, hogy még legalább három másik hasonló célú létesítmény is van a környéken. Mivel a BKV-sok úgy tudják, hogy nincs átkötés a Kossuth téri épület felé, ezért arra tippelek, hogy az akkori mérnökök nem egészen gondolták át, milyen is lehet háború idején a Nádor utcán átrohanni az óvóhelyre. Persze az is lehet, hogy létezik egy alagút, csak senki nem beszél róla. A parlamenti óvóhelynek azonban van összeköttetése a metróval, ezt - egy ráccsal elzárt folyosón keresztül - láttam.

A pincerendszernek van egy másik nyúlványa is, ami a Szabadság téri szellőzőkhöz vezet. Egyikükből kényelmes lépcsőn a felszínre lehet jutni, de nagyon sok rács védi az MTV-székház melletti nyílást. Az egyik műhelyblokk végén van egy szűk búvónyílás, de nem tudni, hova vezet. A nagyjából fél méter széles járatot én sem akarom felfedezni.

A vizesblokkok elborzasztó látványt nyújtanak, pedig soha nem használták őket. A külön szobákban elhelyezett akkuk már rég lemerültek, az aktív szénnel működő légtisztítók pedig szobányi méretűek. Ahogy egy régi vágású mérnök mondta: „Azért senkit nem vittek el Szibériába, mert kétszer akkora lett.”

Miután a polgári védelem lemondott az F-4-ről, a BKV már többször szeretett volna megszabadulni a felesleges ingatlantól. Az elképzelések között szerepelt gombatermelő üzem és diszkó is, de eddig még nem találtak vevőt. Regőczi Miklós, a BKV értékesítési vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: nekik az ingatlan csak teher, így valószínűleg már néhány millióért is eladnák.

/FN/