Itt vagyTartalom / RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK

RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK


Beküldte ufo - Ekkor: 2007 November 09

A RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK VÁRJÁK A RENDŐR HIVATÁSHOZ KEDVET, ELHIVATOTTSÁGOT ÉRZŐ FIATALOKAT

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakközépiskolái (Körmend, Miskolc, Nagykovácsi, Szeged) a felnőttoktatás rendszerében érettségire épülő, kétéves nappali tagozatos képzést indítanak rendőr szakképesítés megszerzésére 2008. szeptemberében.

A magas követelményeket támasztó, korszerű ismereteket nyújtó iskolák a vonatkozó jogszabályokban rögzített juttatásokban részesítik a tanulókat. ( Pld.: diákigazolvány, ösztöndíj, igény és lehetőség esetén szállás és étkezés , természetbeni ruházati ellátás, B kategóriás jogosítvány megszerzésére való felkészítés ) A rendőrség a képzés során szakmai gyakorlatra fogadja a tanulókat, majd utánpótlási igényei szerinti számban a sikeres szakmai vizsgát tett fiataloknak hivatásos tiszthelyettesi állományban beosztást ajánl fel.

A rendészeti iskolába való jelentkezésével munkahelyet, élethivatást is választ, ezért a felvételi eljárás során kimondottan szigorúak az erkölcsi tartásra, fizikai állóképességre és az egészségi állapotára vonatkozó előírások.

A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, 18. életévét betölti a jelentkezés évében, de 33 évesnél nem idősebb, cselekvőképes, állandó belföldi lakóhellyel rendelkezik, büntetlen előéletű és életvitele kifogástalan, sikeres közép- vagy emeltszintű érettségivel rendelkezik vagy a képzés kezdetéig megszerzi, vállalja a hivatásos szolgálatra való alkalmasságának megállapításához szükséges vizsgálaton való részvételt, elfogadja egyes alkotmányos jogainak a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról törvény szerinti korlátozását, hozzájárul személyes adatainak kezeléséhez illetve családi és életkörülményeinek vizsgálásához, vállalja a hivatásos szolgálatot, az azzal járó kötelezettségeket, és azt, hogy az ország bármely rendőr szervénél teljesít szolgálatot, befizeti a jelentkezési adminisztrációs költségét 3.000,-Ft-ot).

A jelentkezéssel, a szakképzéssel, a rendészeti iskolákkal kapcsolatos információk, illetve a jelentkezési lap Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Oktatási Főigazgatóság honlapjáról ( www.rendeszeti-oktatas.hu) tölthető le.

A kitöltött jelentkezési lapokat 2008. február 01-ig kell személyesen vagy postai úton eljuttatni a kiválasztott rendészeti szakközépiskolába.

(A Gödöllői Rendőrkapitányságon idén már nem lehet a jelentkezési lapokat leadni, viszont a képzéssel, a rendőri pályával kapcsolatos kérdésekkel a személyzeti főelőadóhoz lehet fordulni a 28/514-655, 28/514-645 telefonszámokon.)

Gödöllő, 2007. november 8.