Itt vagyTartalom / Bemikrofonozott rendőrökkel buktatnák le az alkudozókat

Bemikrofonozott rendőrökkel buktatnák le az alkudozókat


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 09

Pórul jár az az autós, aki gyorshajtás után alkudozni próbál az igazoltató rendőrrel, vagy éppen lefizetné azt - legalábbis ezt reméli a BRFK egy teszt alatt álló új rendszertől.

Ennek lényege, hogy bemikrofonozzák a közutakon igazoltató rendőröket, a beszélgetés rögzítését pedig még csak nem is közlik az - esetleg éppen kenőpénzt előhúzó - autóssal. A jogvédő szerint ez titkos információgyűjtés.

Egy kis ruhára csiptethető mikrofon a lelke annak az új rendszernek, amit egy hónapja tesztel a BRFK néhány járőrkocsiban. A dolog lényege, hogy egy csúcskategóriás, éjjel is látó kamera rögzíti az autós gyorshajtását, amint átmegy a piroson, vagy bármilyen más szabálytalanságot elkövet. Ezt követően a bemikrofonozott rendőr odalép a megállított sofőrhöz, és közli vele a szabálysértést. Amennyiben a vétkes alkudozni próbál, a rendszer által rögzített szavai újabb bizonyítékul szolgálnak ellene.

Persze nem mindig így próbál menekülni a száguldozó a büntetés elől, előfordul hogy csak némán csúsztatja a tíz- vagy húszezrest, attól függően, hogy mi van a rovásán. "A rendszer ezt is megakadályozza" - válaszolt az [origo] felvetésére Kázsmér Tamás, a BRFK forgalombiztonsági osztályvezetője. "Adott a kamera képe, s ha ehhez nem jön egy hangfelvétel, amin az szerepel, hogy a járőr közli a szabálysértést, akkor valami nem stimmel" - fogalmazott az őrnagy.

Ombudsman: az autósnak tudnia kell

Nem csak a mikrofon új a rendszerben, hanem az éjjellátó kamera is, eddig ilyen sem volt a magyar rendőrségnek. Ez a mikrofonnal együtt nem csak azért fontos újítás a BRFK szerint, mert az eddig a sötétség által takart szabálytalankodásokat rögzíteni tudják, hanem mert Kázsmér szerint "éjszaka nagyobb a kísértés az alkura".

Mégsem biztos, hogy csökkenti a kenőpénzt előhúzó autósok számát az újítás, hiszen annak működéséről nem is tudnak a megállítottak. Az igazoltató, büntető rendőr ugyanis nem közli előre, hogy a beszélgetést rögzítik. Az [origo] kérdésére, hogy mindez jogszerű-e, az őrnagy így válaszolt: "Nem kell közölnünk, s jogszerű, mert közterületen történik a beszélgetés. A rendőr ruhájára csiptetett mikrofon egyébként látható, csakúgy, mint az autóban a kamera."

Másként látja ezt az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila szerint ugyan a rendőrségi törvény engedélyezi a kép- és hangfelvétel készítését a rendőri intézkedésnél, de ezt mindkét esetben közölni kell az autóssal. Sőt, az ombudsman szerint problematikus a rendőr szavainak felvétele is, Péterfalvi szerint az érintett egyenruhások hozzájárulásával lehet rögzíteni azt. "Amennyiben pedig szeretnék kiterjeszteni ezt a rendszert a jövőben, úgy törvényben kell szabályozni a kérdést" - fogalmazott Péterfalvi.

Hasonlóan vélekedett ugyanerről egy jogvédő is. "Nem is lehet vitás, tájékoztatni kell az autóst arról, hogy rögzítésre kerül a beszélgetés" - reagált Baltay Levente, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet ügyvivője. Ez az első kör Baltay szerint, aztán azon már lehet vitázni, hogy a tájékoztatást követően megtagadhatja-e a válaszadást a sofőr. Az osztályvezető érvelését, miszerint közetrületen történik a felvétel, emiatt nem kell szólni előre, nem is értette az ügyvivő. "Mi köze ennek a közterülethez?" - kérdezett vissza. Aztán hozzátette: "Persze létezik olyan is, hogy közterületen felveszik valaki beszélgetését az ő tudta és beleegyezése nélkül, csakhogy azt titkos információgyűjtésnek nevezik, aminek megvan a maga procedúrája."

Vécézés alatt levehetik

A ruhára rögzített mikrofont a járőrözés előtt maga Kázsmér kapcsolja be, azt a szolgálatot teljesítők nem némíthatják el, csak az aznapi munka végével kapcsolja ki a központ - közölte az őrnagy. Ezek szerint a fővárosban járőröző egyenruhások 12 órás szolgálata alatt minden hangot felvesz a mikrofon. Azt is, amikor a rendőrt felhívja a felesége, s azt is, amikor mosdóba megy. Kázsmér állítja, ő nem hallgatja végig a felvételeket, csak azt, amikor intézkedés történt, s amikor vécére mennek a rendőrök, bár ki nem kapcsolhatják, de levehetik a mikrofont.

Az első néhány teszthét adatai mindenesetre kedvezőek a BRFK szerint, bár arra vonatkozó statisztikát nem tudott mondani az osztályvezető, hogy több büntetést hajtottak volna be a tesztjárőrök. Az Egyesült Államokban és Németországban állítólag nagy sikerrel alkalmazott kanadai rendszer ára autónként többmillliós, és Kázsmér Tamás reményei szerint tavasszal már 30-40 fővárosi rendőrjárőrt szerelhetnek fel vele. Aztán - mint mondta - elterjedhet a rendszer a vidéki járőrőrök között is.