Itt vagyTartalom / Újra sztrájkolnak a vasutasok

Újra sztrájkolnak a vasutasok


Beküldte detto - Ekkor: 2007 November 05

Szerdán reggel hat és nyolc óra között egyetlen vonat sem indul.
A dolgozók a 38 vasúti mellékvonal tervezett megszüntetése miatt tiltakoznak. A sztrájkot már napokkal ezelőtt bejelentették - az utasok többsége ennek ellenére nem tudja, hogy nem indulnak majd a vonatok. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének az elnökét, és a gazdasági minisztérium szóvivőjét nem sikerült elérni.

November 7-én áll majd a forgalom. Reggel hat és nyolc óra között nem indulnak majd a vonatok. Sztrájkolni fognak a vasutasok, bár ezt nagyon sokan még nem tudják.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium azt tervezi, hogy Létavértes és Sáránd között megszünteti a mellékvonalat. De nem csak ezt - még 37-et. Azt mondják azért, mert nem gazdaságosak. A mellékvonalak megszüntetése ellen tiltakoznak szerdán a vasutasok.

Két héttel ezelőtt is volt sztrájk. A dolgozók egyebek mellett akkor is a mellékvonalak megszüntetése miatt tiltakoztak. Az októberi sztrájk 600 vonatot érintett. 174 járat egyáltalán nem tudott elindulni reggel. 70 vonat rövidebb útvonalon közlekedett, 400 járat pedig késett. Most is erre lehet számítani.

Ha valaki már megvette a jegyét, visszakérheti az árát, ha a vonat a sztrájk miatt nem indul el. Az október 25-ei munkabeszüntetés után 1500-an kérték vissza a pénzüket.