Itt vagyTartalom / Közzétették az új kötelező-tarifákat

Közzétették az új kötelező-tarifákat


Beküldte detto - Ekkor: 2007 October 30

Elkezdődött az árháború. Megjelentek a jövő évi gépjármű kötelező felelősségbiztosítás tarifái.
Érdemes ezeket alaposan áttanulmányozni, mert a biztosítók hasonlónak tűnő ajánlatai között több tízezres különbségek is lehetnek. Az idei szerződéseket november végéig lehet felmondani, az újakat pedig december végéig kell megkötni.

Kinek jobban, kinek kevésbé, de szinte az összes az RTL Klub Híradója által megkérdezett autósnak számít, hogy mennyit fizet a kötelező biztosításért. Persze volt egy kivétel is.

Kedd reggel óta ismertek a 2008-as kötelező felelősségbiztosítási tarifák. Érdemes ezeket alaposan áttanulmányozni, mert sokat lehet spórolni. Ha például egy 35 éves budapesti autós akar kötni 1600 köbcentis autójára kötelezőt, akkor az éves biztosítási díj 69 ezertől 200 ezerig terjedhet - attól függően, hogy az autós melyik biztosítót választja. Ha ugyanerre az autóra egy vidéki köt biztosítást, akkor a díj 56 ezer 500 és 160 ezer forint között mozoghat. Az egyik biztosítási alkuszcég vezetője szerint sokan váltanak majd biztosítást:

„A díjak láttán a tavalyi 480-500 ezres váltó szinte biztosnak tekinthető, de az is lehet, hogy még többen fognak biztosítót váltani” – mondta Haraszti Zsolt ügyvezető.

Biztosítót váltani ráadásul idén már könnyebb lesz, mint tavaly, a bonus-malus igazolások beszerzésével ugyanis már nem kell bíbelődni.

„Az ügyfélnek csupán annyi dolga van, hogy bejelenti az új biztosítónak a kötvényszámot és a korábbi biztosítójának a nevét, és a továbbiakban az új biztosítónak kell gondoskodni a kártörténeti igazolás áthozataláról” – mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.

A határidőre viszont figyelni kell: a régi szerződéseket november végéig lehet felmondani, az újakat pedig december végéig meg kell kötni.