Itt vagyTartalom / Mamutjárás lehet a gödöllői

Mamutjárás lehet a gödöllői


Beküldte detto - Ekkor: 2012 January 14

Gödöllői járásGödöllői járás

Elkészült, és a közigazgatási minisztérium társadalmi vitára bocsátotta az új, várhatóan 2013. január 1-jétől életbe lépő járásrendszer koncepcióját. A szisztéma kidolgozói szerint a honi közigazgatás alacsonyabb költségű működtetését célzó, illetőleg az államigazgatási szolgáltatásokhoz gyorsabb és könnyebb hozzáférést biztosító elképzelés-halmazt január 20-ig lehet kommentálni.

Amennyiben nem jön közbe semmi rendkívüli, a következő év első napjától járási szinten látják majd el az államigazgatási feladatokat. A járási kormányhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok alárendeltségében dolgoznának, és átvennék a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyek, valamint a megyei kormányhivatalok kistérségi kirendeltségeihez tartozó ügyek kezelését.

Az országban – figyelembe véve a meglévő megyehatárokat – összesen 176 járás létesülne. Budapesten 7 látná el a 23 kerület közigazgatási feladatait. Vidéken Pest- és Borsod megyében lenne a legtöbb járás (15-15), míg a legkevesebb (6-6) Vas- és Nógrád megyében alakulna ki.

A 15 Pest megyei járásból a gödöllői lenne a legnagyobb. A központi települést, Gödöllőt leszámítva, további 6 város (Aszód, Isaszeg, Kistarcsa, Pécel, Tura, Veresegyház) és 20 község (Bag, Csömör, Dány, Domony, Erdőkertes, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, Iklad, Kartal, Kerepes, Nagytarcsa, Őrbottyán, Szada, Valkó, Vácegres, Váckisújfalu, Vácszentlászló, Verseg, Zsámbok) tartozna a mostani adatok szerint 178.381 fő ügyes-bajos dolgait intéző közigazgatási egységhez.

A gödöllői járás a mamutjárások egyike lenne, hiszen a lakosság lélekszáma alapján a 14. az országos rangsorban. Hasonló nagyságrendű város egy sem előzi meg, mindössze a 7 fővárosi, valamint 6 megyeszékhelyi (miskolci, debreceni, szegedi, nyíregyházi, pécsi és győri) járás épül magasabb lélekszámra.