Itt vagyTartalom / Út a Jászolig - Dr. Kemény András ünnepi beszéde a magányosok karácsonyán, Advent 4. vasárnapján

Út a Jászolig - Dr. Kemény András ünnepi beszéde a magányosok karácsonyán, Advent 4. vasárnapján


Beküldte tamás80 - Ekkor: 2012 January 13

Kemény dr.Kemény dr.
Nagy szeretettel köszöntöm a megjelenteket. Polgármester Asszony tájékoztatott, hogy itt egyedül élő nyugdíjasokkal fogok találkozni. Nézem az arcokat. Mi már régóta, több évtizede ismerjük egymást. Szinte mindenki élete nyitott könyv számomra. Tudom örömeiket, tudom bánataikat.


Eljöttek az Önkormányzat és a Polgármester Asszony meghívására, hogy együtt készülődve a Szent Karácsony ünnepére érezzék irántuk érzett tiszteletünket, megbecsülésünket, szeretetünket. Érezzék: nem töltik egyedül a karácsonyt idén sem. A közösségünk mellettük áll. Nemsokára meggyújtjuk a község karácsonyfájának gyertyáit. A gyertyák szelíd fényei hirdessék: kicsi falunk felkészült lelkileg a Megváltó érkezésére.
Megtiszteltetés számomra polgármester asszony, Gódor Lajosné felkérése a község karácsonyi ünnepségének megnyitására. Nehéz beszélni, megtalálni a megfelelő szót, amely az ünnep bennünk kavargó érzéseit megfelelően kifejezi. A keresztény világ legnagyobb ünnepe. 2011-t írunk. A 2000 évvel ezelőtti esemény, amely a Római birodalom egy távoli provinciájában Palesztinában történt, alapjában változtatta meg az emberek világképét. Megpróbálom összerendezni ismereteimet, hogy tájékoztassak a történtekről. Olvastam innen, olvastam onnan. A keresztény világ ezen ünnepe Jézus Krisztus, a názáreti Jézus, a megváltó, a próféta, a messiás, az Úr, az ember fia, a zsidók királya, az Isten báránya, az üdvözítő születésének ünnepe.
Mária és József gyermeke ezeken a neveken került be a hívő emberek szívébe. A kutakodásom közben számos megoldatlan, tudományosan megoldatlan probléma került elő. Melyik volt a betlehemi csillag? Mikor volt az a csillagállás? Mikor érkeztek a napkeleti bölcsek, a három királyok? Heródes palotájában szereztek- e tudomást a születésről a bölcsek? A bölcsek jó szándékú érdeklődése a zsidók új királyának érkezéséről, váltotta- e ki a hatalmát féltő király gyűlöletes tettét, a 2 évnél fiatalabb fiú csecsemők meggyilkolását? Sorolhatnék ehhez hasonló számos tudományt. Nem teszem.
Hunyjuk be szemünket, nyissuk meg szívünket és utazzunk vissza 2000 évvel ezelőtti Palesztinába. Ott is Galileába. Az idő tájt ott nagy volt a népsűrűség a termékeny földek és dús legelők miatt. Názáret városnak kis utcájában él József az ács és Mária a felesége. A kicsi ácsműhely biztosítja a család megélhetését. Készülődnek. Hosszú útra mennek. Augusztus császár népszámlálást rendelt el a birodalomban és a gyakorlat szerint mindenkit a szülő városában számláltak meg. Ezért készülődött az a Szent pár. Gyalog, szamárháton kellett menniük. Mária méhében a Megváltóval a közeledő születés miatt a szamár háton utazott. József a szamár előtt ballagott. Élelem és néhány személyes tárgy utazott még a szamáron. A távolság a mi lépteinkkel nem tűnik nagynak. Ellenben Galilea és Júdea szelíd dombjai között kanyargó út, a szamáron, illetve a szamár előtt poroszkálva, több napig tartott. Többször megálltak éjszakára az út menti fogadókban, amíg december 24- én késő este megérkeztek Betlehembe, amely 4 km-re volt Jeruzsálemtől déli irányba. Nagyon sok ember érkezett már oda. Az utcák szinte teljesen kiürültek mire a vándorok beérkeztek a városba.
Csend van, misztikus csend. A környező dombokon pásztortüzek pislákolnak. A Betlehemi Csillag már elfoglalta helyét az égbolton. A vándorok lámpása tétován araszol a sötétben… Fogadóról, fogadóra vándorolnak Hely egyikben sincs már. Szükségből, egy istállóban adott szállást fogadnak el. Nem sokkal éjfél után Mária érezte, hogy az idő már közeleg. Az istállóban a bárányok bégetése, a szamár békés szuszogása közepette világra hozta a Megváltót. József jászolba tette, Mária betakarta a gyermeket. A hírt az angyalok azonnal vitték a közelben éberen őrködő pásztoroknak. A pásztorok a hírt meghallván elindultak, hogy tiszteletüket tegyék a Megváltónál. Nemsokára érkeznek a napkeleti bölcsek. A három királyok. Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Ők ajándékokkal halmozták el a zsidók új királyát. A Betlehemi Csillag vezérelte útjukon. Hitünk szerint éljük át minden évben a karácsonyi eseményeket. Megszületett Jézus Krisztus a Megváltó, aki életét áldozta értünk.
Ez a szép keresztény ünnep Jézus születéséről, a szeretetről, a megértésről az egymás iránt érzett megbecsülésről szól. December 21-ig mindig rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák Krisztus születése hozta a fényt, a világosság legyőzte a sötétséget. A nappalok, ha egy tyúklépéssel, de mindig hosszabbak lesznek. Ezért állunk itt, hogy ezt a csodát újra átéljük. A legsötétebb napokon is él bennünk a remény, a fény, a szeretet és a megértés iránt… Szeretettel köszöntöm a nyugdíjas klub tagjait. Ők állították ezt a szép karácsonyfát. Gyújtsuk meg gyertyáit. Fényei segítsenek eloszlatni a sötétet. Melengesse szívünket. Szeretet járja át lelkünket.
Áldott karácsonyt, Dány! Áldott karácsonyt, Magyarország! Áldott karácsonyt Világ.

Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011Magányosok karácsonya 2011