Itt vagyTartalom / Sok szabadnap vár ránk idén

Sok szabadnap vár ránk idén


Beküldte detto - Ekkor: 2012 January 05

Már most elkezdhetjük tervezgetni, hogy az idei hosszú hétvégéket mivel fogjuk tölteni. Merthogy sok lesz belőle. Sőt aki ügyesen osztja be a szabadságát, az még több napot tölthet pihenéssel idén, mint 2011-ben.

Március 15. (4 nap)
Négy napot, csütörtöktől vasárnapig pihenhetünk. De aki három nap szabadságot még hozzácsap, az egy egész hetet tölthet a munkahelyétől távol.

Húsvét (3 nap)
Szombattól hétfőig, vagyis április 7–9-ig ünnepelhetünk. Ez a három nap kivételes lehetőség a húsvétozni vidékre utazóknak.

Május 1. (4 nap)
A munka ünnepét idén négynapos munkaszünet kíséri. Április 27. (péntek) után csak május másodikán (szerdán) megyünk dolgozni.

Pünkösd (3 nap)
A május 26–28-ai hétvége csupán a hétfői nappal hosszabb.

Augusztus 20. (3 nap)
Mivel az ünnep hétfőre esik, ez is háromnapos hétvége lett. Érdemes négynapos szabadsággal megtoldani, hiszen a négy napért augusztus 18-tól egészen 26-áig nyaralhatunk. Ez pedig kilenc nap!

Október 23. (4 nap)
A pénteki munkanapot követően egészen szerdáig pihenhetünk. Plusz három nap szabadsággal pedig kilenc napot lehetünk távol a kollégáktól.

Mindenszentek (4 nap)
Ebben az esztendőben azok is ellátogathatnak a temetőbe, akiknek sok-sok kilométerre nyugszanak halottaik. A csütörtöki mindenszentek után még három munkaszüneti nap lesz. Egy teljes hetet lehet a munkától távol, aki a hét elejére három nap szabadságot vesz ki.

Karácsony (5 nap)
Idén lesz idő a karácsonyi sütés-főzésre, hiszen már december 22-ét is otthon tölthetjük, lévén ez szombati nap. Érdemes tartalékolni erre az időszakra a szabadságból, mert két nap feláldozásával nem kevesebb, mint 11 napot tölthetünk családunkkal.

Újév (4 nap)
Már 29-én, szombaton elkezdhetünk a szilveszteri vígasságra hangolódni, és csak szerdán kell először munkába menni.