Itt vagyTartalom / Egykori női munkák I. - Szövés-fonás

Egykori női munkák I. - Szövés-fonás


Beküldte buborék - Ekkor: 2011 November 27

Szátva (szövőszék) ZsámbokSzátva (szövőszék) Zsámbok

A legfontosabb és legszebb női tevékenység, a gyereknevelés mellett régen a női munkák egyike a kenderfeldolgozás és szövés volt.
A hagyományos paraszti gazdaságokban az asszonyok által megszőtt vásznakból került ki a család összes ágyi és testi ruhája, a háztartásban és a gazdaságban használatos vászonneműk sokasága.

A vékony szálakból ruházat (vászon gatya, pendely), abroszok, konyharuhák, lepedők, törölközők, szakajtókendők készültek, a vastagabb szálakból szalmazsákok, zsákok, ponyvák, kötelek.
A kenderföld trágyázásán, szántásán, a mag elültetésén, betakarításon, áztatáson kívül a kenderfeldolgozás minden mozzanatát szinte csak nők végezték.

A kendert március végén, április elején vetették eső után, jó sűrűn, hogy hosszú és vékony szálú legyen.
Ha a friss szántásra került a mag, akkor elboronálták, ha pedig a már elsimított szántásra, akkor elkapálták.
Mindig csak annyit vetettek belőle, amennyit egy család egy télen fel tudott dolgozni, ezért általában 50-150 négyszögöles kenderföldek voltak. Ennek az emlékét őrzik a ma is oly gyakran előforduló kenderföldek nevek.

A kender gondozása nem sok munkát adott, mert olyan sűrűn vetették, hogy minden gyomot agyonnyomott. A másfél-két méteres kender kihúzására, (nyűvésére) virágzás után, szeptemberben került sor.
A betakarítást követően csomókba kötve, gúlákba rakva szárították. Mikor leszáradt a levele, a szétbontott kévéket két hétig is vízben áztatták.

Kender áztatáshoz folyóvizet soha sem használtak, mert azt szennyezte volna, s nem is volt olyan jó, mint a gödrökben megállott langyos víz. (A kender szálai közül ki kellett a fás részt áztatni, s ez langyos vízben, hamarabb bomlásnak indult.) Az állóvízben egymás fölé rakott kévéket megáztatták, kővel, sárral, gyeptéglával lenyomatták, amíg megpuhult. Ez a terhelés biztosította a víz alatt tartást és az egyenletes áztatást. A puhulás függött a szár vastagságától, az időjárástól, a víz hőfokától.
A vízből kiszedett kévéket a sártól, szennyeződéstől megmosták, majd kiterítve újra szárították.
Száradás után a kendert hazaszállították, otthon folytatták a munkát.

A kellően megázott, és kiszárított kendercsomókat sulykolóval, vagy taposással előbb durván megtörték, hogy az áztatás során megkorhadt rész kihulljék. A durva szálakat tilolóval apróra zúzták, hogy a kender fás részét, a pozdorját összetörve a felhasználható szálakat megpuhítsák.
További tisztítás céljából héhőn (gerebenen) a kender szálak rostjait átfésülték, kitisztították a maradékot.
Az így előkészített kendert motringokba szedték, a nyers, még feldolgozatlan 1-2 méteres kender szálakat lazán csomókba fogták és összecsavarták, majd 20-30 cm-es nagyságúra összehajtották.
A fonásra teljesen előkészített szöszt összekötve elrakták, és a kinti munkák befejezésekor, késő ősszel vették újra elő.

A fonás legrégibb eszköze a guzsaly, melyet ritkábban a hónuk alá fogtak, de többnyire inkább a talpára ültek. A fonóasszony a rúd felső részére kötötte a szöszt, melyből bal kezével eresztve, és állandóan nyálazva sodorta a szálat, míg jobb kezével egyenletesen az orsóra tekerte.
A faragott, gazdagon díszített guzsalyokat a legények gyakran szerelmi ajándékként adták a lányoknak.
Későbbiekben megjelent a lábbal hajtható kerekes guzsaly, a rokka. Itt a szöszt a rokkapáldára kötik fel.

A kész fonalat egyágú kézi, vagy négyágú hajtható motollán tekerték fel, mellyel mérték is a fonal hosszát, így mindig tudták, hogy az elkészült fonalból mennyi vászon szőhető.

A tél vége felé a fonalat hamus lúgban kifőzték, majd folyóvízben alaposan kimosták. A kifacsart, megszáradt fonalat gombolyagokba tekerték.

A lányok és asszonyok egész télen fontak, márciustól pünkösdig pedig szőttek.
A szövést megelőzte a fonalvetés, mellyel a vászon szélességét és hosszúságát előre meghatározták. Ezt segítette a vető, ez a négyszárnyú, forgó alkalmatosság.
A szátva, vagy más néven szövőszék két első lábának felső részébe henger illeszkedik, az tartja a fonalat, a közepén lóg le a nyüst, melybe a szálakat behúzzák, ezt a borda követi, ennek segítségével az átfűzött szálat hozzáverik a többihez, vagyis az elkészült vászonhoz. A hátsó két láb tartja azt a henger alakú fát, melyre a már elkészült vásznat feltekerik. A paraszt szövőszéken 50-60cm széles vásznat lehet szőni.

A kész vásznat a szövőszékről levéve vízbe mártották, majd a tavaszi napon kiterítették, hogy minél fehérebb legyen.

A vidéken is megjelenő szövőiparosok, takácsok mindig férfiak voltak. Ők kész fonalból dolgoztak, amit vettek, vagy a falusi asszonyok hoztak bér- vagy részes szövésre. A takácsszövőszéken szélesebb anyagot lehetett szőni.

A kender mellett alapanyagként lent is használtak ruhafélék szövésére. A len termesztése és feldolgozása hasonló a kenderéhez. Lenből viszont finomabb ruhaféléket, ingeket, ágyhuzatokat, ruhaneműket tudtak készíteni.

Mindkét haszonnövénynek a rostjain kívül, magját is használták takarmányozáshoz, illetve táplálkozáshoz.

A mellékelt fotókon látható tárgyak a Dányi Tájházban ill. dányi magángyűjteményekben találhatók, kivétel az összeállított szövőszékek.

Kapcsolódó írás:
http://www.danyikronika.hu/node/3609 Kenyérsütés

Lejegyezte: Buborék

Rokka és guzsalyRokka és guzsaly
Héhők
(gerebenek)Héhők
(gerebenek)

Héhő a bölcsőbenHéhő a bölcsőben
TilókTilók
Szétszedett szátva (szövőszék) részeiSzétszedett szátva (szövőszék) részei
FonalcsörlőFonalcsörlő
Dányi kenderföld 19.századDányi kenderföld 19.század
Felvetett szövőszék, BoldogFelvetett szövőszék, Boldog
Szövés közben (Nagytarcsa)Szövés közben (Nagytarcsa)
Vászon gatyaVászon gatya
Kenderből szőtt zsákokKenderből szőtt zsákok
PendelyPendely
Guzsaly (bal o.)Guzsaly (bal o.)
Szétszedett szövőszékSzétszedett szövőszék
OrsókOrsók

Cimkék