Itt vagyTartalom / Fenékbe rúgta az igazgató a helyi szocialista képviselő fiát

Fenékbe rúgta az igazgató a helyi szocialista képviselő fiát


Beküldte detto - Ekkor: 2007 October 19

Fenéken rúgta egyik diákját a kiskunfélegyházi iskolaigazgató.
A gyerek Garai István szocialista országgyűlési képviselő fia. A képviselő szerint nem személyeskedés, vagy politika áll a hátterében. A korábban testnevelő tanárként dolgozó igazgató bocsánatot kért a gyerektől és annak szüleitől, az önkormányzat pedig valószínűleg fegyelmi vizsgálatot indít a férfi ellen.

Azt, hogy pontosan mi történt, azt nem tudni. Annyi biztos, hogy az igazgató osztálytársai szeme láttára fenéken rúgta a 12 éves fiút, majd valahogyan a gyerek a földre került. Onnan a férfi bevitte a gyereket az öltözőbe, ahol diáktársai szerint megverte a tanár, de erről nem mesélt otthon a fiú.

"A történtek a gyermekemet természetesen felzaklatták, de én úgy érzem, hogy kezdi az eseményeket feldolgozni, melyben közre játszott az is, hogy tanár úr eljött hozzánk és őszintén bocsánatot kért tőlem és a gyermektől is. Úgy érzem ez árnyalja az eseményeket, ugyanakkor nem teszi meg nem történtté", mondta a Független Hírügynökségnek Garai István.

Több szülő elmesélte, hogy a fenékbe rúgás ebben az iskolában rendszeres fegyelmezési eszköz, a mostani eset azonban túlment a megengedhető határon. A település polgármestere kezdeményezi, hogy fegyelmi bizottság vizsgálja ki az esetet és ha kell büntessék meg az igazgatót.

Csütörtökön dönt a képviselőtestület, hogy indítanak-e fegyelmi eljárást az igazgató ellen.

(FH)