"Köszönöm Istenem az édesanyámat...."

„Íme a szűz méhében fogan és fiút szül, És Emmanuelnek fogják hívni. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt. 23)

A történetben számomra soha nem Mária szűzi fogantatása jelentette a csodát, hiszen ha elfogadom, hogy van egy mindenek felett álló Teremtő Isten, akkor a szeplőtelen fogantatás, mint olyan, huszadrangú kérdés. A csoda a fogantatás, mindannyiunk fogantatása és maga az anyaság.

Minden esztendőben május első vasárnapja anyák napja és megkockáztatom, hogy a karácsony és a húsvét mellett ez az év legnagyobb ünnepe. Míg azonban a karácsonyt és a húsvétot az öröm, Isten odaadó, áldozatos szeretetének öröme hatja át, az anyák napja szomorú ünnep is. Kinek azért, mert már nincsen, aki úgy szólítaná „kisfiam” vagy „kislányom”, kinek azért, mert a simogató kéz egy beteg ágyából nyúl felé, és van akinek azért, mert soha nem is tudhatta meg, mit jelent a szó: anya! Pedig áldottak vagyunk mindannyian, édesanyánk méhének gyümölcsei, aki már akkor szeretett, várt és óvott bennünket, amikor még testének védettségében semmit nem tudtunk magunkról és arról a csodáról, amelyre szenvedések közepette majd világra hoz. Őrá eszmélünk először földi létünk teljes kiszolgáltatottságában, ő ölel és tart melegen karjai melegével, ő táplál és tart életben bennünket testének ajándékával. Az ő hangját és illatát rögzíti elménk elsőként és hordozza a tudatunk legmélyébe rejtve halálunkig. Számunkra ő volt, és ő marad mindörökre a legszebb és a legjobb, akire mindig számíthatunk, aki vigasztal a bajban, tanácsokat ad, nevel, szeretettel irányít, és akiről talán nem is sejtjük, hogy fogantatásunk pillanatától az élete nem is áll másból, mint féltésből és aggódásból. Fáj neki is mindaz, ami nekünk fáj, örül, ha boldognak talál, és életünk mélypontjain ő az, aki mindig a csodára vár. Értünk hagyja elveszni önmagát, és mindig mindenütt, mindent megbocsát. Minket pedig, ha visszanézünk szorongat és megbénít a bánat és a kétség: úgy bántunk-e vele, ahogyan megérdemelte, próbáltuk-e legalább töredékében viszonozni azt, amit tőle és általa kaptunk?
Öleljük meg anyák napján mindnyájan hálás öleléssel, ha van még, akit magunkhoz szoríthatunk, vagy forduljunk gyermeki hálánk emlékeivel felé, aki minden asszonyok közül a legjobban szeretett.

Dsida Jenő gyönyörű versével köszöntsük mindannyiunk égi édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát, továbbá az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat.....

Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

http://www.youtube.com/watch?v=gPWyX0EDT-E