Itt vagyTartalom / IMA MAGYARORSZÁGÉRT

IMA MAGYARORSZÁGÉRT


Beküldte detto - Ekkor: 2010 March 13

IMA A MAGYAR LELKEKÉRT, ÁLDÁS KÉRÉSE A NEMZETÉRT
Istenünk, Hazánkat oltalmazó Boldogasszonyunk,
tarts meg minket őseink szent hitében és erényében!

Hívjuk, várjuk szeretettel
a Kárpát-medencében élő minden honfitársunkat
2010. március 28-én, délelőtt 11 órától kezdődő fohászunkra,
amelyet a fővárosban, a Hősök terén tartunk meg.

Közös Istenóhajtásunk,
a Kárpát-Haza lakóinak Keresztalja gyülekezése
11 órakor kezdődik a Hősök terén, a millenniumi emlékmű előtt.
A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítő műsor 11 órakor kezdődik,
ősi dobokkal, lélekcsendesítő regöléssel, és várhatóan 16 óráig tart.

A műsorban felkért előadók, művészek:
Molnár V. József néplélek-kutató,
Papp Lajos gyógyító,
Vukics Ferenc,
a Kárpátaljai CREDO együttes, Kolti Helga, Maczkó Mária,
Pilisi Aranykapu együttes, Takács Bence.

Kérjük erre a közös óhajtásra kizárólagosan hitét, lelki-testi békéjét,
a Haza iránti szeretetét és odaadó hűségét hozza el.
Jelenlétét kísérje kereszt, nemzeti, egyházi zászló.

Kérjük, minden mást hagyjon otthon.

Kérjük a Kárpát-Hazában és a diaszpórában élő honfitársainkat, hogy akik nem tudnak jelen lenni, a fővárosban a Hősök terén, azok is szervezzék meg saját közösségeikben, azonos időben, március 28-én, déli 12-tól a közös imádságot. A szervezők felajánlják, és igény szerint elküldik a forgatókönyvet, valamint a versekből, imádságos énekekből összeállított szövegkönyvet.

Aki egyedül van, gyújtson meg egy gyertyát: a fényláng teremtsen lélekhidat.
Kérjünk együtt áldást Hazánk sorsának jobbrafordulásáért!

Magyarország a Szent Korona és Mária országa.

Papp Lajos szervező és Jelenczki István rendező

Közös imádságunk szervezői: a Kárpát-Haza Nemzetőrség,
a Baranta Szövetség, a Magyarok Szövetsége és a Történelmi Vitézi Rend.

KÁRPÁT-HAZA NEMZETŐRSÉG www.karpathazanemzetorseg.hu
BARANTA SZÖVETSÉG barantaszovetseg@gmail.com
MAGYAROK SZÖVETSÉGE www.magyarokszovetsege.hu
TÖRTÉNELMI VITÉZI REND www.vitezirend.hu