Itt vagyTartalom / Monostori József írása az Agrár Unió című lapban!

Monostori József írása az Agrár Unió című lapban!


Beküldte sanyesz - Ekkor: 2009 November 20

A LEADER és ahogy Kozárdon pályáztak

Az itt kidolgozott és már nagyrészt megvalósított falumegújítási modell európai hírűvé vált. Több ország minisztere járt már a településen a modellt tanulmányozni. Magyar még egy sem.

A rendezvény vendéglátója dr. Hajas Pál a Magyar LEADER Szövetség elnökhelyettese, az Európai LEADER Szövetség Tanácsának tagja volt. A rendezvény aktualitását az is alátámasztotta, hogy a találkozó témájával összefüggésben megjelent a 122/2009. (IX. 17.) FVM-rendelet, valamint a 123/2009.(IX.17.) FVM-rendelet .

„Gigantikus” beruházás
A falu elmúlt 10 éve valójában egy sikertörténet a tervük megvalósításának törtétében, de ennek a sikernek az eléréséhez igen göröngyös út vezetett. A 188 lelkes település életében a 80 millió Ft-os beruházással létrehozott faluház, 2006-ban pénzügyileg gigantikus beruházásnak számított. A LEADER-program keretében készült el, mert voltak a falunak olyan lakói, akik hittek abban, hogy ha településük természeti, történeti, gazdasági és népművészeti értékeit az ország elé tárják, abból meg fognak élni.

A tájékoztató a faluházban kezdődött, ahol dr. Hajas Pál a LEADER közösség vezetője ismertette azt a programot, amellyel pályáztak céljaik megvalósítására. A tervek összeállításához és megvalósításához 1995 közepén láttak hozzá. A program gerincét a tiszta környezet megvalósítása, a munkahelyteremtés, a turizmus és az agrártermelés fejlesztése képezte. Terveik között szerepelt többek között egy 140 000 m3-es víztározó létesítése a Szuha patakon. Ez lenne az alapja a vízimadarak visszatelepítésének, valamint a körülötte elterülő gyümölcsösök csepegtető öntözésének. Ezen kívül még árvízvédelmi feladatokat isK ellátna a tervezett mesterséges tó. A táj- és környezetvédelmi programjaik között szerepel a veszélyeztetett vadvirágok –pl. a tavaszi hérics- fokozott védelme, valamint a fogoly visszatelepítése.

Az elnökhelyettes úr beszámolóját követően a falu polgármesterasszonya – dr. Hajasné Banos Márta – ismertette részletesen a LEADER-program keretében Kozárdon megvalósított beruházás történetét és finanszírozási nehézségeit. A településen komplex tervet dolgoztak ki a lakosság bevonásával a helyi infrastruktúra, néphagyomány, környezetvédelem, faluturizmus és a mezőgazdasági tevékenység fejlesztésére. A résztvevők végigsétáltak a településen, ahol személyesen is megtekinthették a turistákat váró vendégházat, az almavölgyet, az őshonos állatfarmot. A látottakat írásban visszaadni lehetetlen. Még a www.kozard.hu honlap is csak egy szűk keresztmetszetet ad a falu életéről. A séta során a polgármester-asszony elmondta, hogy a helyi rendezvényeiket a néphagyomány és a település sajátosságainak bemutatására, az itt előállított termékek megismertetésére és elfogyasztására szervezik.

Ma már az évente idelátogatók létszáma 10 000–15 000 fő között ingadozik. Minden évben megrendezik: az Almavirág Fesztivált áprilisban, a Művészeti Napokat júliusban, a Magyar Ízek fesztiválját és a szüreti felvonulást szeptemberben, télen pedig mangalica disznótorokat szerveznek. A rendezvényeikre érkező turistákat már 60 ágy várja ebben tiszta és szép környezetben elterülő Cserhátalji kis faluban.

Felmerülő problémák – Megoldási lehetőségek
A tájékoztatót követően kerek asztal beszélgetésre került sor, ahol a környék vállalkozói, – dr. Hajas Pál agrártermelő Kozárdról, Tarnóczi Lajos turisztikai vállalkozó Hollóköről, Varsányi Lajos borász Verpelétről – a polgármesterek közül – Szilágyi Albert polgármester Héhalomról –, mondták el tapasztalataikat az ÚMVP IV.
tengelyének első pályázatainak megvalósításával kapcsolatban.
A felvetett problémákra a megoldási lehetőségeket a bankok részéről Matics Pál főosztályvezető K&H Bank, Valencsics Ágnes vezető termékmenedzser Takarékbank, az MVH részéről ifj. Matuska Sándor osztályvezető, vázolták az új pályázatokkal kapcsolatban.

A finanszírozási problémák megoldására tett javaslatok röviden a következők voltak:

• külön pénzügyi alap létrehozása alacsony kamatozással az önerő és a beruházás utófinanszírozásának fedezetére,
Az Agrárfejlesztési Hitelgarancia Alapítvány szervezésében a Sajtó Klub munkatársai 2009. október 15-én Kozárdra látogattak. A látogatás célja az volt, hogy a sajtó munkatársai személyesen meggyőződhessenek arról, hogy azok a települések, amelyek súlyos
finanszírozási gondokkal küzdenek, és a puszta létük forog kockán, hogyan tudnának élni a felkínált pályázati lehetőségekkel a LEADER keretén belül, amíg a pályázó az utófinanszírozás révén az elnyert pályázati összeget megkapja,

• az MVH ügyintézésének felgyorsítása, az elhúzódó kifizetési
határidők lerövidítése, a pályázati előleg kifizetésének felgyorsítása.

• az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány tovább bővíti kapcsolatrendszerét a térségben működő bankokkal, hogy készfizető kezességvállalása révén elősegítse a nonprofit szervezetek, önkormányzatok és mezőgazdasági vállalkozások hitelfelvételét. Ezzel jelentősen hozzájárulna az alapítvány az önerő előteremtése, és az utófinanszírozás okozta hitelfelvételi problémák
megoldásához.

A legtöbb kritika az MVH-t illette, a bürokratikus és lassú ügyintézése miatt. A hivatal képviselője elmondta, hogy ezen rövid idő alatt, a törvények adta kereteken belül, változtatni fognak. Ezt arra alapozta,hogy a jövőben a források elosztásában hatékonyabban együttműködnek a helyi akciócsoportok képviselőivel.
A Takarékbank képviselője elmondta, hogy a Takarékszövetkezeteknél, már most elérhető a összes ÚMVP pályázati forráshoz kapcsolódó hiteltermék. A nagy kereskedelmi bankok részéről még ugyanez nem mondható el, mivel a LEADER-ek illetve önkormányzatok finanszírozása
nem minden esetben megoldott, hiszen a hagyományos kereskedelmi
banki tevékenységbe nehezen illeszthető be a nonprofit szervezetek hitelezése.

Ezen szervezetek legtöbbje nem folytat jövedelemtermelő tevékenységet, így a hitelfeltételek biztosítása a kereskedelmi bankok felé nehezen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Előrelépést jelentene ezen a területen egy olyan kamatmentes vagy igen alacsony kamatozású pénzügyi alap létrehozása, amely kifejezetten a forráshiányos önkormányzatok pályázati lehetőségeinek
javítását célozná.

A K&H bank képviselőjének ötletét a résztvevők komoly előrelépésként értékelnék, ha ez megvalósulna. A háttér hiánya Szilágyi Albert polgármesterrel folytatott beszélgetés alatt elhangzott, hogy ha a felsorolt problémák megoldódnának, még mindig meg kell küzdeni az elmaradott térségekben a pályázatok előkészítéséhez és megírásához szükséges szellemi háttér hiányával.
A napi finanszírozási gondokkal küszködő, alulfinanszírozott, rossz termőhelyi és természeti adottságokkal rendelkező önkormányzatnak igen nagy megterhelést jelent a többszázezer forintos pályázatírási
díj előteremtése is. Az ilyen befektetések eredménye ráadásul még bizonytalan is. Egy eredménytelenül végződött pályázat díja elviheti például az iskola egész éves villanyszámlájának fedezetét is. Ezért Ő ebben a témában azt látná célszerűnek, ha ezen a téren is lépne a kormányzat. Varsányi Lajos úrral történt beszélgetés kapcsán megtudtam, hogy 1992 óta szinte minden fejlesztésének megvalósításához igénybe vette a meghirdetett pályázati lehetőségeket. Most a gazdasági válság és a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt kivár. Nem fog pályázni. Sőt van elnyert pályázata a tervezett erőgép beruházásának megvalósításához is, de most nem tudja megvalósítani a forgalomcsökkenés okozta fedezethiány miatt.

Dr. Hajas Pál mezőgazdasági vállalkozó is a kereslet és a gyümölcsárak jelentős csökkenése miatt halasztja erőgép korszerűsítési tervét. Az almaültetvényén lévő hűtőházának megtekintésekor a sajtó képviselői személyesen is meggyőződhettek arról, hogy az ott látott kiváló minőségű almát is már csak 11–12 Ft/ kg-os egységáron akarják a felvásárlók megvenni. Az értékesítési problémák egyik megoldási lehetőségeként pálinkafőző létesítésén gondolkodik. A részvevők már meg is kóstolhatták a hullott és jégvert almából bérfőzéssel előállított pálinkáját. A 120 ha-on termő almaültetvénye termésének csak kis részét tudja értékesíteni az iskolatej mintájára elindított almaprogram keretében. Az ültetvénye a kozárdi programoknak tavasszal részévé válik, amikor az „Almavirág Fesztivál” keretében szerveznek egész napos programot a faluturizmus keretében. A Kozárdi Almavölgyben a környékbeli gazdák, kézművesek, szakácsok és művészek produkcióival ismerkedhetnek meg a vendégek a Palóc Út déli kapujánál.

A rendezvényről hazafelé tartva azon gondolkodtam, hogy ma vajon hány település éledne újra az uniós és hazai támogatások felhasználásával, ha rendelkezne 3–4 olyan jól képzett szakemberrel, mint Kozárd. A szülőfalu nosztalgiája máshol is él. De ott ahol a politikai megosztottság és széthúzás már a hétköznapok részévé vált, a szülőfalu iránti nosztalgia aligha fogja megtartani, vagy netalán hazahozni a jól képzett fiatalokat. Nekik még van jövőképük, de megvalósításukhoz hiányzik az anyagi és egzisztenciális háttér az elmaradott térségek haldokló falvaiban. Ezt kellene a mindenkori politikának orvosolni!

Nagyon egyetértek Szilágyi Albert polgármester szavaival, amit a búcsúzáskor mondott: a Kozárdon látottakat megvalósítani csak ott lehet, ahol a politika még nem osztotta meg a település lakosságát, és a település értelmisége még nem hagyta ott a faluját.

Monostori József

Azt hiszem nekünk, Dányi embereknek van mit tanulnunk és lemásolnunk!!