Itt vagyTartalom / Legtöbbször használt Országos Trafipax Helyek

Legtöbbször használt Országos Trafipax Helyek


Beküldte ufo - Ekkor: 2009 February 12

44. sz. főút
A tiszaugi híd előtt a tehervasúti átjárónál Lakitelek felé
A Töserdei leágazás után Lakitelek felé a pihenőhelyen mindkét oldalon

51. sz. főút Bátmonostoron, a falu végén Nagybaracska felé mérnek sötétkék Skodából
Érsekcsanád belterületén a falu északi részén szoktak leállni, innen belátják a falu egész fő utcáját, a pácienseket a Baja felőli utolsó buszmegállónál állítják le
Kalocsán a Baja felé kivezető részen a Mol kút előtt
Sükösd belterületén mindkét irányban a déli (Baja felé eső) faluszélhez közel, az első (Budapest felé jobbra eső) utca sarkáról, elbújva az ott nőtt nyírfa alatt, méri az FGA-204 frsz-ú sötétkék Skoda Felicia. Az Építőanyag kereskedés előtti parkolóban kaszíroznak.
Csátalján a Baja felől érkezőket várják a táblánál.
Solt északi végén, a MOL-kúttól nézik a bejövőket
52. sz. főút
Kecskemét és Solt között mozog hetente egy fehér Astra, elől-hátul lézerrel méri a gyorshajtókat, sötétített ablakokkal
Solt belterületén, a Kecskemét felőli bevezető szakaszon az 53-as kereszteződése után
53. sz. főút
Pirtó és Kiskunhalas között a Klub Petrolnál is szoktak mérni, vagy a leálló sávból, vagy a buszmegálló előtti földes útról
55. sz. főút
Mélykút belterületén a Baja felé vezető szakaszon a vasúti átjárót ellenőrzik egyre gyakrabban.
Mélykút belterületén a Szeged felől (lejtőn) jövőket a helységnévtábla után, a fák alól mérik zöld Skodából. Kassza 100 méterrel odébb, az ABC előtt. Egyre gyakrabban.
Baja
A Dózsa Gy. út kb. 40-50-es számainál sűrűn áll a sötétkék Skoda, egy virágüzlet elé áll föl félig a járdára. A város felöl érkezőket méri, és kicsit feljebb, a malomnál kapkodják ki a rendőrök a pácienseket
A Szegedi úton mielőtt elhagyod a táblát, előtte 100-300m-re szokott állni a sötétkék Felicia (FGA-204, Multanova 6F-el felszerelve)
A város északi részénél, az 51. sz. főúton a helységnév tábla előtt, az autó kereskedő parkolójában (sötétkék Felicia, FGA-204)
Az 51. sz. főúton, a nagy malomnál
Ritkábban a Dózsa György út másik oldalán a befelé érkezőket mérik, ilyenkor nem állítják le az autókat
Az 55. sz. főúton a városból Szeged felé kivezető részen a 60-as tábláknál
Kalocsa
A Miskei úton a Kápolna büféfél (az ATI pálya mellett)
Ecetgyár u.
Pataji út
Az 51. sz. főúton Dunapataj felől a vasúti átjáró után (talán nem a 30km/h-t nézik)
Foktői út
Móra Ferenc utca
Kecel
A Korona Disco előtt búvóhelyről
Az 54. sz. főuton a Vadász kocsma sarkán búvóhelyről
Kecskemét
A 44. sz. főúton a Kecskemétet elkerülő szakaszon a felüljáró után
A 44. sz. főúton Békéscsaba felől a körforgalom utáni Mol kút után 300 méterre, a bozótosban, illetve 300 méterrel később a konzervgyárnál a parkolóban, vagy vele szemben a kis fabódénál
A 441-es úton Cegléd felől a Barnevalnál a sorompónál
A Mátyás király körút mindkét végén ill. a Békefasori kereszteződés környékén
Az 5-ös úton Budapest felől a ladánybenei leágazás után a buszmegállóban
Az 5-ös úton Szeged felől a szélmalomnál
Az 52. sz. főúton Dunaföldvár felől a Pólust elhagyva a 2. gyalogos lámpa után, illetve az Esso kút után végig bárhol.
Az 54. sz. főúton Soltvadkert felől a felüljáró előtt a bokorban
Az M5 autópálya felüljárója utáni kanyarnál (buszmegálló környékén, FámaLézer vagy fehér Astra)
Kecskemét határaban a helységjelző előtt 500 méterre Hetényegyháza irányában
Mostanában az északi városkapunál a Tesco-hoz állnak ki és mérik a befelé jövőket egy háromlábúval, és előfordult, hogy ezzel egyidőben 500m után a kifelé haladókat is mérték - elég nagy sikerrel, mert ott mindenki dagadt gázzal hajt a körforgalom után.
Kiskőrös
Az ÖMV kúttal szemben
Az 53. sz. főúton Kiskőrösről Soltvadkert felé a vasúti átjárónál a sövény mögül.
A Páhi felé vezető vasúti átjáróban mérnek mindkét irányban, gyakori és veszélyes is!
Kiskunhalas
Az 53. sz. főúton (Déli kivezető úton) a Shell kút után (vasút, 60 majd 40-es tábla)
Az 53. sz. főúton a Sóstói csárdánál mérnek
Az 53. sz. főúton a Kecskemét felől érkezőket mérik, a nagy S-kanyar után, a volt Panyova előtt
M5
Kiskunfélegyháza Kecskemét között
Solt
Az 51. sz. főúton a város déli határában a táblánál, a lejtős részen (ott már mindenki nyomja)
56. sz. főút
Dunaszekcsőn, a falu déli részén az Aréna camping előtt
Dunaszekcsőn, a falu északi határánál a 60-as korlátozó tábláknál
Bárban a völgyben
Szőlőhegy és Bár között a 60-as tábláknál
57. sz. főút
Szajkon a bólyi elágazásnál a falun áthaladókat figyelik
6. sz. főút
A 204-es kmszelvénynél lévő 60 km/h-ás korlátozásnál a bokor mögött, forgalommal szemben mérnek
Mecseknádasd Pécs felőli külterületéről mérik lézerrel a Budapest felől érkezőket
Pécs Budapest felöli határánál mindkét oldalon, illetve a közeli dombon
66. sz. főút
Magyarszék belterületén bokrok közt általában elfogókkal. Ha kiérünk a lakott területről Oroszló felé a 3 sáv az emelkedőn van egy Mezőgazdasági bejáró, ott búvik az elfogó hadtest
Sásd felől ahogy beérünk a faluba, a balos kanyar után a fák alatt az út jobb szélén
67. sz. főút
Szentlászló belterületén a focipálya előtti buszmegállóból mérnek VHT LightFáma III-mal vagy a COS-936 bordó Skoda Favorittal.
Bóly
A szederkényi bekötö úton a város táblátol 100 méterre
A Borjád felől érkezöket mérik (5714. sz. út)
Mohács
Az 56. sz. főúton
Orfű
Egész belterületre 40 km/h korlátozás. Abaliget felől behajtva balra a második buszmegálló.
Pécs
A 6. sz. főúton a Megyeri úti kereszteződés után a határőrlaktanyával szemben, a bokrok mögül (cseles)
A 6. sz. főúton a Total kútnál vagy az ÁPER laktanyánál
A 6. sz. főúton mielőtt beérnénk Pécsre (Uránváros) van egy 60-as tábla, és a Lacikonyhával majdnem szemközt a befelé vezetőket örökítik meg a jövő nemzedék számára
A 6. sz. főúton Szigetvár felé a Jet kút előtt, a Tesco kereszteződés után, jobbra a tapétabolt előtt várakozó kocsik közül. Előny, hogy a villanás után mindjárt be lehet kanyarodni a Jet-hez, és vissza lehet menni alkudozni. :-)
A 6. sz. főúton Szigetvár felé a patacsi kereszteződés előtt a volt buszöböl elé gavallérosan kitették a 70-es táblát, de meg is bánták, mert utána 200 méterre ott van az 50-es. Rá kb. 100 méterre meg a traffi. Pont a kereszteződésben, a villanyoszlop mögött!
A Bőrgyár utáni hídon a hídról a kertváros felé haladókat mérik
A Hársfa út Rigóder domb és a szerpentin közti részén a domb aljában az út szélén
A József Attila utcában (6. sz. főút) a Hullám Fürdővel szemben
A Megyeri felüljáró alatt a Mártirok úján
A Megyeri felüljáró előtt a Mizo tejüzem bejáratánál a parkolóban
A műjégpálya előtt a parkoló autók között (kori szezonban!!!)
A Rácvárosi út-Pellérdi út teljes szakaszán, mikor hol
A Rácvárosi úton a Honda márkakereskedéssel szemben
A Rákóczi úton
A Siklósi uton a Délhús Rt-nél
A Siklósi úton a temető mellett a parkoló autók közül mindkét irányt figyelik
A Siklósi úton az Intersparral szembelévő oldalon a buszmegálló előtt kb. 150 méterrel a járdán
A Szigeti úton a Szliven áruház elötti zebránál a fák alatt pihennek reggelente
A Szigeti úton, a PMFC pálya környékén
A Táncsics Mihály utca kezdeténél + a kisbolt előtt + az autószerelő műhely előtt
A Veress Endre uti felüljáró alatt
A Veress Endre úton az SZTK rendelő bejáratával szemben
Az Aidinger J úton a nyugati oldalon parkoló autók között (a videótéka közelében) elég gyakran vannak jelen
Komlói u. felső rész, a városhatárhoz közel
Rácvárosi út-Pellérdi út: a Szigeti úttól a patacsi kereszteződésig végig 40-es tábla van. Ezen a szakaszon BÁRHOL lehetnek. Mindig akad egy balek 50-nel
Zsolnay Vilmos u. (a Zsolnay gyár parkolójából)
A Domus parkolóval szemben, a bútorbolt előtti járdán
A Somogyi Béla úton a kanyarban a rendőrség mögött.
Lőtér utca (lakó, pihenő övezet)
A Nagy Imre úton a buszmegállónál.
Pellérd
A Dózsa György úton az orvosi rendelő előtt
Siklós
A Dózsa György és a Táncsics utca (vasút utca) kereszteződésénél a Földhivatal felé mérnek hétvégenként.
A Táncsi Mihály gimmnázium előtt Gyűd felé mérnek.
Harkány felé a Mezőgazdasági boltnál a fa mögött.
Szentlőrinc
A 6. sz. főúton Szigetvár felől, a vasúti híd után jobbra a fák alatt. (40-es tábla!!! Totál bukta.)
A 6. sz. főúton Szigetvár felől, a vasúti híd után balra.
Szigetvár
A 6. sz. főúton Barcs felé már majdnem a várostáblánál egy étterem előtti buszmegállóból (a fák miatt nem nagyon vehetők észre)
44. sz. főút
Békésszentandrás belterületén
Gyula és Békéscsaba között, a jánoszugi vasúti átjárónál
Békéscsaba és Gyula között, a vasúti átjárónál (a harmadik előjelző táblánál 40 Km/ó)
47. sz. főút
Szeghalom belterülete
Békéscsaba
A Bajza utcán (444-es városon belüli kerülőút, 40 km/h) a kapubehajtóknál régebben gyakran nézték a sebességet
Szarvasi út
A 44-es úton a kórháznál
A 47-es úton Békés felé, a lámpa után
A 47. sz. főúton (Békési út) a kapubehajtóknál 50 km/h mérnek + gyalogátkelőhely (az út enyhén ívelt)
Mezöberény felé a várost elhagyva a vasúti kereszteződésnél
A 44-47. sz. főút közös belvárosi szakaszán, a Jókai utcán a Czakó u. magasságában, enyhe bal kanyarban a víztorony irányában
A Baross utcán a Szeberényi térrel szemközt a parkókia előtt Kner nyomda felé az egyenest méri
A Bartók Béla úton több helyen is FámaLézer állványon vagy autóban. Általában este/éjszaka (19.00-05.00)
Az Orosházi úton több helyen is, gyakran.
Gyomaendrőd
A vasúti átjáróban, a Shell kút mellett mérnek.
Gyula
A 44-es úton (Vértanúk útja).
A csabai úton, a MOL kút másik oldalán gyakran mérik a Csaba felé menő autókat.
A Temesvári úton (a határhoz vezető út) az Agip kút után kifelé menet FámaLézerrel mérnek, 2 motoros rendőrrel állítanak le.
Mezőberény
Békéscsaba felé haladva a körforgalom után, a Rendőrség előtti egyenes szakaszt követően a kanyarra már ráirányitva balról, a következő egyenes végéből a bokrokban elrejtett autóból kiállított FámaLézerrel.
Orosháza
A 47. sz. főúton a Kossuth Mezgénél a vasútiátjáróban
Sarkad
A Sarkadkeresztúr felé vezető úton a Dominó Söröző előtti kanyarban
Sarkadkeresztúri út, kanyarban. A Sarkadkeresztúrról érkezőket mérik
A határátkelőhelyre vezető úton a vasúti átjáróban
A határátkelőhelyre vezető úton a Sarkad vége táblánál, a kenyérgyárnál, gyakran.
Szarvas
A 44. sz. főúton a vasúti átjáró és a 443-as betorkollása közt (utóbbinál a stoptáblás meg NEM állást is büntetik!!!)
26. sz. főút
A négysávos szakasz végén (Sajószentpéter előtt) a beton terelő mögé bújva
A Sajóbábony előtti vasúti átjáróban
A szirmabesenyői elágazásánál a kanyarodó sáv végén állva.
27. sz. főút
Szalonna belterületen egy nagy kanyar utáni lejtőn a hosszú egyenesben
Szalonna után a határ felé lejt az út, gyéren beépitett terület. Bal oldalon, a vasúti kereszteződés előtt általában mérnek.
3. sz. főút
A harsányi parkolónál (Miskolc felől, Vatta után 2-300m) a kanyarban, a kapaszkodósávban felfelé jövőket a "háromlábú" fogadja
Bükkábrány előtt az új négysávos szakaszon (kapaszkodó ill. gyorsító sáv) kocsiból kameráznak
Emőd Budapest felőli végéről a táblától mérik (FámaLézer II-vel) az emelkedő tetején kibukkanókat.
Emődön az emelkedő tetején (Miskolc felől jövet) baloldalt a kerítés mögé bújva, vagy a vendéglő parkolójában. A nyíregyháziaknak is kedvenc helye!!!
Nyékládházán a 35. sz. főút elágazása után, a padkán a presszó előtt (parkoló autónak álcázva)
Vattán a régi temetőnél a zebra után
Vattán Miskolc felől jövet, a helynévtábla után a jobb oldali bádog buszmegálló mögé bújva
Bükkábrány központjában
37. sz. főút
Miskolcról Szerencs felé haladva a gesztelyi körforgalom és a Hernád híd előtt van egy trafó ház. Oda bújt be a kis Corsa, híd után szedték a zsetont. [Siga(Tank-R)]
38. sz. főút
Tokaj és Bodrogkeresztúr között a "keresztúri egyenes" közepén
Rakamaz határa, az állomás után, veszélyes.
Edelény
A MOL kútnál. Borsodon az L&V kútnál, a Kastély előtt.
Harsány
A legújabb "játékuk": a Miskolc felé eső Harsány vége tábla elé állnak be 10 méterrel, ami egy erős balkanyar után okoz meglepetést... Ha a szembejövők nem jeleznek nem lehet őket látni... Az autó az egyik fehér Volkswagen Golf II
Kazincbarcika
A 26. sz. főúton az Alfa diszkontnál
A 26. sz. főúton Miskolc felől, a bal oldalon, a Diego utáni autókereskedés mögött
A temetőnél a városból kifelé menőket mérik
M3
Az autópálya igazgatóság előtt (151. km Emődi lehajtó)
A polgári lehajtónál
M30
Az autópálya vége (Miskolc-Dél lehajtó után). Itt 90-es korlátozó és főút tábla van kitéve, de az út továbbra is 2*2 + leálló-sávos, így simán bele lehet szaladni 150-160-nal a traffiba. Gyakori.
Mád
A községtábla után 100 méterre, a településen 40 km-es sebességkorlátozás van érvényben
Makkoshottyka
A faluban a bolt előtt
Mezőkövesd
A Dózsa György úton a Mezőkövesd-felső vasúti átjárónál Szentistván felé a hosszú egyenes szakaszon a jobb oldalon mérnek.
Miskolc
A "Déli Terelőn" a Kis Ernő úton az Index autókereskedés elé állnak be a 30-as táblához!!! Hosszú egyenes út, csak akkor látod, ha figyelsz...
A 3. sz. főút Pest felőli bevezető szakaszán a volt Bahnhof Music Pub előtt a járdáról figyelik a négysávost
A 3. sz. főúton a Rendészeti szakközepiskola és a megyei kórhaz után a bokrok alatt a városból kifele haladva a Tesco felé
A 3. sz. főúton Kazincbarcika felé a Tesco után a készenléti-ezred laktanyája előtt szoktak állni FámaLézerrel
A Diósgyőri futballstadion mellett
A Kilián gimnáziummal szemben, bokor mögé bújva
A Majális parkban a város legvégén egy hosszú egyenesben az utolsó bukkanó mögül leselkedik a CXN-068 as Escort
A Platán étteremtől a belváros felé haladva, a parkoló autók közé állnak be, 101.sz sulinál meg szedik a pénzt
Az Ifjúság útján Avasról lefelé, a hőközpont és az ÖMV között, a járdán
Szent Anna tér
Miskolctapolcán a Miskolcról bevezető úton (40-es tábla Miskolctapolca egész területén) szoktak mérni
A 3. sz. főúton Budapest felől a Miskolc-Tapolca - Lillafüredi elágazásnál lévő közlekedési lámpa után a jobb oldalon egy fa mögé állnak fel a járdára és mindkét irányban mérnek
A Futó utca végén az utolsó 4 emeletes bérház és Skoda/VW szalon között a kukák és az ott parkoló kocsik mögé rejtőznek el, és azonnal szedik is a zsetont.
Győri Kapu, N 48°06.147 E020°44.350, este vakuval, furgon mögé bújva
József Attila út - bevezető szakasz - Károly Hotel előtt
Selyemrét - buszmegálló előtt (Nissan Primera)
3-lábú várja a Herman Ottó gimi mögötti egyirányú úton közlekedőket. 2-3 hetente mérnek, tuti hely. [Siga(Tank-R)]
A 3. sz. főút Pest felőli bevezető szakaszán a McDonalds-ÖMV kút után a lejtő közepén - ahol senki nem megy 80 alatt (50-es tábla mellett) - garázsok hézagába bújnak be vagy autóból mérnek lézerrel.
Metro mellett reklámtáblák mögé bújva. Előfordult már hogy az egyik autókereskedésbe álltak a kocsik közé. [Siga(Tank-R)]
Lillafüred felől érkezve a Diósgyőri Stadion után 150 méterre, bokor mögött a járdáról mérnek kb. 2 hetente.
Putnok
A 26. sz. főút bevezető szakaszán Miskolc felől a várostábla után kb 300-400 méterrel egy balos kanyar után szoktak állni egy fehér Golffal, nehezen észrevehető. A másik irányból észrevehető, de a Miskolc felől érkezőket szokták filmezni.
Sárospatak
A diszkó előtt, az út mellett
Szerencs
A 37. sz. főúton Miskolc felől érkezve, jobboldalt a benzinkút után kb. 100 méterre szokott állni a 3-lábú. Sajnos itt a város felől jövőket is mérik.
Innen kb. 2-300 méterre ugyanezen az oldalon a Cafe Mignon parkolójában, a hirdetőtábla alatt. Itt főleg a zöld Skoda Favorit szokott állni, és a Miskolc felé haladókat méri.
Tarcal
A benzinkuttól kb. 200 méterre állnak rendszeresen, mindkét irányból jövőket mérik (40 km/h-ás korlátozás van hatályban!)
Tiszaújváros
A tiszaújvárosi Tisza-hídon (35. sz. főút) a polgári oldalon mérik a Polgár felé haladókat (60-as tábla a híd előtt, 72-re van állítva a FámaLézer).
Tokaj
A 38. sz. főúton a Bajcsy-Zsilinszky úton a "kollégium" vagy "parkoló" előtt
A 38. sz. főúton a körforgalom mellett a híd felé a beérkező autókat
A Bodrogkeresztúri úton a "SZOVOSZ" (ma már Kereskedelmi Szakközép) előtt (30-as tábla!)
Tolcsva
A 60-as tábla után közvetlen az emelkedőnél
I. kerület
A budai alsó rakparton a Lánchíd hídfője mögött mérnek
A Hegyalja úton az Ezsébet híd irányában a lejtőn lefelé (a Sánc utcánál), jobboldalt a füvön
A Krisztina-körúton a tabáni teniszpályáknál (69)
A Lánchíd utcában a Várkert Casino parkolójában
Az Attila úton a Szarvas térnél (vagy utána) a parkoló autók között az alagút felé tartókat
Az Attlia úton a Vérmező melletti buszmegálló előtt
Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél a Buda felé vezető oldalon az utolsó pillér mögött, esélytelen észrevenni. Szinte minden éjszaka kint vannak. (1)
A budai alsó rakparton a Margit híd után mérnek.
A budai alsó rakparton a Batthyány tér környékén mindkét irányban éjjel 1 óra körül.
II. kerület
A Budakeszi út 21-55, 30, 36-42 számoknál (45) (46)
A Frankel Leo utcában a 30-as táblánál a korház előtt parkoló kocsik közé bújva
A Hűvösvölgyi út 151. szám környékén (az Aral kút és az elmegyógyintézet között) a befelé vezető oldalon a tábla mögé bújva bármikor
A Hűvösvölgyi úton a 70-es számoknál (a konditerem és a Zsemlye utca között bármelyik oldalon) befelé reggel-délelőtt, kifelé délután
A Pasaréti úton a Magyar-British sulinál (az új forgalmi lámpánál)
A Szilágyi Erzsébet fasoron a Városmajor utca felől jövőket mérik egy járdaszigetről hátulról
A Zöldlomb utcában a Szépvölgyi út felé, a lejtőn parkoló autók közott szemben állnak (44)
A Pasaréti út pihenőövezetbeli részén (a Pasaréti tértől kifelé) az iskola és a 30-as övezet táblak között mérnek.
A Szalonka úton a lejtőn lefelé menőket mérik, a felső egyenes résznél a Kondorkert utcánál.
III. kerület
A Batthyány utca. (11. sz. főút) középső, 50 km/h-ás szakaszán, amit mindenki 70 km/h-ásnak hisz, mindkét oldalon
A Bécsi úton a Népszabadság szerkesztőségénél (Bécsi út 120-124) (47)
A Budakalász úton Békásmegyer felé a 40-es korlátozásnál
A Nánási úton az ÖMV kút után a Római felé
A Szentendrei úton Békásmegyer után (kifelé), az újonnan telepített lámpánál
A Szentendrei úton kifelé a felüljáró után az Auchan miatti 50 km/h-ás korlátozásnál
A Szentendrei úton, a Shell kút után közvetlenül vagy a lámpa után a kifelé menőket mérik. Mindkét esetben a fűre "felállva", általában zöld Skodából (3)
Árpád fejedelem útja 77 (a Siemens irodaháznál, Tímár utca sarkán) (43)
Pomázi út (Óbudai temető mellett) a Csillaghegyi strand felé vezetőket mérik, általában késő délután
Szentendrei út 97-105 (50)
A budai rakpart nemrég átadott új, óbudai szakaszán a Mozaik és a Záhony utca között az Auchan mögötti résznél. Az út szinte nyílegyenes, a forgalom gyér. A mérőautó egy zajvédő fal után áll egy kicsivel, szemből már késő amikor észreveszed.
IV. kerület
A Megyeri út és Fadrusz János u. kereszteződésében a befelé tartókat mérik
A Váci úton kifelé, az Izzó (Tungsram) után az 50-es táblánál, a vegyesbolt előtt, vagy szemben a parkolóban
Az Árpád út - István út kereszteződésénél a 120-as busz megállójától 1 méterrel feljebb a Váci út felé
Az Árpád úton a felüljáróról lefelé jövet, a Víztorony előtt szinte mindig mérnek
A Külső Váci úton a Megyeri Csárdánál, kilfelé, enyhe jobb kanyar
A Berlini utcában általában a vasúti átjáró elött, az erőmű irányából haladva, a kanyarban alig látható. Gyakran az átjáró után állnak a leállítók.
Az Árpád út Váci út felőli végéhez közel, a Váci út felé haladó oldalon.
A Megyeri út 49. számnál a Lield előtt 50 méterrel Káposztásmegyer felé mérnek.
IX. kerület
A Gubacsi út 21-gyel szemben a befelé haladókat mérik
A Haller u. 22. előtt a Nagyvárad tér felé tartókat mérik
A Napfény utcában (30-as övezet)
A Soroksári út 86. előtt mérnek
A Gubacsi úton a Herz szalámigyárnál a városból kifelé (tehát az Illatos út felé) haladókat mérik az útszélén parkoló autók közül.
Az Üllői út - Ady Endre út elágazásnál, gyakran, megállítják az autókat.
V. kerület
A Kossuth Lajos utcán Buda felé az Erzsébet híd felhajtójánál az utolsó parkoló autóból mérnek éjjel.
VI. kerület
A Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati felé tartó oldalon a Podmaniczky kereszteződés előtt, a parkoló autók közül mindkét írányt mérik. Főleg gyér forgalom idején.
VII. kerület
Dózsa György út 1-3 előtt, vagy az IMO mosónál vagy kicsit feljebb a kanyar előtt
VIII. kerület
A Kerepesi úton befelé az Esso-val szemben. Ez főleg delután mikor szemből süt a nap és nem látni a táblát, és őket sem. A bódé mögé állnak be közvetlenül a 50-es tábla mögött.
A Kerepesi úton kifelé menet a Keleti után jobb oldalon az Esso benzinkútnál (53) vagy néhány méterrel később a Lovi előtt
A Kőbányai úton az Orczy tér és a piac között, a Casino előtt
X. kerület
A Basa u. elején a Könyves Kálmán krt. felé
A Ferihegyi gyorsforgalmi út vége befelé. a Határ úti felüljáró felhajtójánál bal kéz fele (Kint van a Budapest tábla - 50 km/h !!!)
A Gyömrői úton közvetlenül a bokrok takarásában a bal oldalon a Total kút előtt 300 méterre
A Gyömrői úton, a Totál kútnál kifelé vagy a Hangár áruháznál befelé (57)
A Kerepesi úton kifelé az Árkád üzletház és a McDonalds között kb. félúton, a buszmegállónál a járdáról
A Száva utcában a gumissal szemben
Harmat u. (Kada u. és Sibrik Miklós u. között)
Keresztúri út 204., a vastelepnél, a vasúti átjárónál
Kőrösi Csoma út (Pataky tér), a Mázsa tér felé haladókat a parkolósávból mérik
Kőrösi Csoma út 35., a csavarbolt előtti járdáról
Heves utca
A Gyömrői úton, a Jet kút és a Gyógyszergyár között a befelé jövő oldalon a buszmegálló előtt, mindkét irányt fotózzák, a parkoló autók közül. Nagyon nehéz kiszúrni, főleg sötétben...
A Vajda Péter úton a Könyves Kálmán körút felé tartókat egy fekete Peugeot-ból civil ruhások figyelik.
XI. kerület
A BAH csomópontban az Alkotás utca felől a Budaörsi út illetve a Villányi út felé haladókat mérik a felüljáró alól
A balatoni úton (7-es, régen 70-es) befelé a Panoráma-szerpentin legalsó bal kanyarjában, ahol a villamos fölött egy szűk híd visz át. A kanyar után állnak néha a faiskola parkolójában.
A Bogdánfy utcában néha a Petőfi híd felől érkezőket mérik az út jobb oldalán a parkoló autók közül, néha a híd fele tartókat a sportpálya mellett, a járdánról. Van amikor a középső járdaszigetre állnak.
A budai alsó rakpartonon a Lágymányosi híd és Petőfi híd között (18)
A Hunyadi János úton az Építész utcánál, a buszmegállóban a kifelé menőket (59)
A Kőérberki út és Egérút találkozásánál (58)
A Lágymányosi híd budai hídfőjénél középen a füvön (19)
A Pázmány Péter sétányon (18)
A Somogyi út 13. előtt mindkét irányban
A Szerémi úton a Prielle Kornélia u. közelében (60)
Az Ajnácskő úton Budaörs felé
Az Őrmező lakótelep közepén
A Fehérvári úton a Ventura Hotel előt az Albertfalva kitérő felé mérnek
A Sasadi úton a hegyről lefelé jövet mérnek. Az utca aljától kb 200m-re állítottak meg.
Holdvilág utca után, járdáról, hátulról
A Budaörsi úton befelé a Virágpiac után kb. 50-100 méterrel, a lejtő alján a jobb oldalon a bokorban (a megállni tilos tábla oltalmában...)
A Petőfi híd budai hídfőjénél a Buda irányába közlekedő, a hídról épp leérkező autókat szeretik fényképezni a híd (budai) végén lévő kis beugróból. Éjjel is gyakran előfordulnak. (21)
Az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd között a Szent Gellért rakparton, a Duna felöli oldalon, a járdán parkolva mérnek.
A Balatoni út (7. sz. főút) és Létra utca sarkán
Az M1 és M7 autópályák közös bevezető szakaszán (Budaörsi út) a BAH csomóponttól az autópálya kezdetéig a kifelé és befelé közlekedők sebességét a hét minden napján, éjjel-nappal ellenőrzik. A Budaörsi út különböző szakaszain 50, 60, 70, 80 km/h-ás korlátozások vannak érvényben! A mérőautók mindkét oldalon mindkét irányban mérhetnek.

Gyakori helyek KIFELÉ
a 17-es számnál (a Hegyalja úti felüljáró lábánál)
a Petőfi laktanya előtt
az Osztyapenkó és a Sasadi úti gyalogos felüljárók környékén
a McDonald's, a benzinkutak és az autószalonok előtt végig
BEFELÉ
az Egérúti leágazónál
a Sasadi úti gyalogos felüljáró után
a Nagyszőlős utcai aluljárónál (a két bal oldali sáv, ami átmegy a sínek alatt a Petőfi híd felé 50, majd 30 km/h-ra van korlátozva. Bent állnak a felüljáró alatt, és ha nem 30-cal mész, esélytelen észrevenni! A 30-ast megelőző 50-es korlátozást is szokták figyelni.)
a Töhötöm utca magasságában a sínek mellől, a plakát mögül
A Nagyszőlős utcán az autópálya felé vezető oldalon a járdán a Karolina úti kereszteződés után, kb. 50-100 méterre. Nehéz észrevenni.
A Bartók Béla 33. és a Móricz Zsigmond Körtér közötti szakaszon a parkoló autók között rendszeresen előfordul egy mérőautó, péntek-szombat esténként általában.
A Bartók Béla úton a Feneketlen-tó előtt a kifelé menő oldalon, az autó közül mérik mindkét irányt.
A Lágymányosi-híd budai hídfőjénél a Pestről Buda irányába közlekedőket mérik a járdáról a szalagkorlát mögül. Az útkezelő által kintfelejtett (vagy ismeretlen és érthetetlen okból kint hagyott) tábla értelmében a híd ezen oldalán 50-es korlátozás van érvényben!
A Petőfi híd budai hídfőjén a beugró után kb. 50 méterrel, a távolsági buszmegálló melletti füves, kivilágítatlan részren állnak. Még mindig az éjjeli időpontok a legkedveltebbek számukra.
XII. kerület
A Farkasréti temető főbejáratával szemben, az 59-es villamos megállójában
Hóvirág út
Istenhegyi út 44.
A Zugligeti úton az Iparművészeti Egyetemmel szemben a lefele haladókat mérik
XIII. kerület
A Béke úton a Gyermek térnél (26)
A Reitter Ferenc utcában Újpest felé
A Váci úton, az Északi vasúti összekötő hídnál, a Shell kút mellett a befelé jövőket mérik
Béke út-Dolmány utca Újpest felé
Az Árpád-hídon a Budáról Pest felé közlekedőket a Margit-szigeti lehajtó után mérik. A lehajtó után nincs megismételve a 70-es tábla, így itt 50 a megengedett sebesség!
A Váci út 56. előtt, a külső sávban állva
A Váci úton éjszaka a Nyugati pályaudvar és az Árpád-híd között változó helyeken, időnként összekötve közúti ellenőrzéssel, 50 vagy 70 km/h-ás korlátozás.
Róbert Károly krt és a Lehel utca kereszteződése
XIV. kerület
A Fogarasi úton a Nagy Lajos király útja és a Gvadányi út között a járdára állva rendszeresen fotóznak
A Mogyoródi út 32. környékén, vagy a kolesz melletti füves részről, vagy a Nissan autószalon melletti irodaház tövéből mérnek, vagy az autós tanpálya mögé bújnak el
A Stefánia úton a Népstadion kerítése mellett (a Földtani Intézet magasságában) túloldalon a járdán, a kocsik között
A Thököly úton a Mexikói út és a Róna utca között is sokszor mérik a kifelé menőket
A Tkököly úton ahogy elhagyod a Róna utca sarkát és mész a Nagy Lajos felé, a járdán parkoló autók között ott a fehér Skoda hetente 3-4-szer
A Verseny utcában a Bolhapiac magasságában, illetve a stadion kerítésének oldalábol
A Vezér úton a panelházak előtti parkolóbol a BKV-s Cliók lesnek.
Az Ajtósi Dürer soron az ELTE magasságában
Az M3 bevezető szakaszán a BVSC pálya előtt (34)
Az M3 bevezető szakaszán az első ÖMV kútnál (33)
Az M3-as autópálya melletti szervízúton a Kacsóh Pongrácz felüljáró és a Rákospatak közötti szakaszon, fehér Skoda Felicia! Egy héten legalább 3 napon ottvannak! (32)
A Tesco utáni 2. lámpa és a Nagy Lajos király útja között a járdáról
A Füredi úton a vasúti sorompó után az Örs Vezér tere felé
Az M3 bevezetőn (Kacsóh Pongrác út) a Kacsóh Pongrác felüljárótól az autópálya kezdetéig mindkét irányban sok helyen (50, 60, 80 km/h-ás korlátozásoknál) éjjel-nappal mindig lehet számítani sebesség ellenőrzésre.
XIX. kerület
A Hunyadi utcában (A Hunyadi tér és Zalaegerszeg u. között) a járdáról mindkét oldalon
A Nagykörösi út (M5 kivezető szakasza) melletti szervizúton kifelé az ÖMV kút utan, az utolsó gyalogosfelüljáró lépcsője alol
A Nagykörösi úton befelé (M5 bevezető szakasza), a Hunyadi János utcai felüljáró alatt (ez az első felüljáró az 50-es tábla után)
A Nagykörösi úton befelé (M5 bevezető szakasza), a panzió előtt a gyalogos felüljárónál vagy utána a járdara felállva, olykor a bokrok közül
Az Ady Endre úton a Corvin krt. elött (az iskola keritése mellől) az útmenti füves részről mérnek befelé
Az Ady Endre úton a Corvin krt. elött (az iskolától kifelé) a szervízútról a parkoló autók közül keresztben állva mérnek befelé
Az Ady Endre úton városból kifelé
A Határ úton a Nagykőrösi út és a Europark között
Szabó Ervin u. (Sibrik Miklós felől az Üllői felé a felüljáró után)
Az Ady Endre úton a Határ út felől a Honvéd pálya felé haladva, a vasúti átjáró előtt a járdán.
A Nagykörösi úton (M5 bevezető szakasza) az Autópiacnál.
XV. kerület
A Bogáncs utcában a Fót felé haladókat mérik
Az M3-as bevezető szakasza, a belváros irányában, a Széchenyi úti felüljáró alatt (Szerencs utcától haramadik felüljáró, az első közúti)
Az M3-as bevezető szakasza, a Körvasútsor felett átívelő felüljárója előtt a belváros felé. Bebújnak a zajvédő fal mögé!
Az M3-as bevezető szakaszán a vasúti felüljáró előtti utcánál, a zajvédő fal takarásából
Az M3-as kivezető szakaszán a Szerencs utca után közvetlenül (a bokrokban)
Az M3-as kivezető szakaszán az ÖMV kút utáni híd lába mögött (a Suziki Ász szervízútjának kezdetén) bújnak meg
Az M3 bevezető szakaszán a Kacsóh Pongrác úti felüljáró előtt, jobb oldalt, az 50-es tábla után 10 méterrel
Az M3 kivezető szakaszán, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró után közvetlenül, ahol még 50-es korlátozás van
Az M3 kivezető szakaszán a Hungária krt. felöli felüljáró aljában forgalom elől elzárt területen, hátulról
Az M3 kivezető szakaszán a Rekettye utca után a reklám táblánál
A Nyírpalota úton a Shell kút előtti szakaszon kifelé a parkoló autók közé állva szinte minden alkalommal más civil autóból lézeres sebességmérés napközben, gyakran. A buszmegálló utáni kanyarban helyszíni ügyintézés általában 6-8 rendőrrel! Valószínűleg a közeli iskola és a nem védett zebra miatt mérnek, itt már én is láttam súlyos gyerekgázolást!
XVI. kerület
Hősök Fasora
A Bökényföldi úton a Zsemlékes utca sarkán (LightFama III)
A Veres Péter úton a Mátyásföld és Mátyásföld-alsó HÉV-állomás között a lejtőtől LightFama III-mal mérnek kifelé , kassza az ÖMV bezinkutnál.
Pesti Határút, a volt orosz laktanya bejáratánál, mindkét irányban (LightFáma III).
János utca egyirányú része (a teljes útszakaszt belátja a LightFáma)
A Szlovák úton, a cinkotai átjáró felőli részen, ahol nincsenek házak, csak hírdetőtáblák, egy utánfutón elhelyezett hirdetőtábla előtt állnak.
A Bökényföldi úton az Egis-nél, a kanyarnál levő buszmegálló takarásából mérnek LightFáma III-mal! Az autósok átlagsebessége ott a pusztán 100 km/h.
A Cinkotai úton a cinkotai buszgarázs parkolójából mérik a Cinkota irányából érkezőket a Budapest tábla után!
A Szlovák út 40-es számaival szemközti oldalon a zöldséges hirdetőtáblája mögé bújnak.
Az Újszász utcában a Jókai utcai kereszteződésnél a kifelé haladókat mérik a jobb oldalon, nehéz észrevenni.
XVII. kerület
Tárcsa utca
Pesti úton Rákoskerten
A Ferihegyi úton a rákosligeti vasúti átjárónál mérik a Rákoskeresztúr felől jövőket
XVIII. kerület
A Ferihegyi gyorsforgalmi út végén Budapest irányából jobb kéz felé a nagy reklám tábla alatt
A Ferihegyi úton Ferihegy 1-et elhagyva, a kétsávoson a lámpánál jobb oldalon
A Gyömrői úton a Lőrinci Fonónál, az Attila utcai gyalogos felüljáró alatt állva, a városból kifelé tartó forgalmat rendszeresen mérik
A Gyömrői úton befele a gyorsforgalmi aluljáró után jobb kéz fele
A Gyömrői úton Budapestről kifele a gyorsforgalmi felüljáró után
A Gyömrői úton Budapestről kifele a gyorsforgalmi út alatt áthajtva mindkét oldalon
A Gyömrői úton Budapestről kifele bal kéz fele a gyorsforgalmi felüljárók alatt
A Nagykőrősi úton a Csolt utca saroknál, a 94-es busz Gyál felé első megállója után, illetve néha előtte is
A Győmrői úton Budapestről kifelé a Shell kútnál bal oldalon a bozótosban
Az Üllői úton kifelé a volt szovjet laktanyánál
Halomi út - Iparvasút (vasúti átjáró), rendszeresen
A Nagykőrősi úton a Hungarocamion környékén, mind a két oldalon.
A Nagykőrősi úton kifelé az Ár utca után a a házak mellett, szinte minden éjjel.
XX. kerület
A Török Flóris u. 180. előtt a befelé haladókat mérik
XXI. kerület
A Corvin út 18-24. előtt a befelé tartókat mérik
A Szabadkikötő út 1-7, 12-14 számainál (68)
A Szabadkikötő úton a Kvassay hídnál (67)
A Szabadkikötő úton Csepelről kifelé, a HÉV megállóval szemben
A Szabadkikötő úton HÉV megálló után, az "aluljáróban"
Csepeli út (A bánytavaktól befelé a városba)
Csepeli úton Szigetszentmiklós és Csepel között a Budapest tábla után
A Hollandi úton a Csepeli Strand bejáratánál
Csepeli út és Sóderes u. sarok
A Szent István úton, az iskolától befelé a kanyargós úton a fák között autóból szoktak fotózni, mindkét irányt, legtöbbször kassza is van.
A II Rákóczy F. úton a II. Rákóczy F. Általános Iskola előtti parkolóból a központ fele menőket mérik
XXII. kerület
A 6-os úton befelé az ÖMV kút előtti lámpánál
A 6-os úton kifele az ÖMV kút utáni hosszú egyenesben a lámpánál (gyalogos- és kerékpárátjáró) és az azt követő jobb kanyarban
A Háros út 120. előtt a 7-es út felé tartókat mérik
A Mária Terézia utcán, a borászati középiskola után a kerítés mögül mérnek. Utóbbi időben kb. 50 méterrrel arrébb, az első 10 emeletes ház utáni füves részre állnak.
A Nagytétényi úton a Rózsakert bejáratánál a Camponával szemben a kifele menő oldalon
A Nagytétényi úton a sorompó után, az M0-ás alatt átmenve, a gumigyár előtti parkolóból
A Szoborpark előtt a kis benzinkútnál az Érd felé haladókat mérik
Az Angeli úton, mindig máshova állnak
Mátra u.
A 6. sz. főúton kifelé, az Élesztőgyári lámpát elhagyva, a felüljáró mögött este 7 után
A 6. sz. főút budapesti kivezető szakaszán az M0 feljáró előtti felüljáró után (furnér gyár magasságában)
Az Ady Endre úton, általában a patak felöli oldalon lézerrel mérnek. Rendszeres, a fák miatt nehezen észrvehető.
XXIII. kerület
A Grassalkovich úton a Trilak festékgyár után a kifelé haladókat ellenőrzik a parkoló kocsik közül (a vasúti felüljáró után)
A Nagykőrösi út 351. szám előtt, a Hungarocamion épülete előtt, a parkoló autók közül mérnek.
43. sz. főút
Deszk belterületén a kórház és a benzinkút előtt
Ferencszállás belterületén az ABC előtt
Kiszombor belterületén az ABC előtt
47. sz. főút
Székkutas belterületén a lángossütőnél és a a falu közepén a kiszélesedő út szélén a leállósávban
5. sz. főút
Kistelek és Kiskunfélegyháza között a régi Westel adótorony mellett
Csongrád
A Szegedi úti vasúti átjárónál
Kiskunfélegyháza felől a városhatárnál
Hódmezővásárhely
A Kutasi út és Szántó-Kovács utca különböző szakaszain
Kistelek
Az 5.sz. főúton a Budapest felőli városhatár (Shell benzinkút) és a focipálya közti szakaszon, mindkét irányban.
Makó
A 43. sz. főúton a híd után, a Haluska autóháznál és a FÉGnél
A 43. sz. főúton a vasúti átjáróban szinte minden nap mérnek.
Szeged
A 47. sz. főúton a Kastély szállónál
A 47. sz. főúton a Shell kúttal szemben
A Bajai út városból kivezető szakaszán
A Csongrádi sugárúton a Mol kút előtt
A Felsőtiszaparton, a Bertalan híd hídfőjénél
A Felsőtiszaparton, a tízemeletesek tövében
A Fonógyári úton az Ikarus előtt
A Makai úton
A Makkosházi köruton, a Kenyérgyár előtt
A Petőfi Sándor sugárút teljes hosszában
A Szőregi út kivezető szakaszán
Az 5. sz. főúton a Kecskés telepi vasúti átjáró
Kiskundorozsma, a Dorozsmai út teljes hosszában
Szeged-Röszke határátkelő, 3-as kmkő 5. sz. főút (E-75) a T&T áruház parkolójából
Szeged-Szőregen a Szerb utcában
Újszegeden a Fő fasor teljes hosszán (főleg a csikós iskolánál)
Újszegeden, a Népkert soron, az ottani posta hivatal mellett figyeli a régi hídról lehajtó gyanútlan autósokat a sötétkék Skoda Felicia (FGA-210)
A Kálvária sugárút (55. sz. főút) Békéscsabai vasút kereszteződése
A Teréz utcában (30-as övezet)
Az 5. sz. főút Budapest felé kivezető szakaszán a Snowfox gumilerakat előtt.
Pulz utca
Szeged-Baktón az Alkotmány utcában mérnek
Szentes
A Rákóczy F. utcában mérnek
A Szarvasi úton (45. sz. főút kivezető szakasza Kunszentmárton felé) kifelé a városhatár tábla előtt mérnek.
A Vásárhelyi úton a Shell-kút mellett mérnek.
A Vásárhelyi úton a vasúti átjárójóban mérnek.
6. sz. főút
Az adonyi kereszteződés után Dunaújváros felé lézerrel mérik a vasúti átjaróban áthaladók sebessegét
Ercsi emelkedő
Ercsiben 6-os kivezető szakaszán Pécs felé baloldalt a bokrok közül rendszeresen mérik mind a két irányt
Ercsiben a falu mindkét végén
Ercsiben a laktanya előtt
A sínatelepi 60-as táblánál (Ercsi és Adony között)
Ercsi kezdeténél a lakott terület tábla mögott Pest felé mérnek.
63. sz. főút
Aba belterületén
Székesfehérvár és Aba határán az első erdő melletti beállóban
Seregélyes Szőlőhegyen belterületén a falu Seregélyes felőli végén, a domb aljáról mérik a Dunaújváros felől érkezőket, láthatatlan.
7. sz. főút
Baracskán a völgyben mindkét irányban mérnek FámaLézerrel
Martonvásár belterületén rendszeresen
Szabadbattyán belterületén, ha Székesfehérvárról jövünk, akkor kb. 3 kilométerre a táblától
A 7. és 8.sz főút közös szakaszán az úrhidai hid alatt az Auchan felé közlekedőket sűrűn, mivel új az utszakasz.
8. sz. főút
Az M7 és Székesfehérvár közötti szakaszon, ahol a 70 és 60 km/h sebességhatár táblák váltakoznak. Általában autóból mérnek, elég gyakran.
A 22. kilométerszelvénynél, a Pajor benzinkútnál a szembejövôket mérik Fehérvár felé
Bicske
A Mányi kereszteződésben fénykép készül feljelentésre
A Tatai út 4. számnál, az MGTSZ udvaráról (észre sem lehetett venni őket) FámaLézerrel a bejövő és kimenő forgalmat mérik, kassza a helyszínen
Az 1. sz. főúton Bicske határában a pihenőhelynél a Tatabánya felől érkezőket, vagy 200 méterrel odébb a Báder étterem előtti lámpánál a Budapest felől érkezőket mérik, gyakori, főleg délelőtt
Enying
Fő út
M1
Koraeste az Agip kút környéként a Budapest felé menő oldal lehajtósávjában mér a HCV-370
M7
A székesfehérvári Shell kútnál a gyalogos felüljáróról - FámaLézer II-vel mérnek (elsősorban nyáron gyakori)
Mór
A 81. sz. főúton Győr felöl érkezve a felüljáró előtt, majd utána kassza, kimondottan gyakori!
Székesfehérvár
A 8. sz. főút és az Újcsóri út kereszteződésénél a 81. sz. főút felől érkezve, a kanyar előtt, a fák között bal oldalon
A Budai út végén a városból kifelé és városba befelé haladókat szokták mérni FámaLézerrel
A Budai úton a Halesz kocsmánál a kereszt mögül mérnek igen gyakran
A Csóri úton található Skoda márkakereskedésbe előszeretttel állnak be, esetleg a valamivel odébb lévő buszmegálló takarását is kihasználják
A körgyűrűn a 7-es és a 81-es út elágazása között
A Sóstói Stadion melletti kerülőúton, a rutinpálya mellett a bokrok között gyakran mérnek, igazoltatnak
A Videoton "vezérportájával" szemben, a járdáról lézerezik a 811-esen (Béla úton) beérkezőket és a vidihez bekanyarodó sávban állítják le őket
A Zámolyi úton a két laktanya között levették a 40-es táblákat, jelenleg 07-08 és 15-16 óra között 30(!)-as korlátozás van érvényben
Agárd felől a városba beérve a zebra után kb 50 méterrel balra, egy fás parkolóból mérnek lézerrel (a városból kimenő forgalmat is) 2x2 sáv, 60-as korlátozás és a kellemes lejtő csábít a sebességtúllépésre
Az Úrhidai úton a körforgalomból kifelé haladókat mérik a buszmegállóból
Levették az eddigi 60-70 km/h-ás táblákat, és mivel lakott területről van szó 50 a sebességhatár
Mór felé a Móri úton a városból kifelé illetve befelé haladókat
Székesfehérvár Veszprém felőli végén, a 8. sz. főút hosszú egyenesében
Velence
A 7-es úton Velencén áthaladva az állomás után egy kicsit lakatlanabb rész következik, jobbra az Edda emlékmű, majd ezt elhagyva egy S kanyar után újra házak jönnek. Az S-nél van egy bokros-fás rész, onnan figyelik a nyílegyenes 7-es úton érkezőket. Kassza a kanyar urán. Már a vasútállomásnál érdemes 40-el menni. (Az ellenkező irányban is mérnek időnként egy lejtős bekötőútról.
1. sz. főút
A mosonmagyaróvári ki-bejárat, Hegyeshalom irányában (Királyhidai út) mindkét irányban, szinte mindig egy fehér jelölt Ford Transitból mérnek FámaLézer II-vel. Relatív hosszú egyenes útszakasz ez, a nagy forgalom miatt nehéz is kiszúrni. A hely adottságai miatt kénytelenek a főúton megállni, ezért mérnek az autóból.
1401. sz. út
Közvetlenül Halászi előtt, mielőtt a Mosoni-duna hídra érnél Mosonmagyaróvár felől. Az út egy kb. 2 km hosszú majdnem tökéletesen egyenes szakasz után balra 90 fokos kanyarral fordul a hídra. Ebben a kanyarban van egy pihenő rész, itt szokták mérni az egyenesbol beszaladókat. A kocsit félreállítják a bokrok közé, a kanyar is takarja, holtbiztos tipp nekik.
81. sz. főút
Mozgó autó, én kb a 67-es km-nél láttam
Pér, lakott terület vége tábla után Győr felé
84. sz. főút
Kópháza belterületén lézerrel
85. sz. főút
Fertőszentmiklós belterületén a felüljárónál
Vitnyéd falu közepén, a Győr felől érkezőket mérik
Beled
Kapuvár felől érkezve a vasúti átjárónál, nehezen belátható kanyarív, az út menti növényzet is takarja őket
Csorna
85. sz. főúton Kapuvár felől érkezőket mérik. Hosszú egyenes szakasz, de jól belátható és könnyű észrevenni őket.
A 85-ös és 86-os utak kereszteződése (körforgalom, Szombathely felé) és a 86-os úton lévő vasúti keresztezodés között. Általában a városból kifelé tartó forgalmat méri, a vasúti keresztezodésnél található a "fizető parkoló" (GIK-212 fehér Opel Astrával).
A 85. sz. főúton Győr felé haladókat a város határában szokták mérni. Az egyenes út szélén pár nagyobb fa takarásában mérnek. Viszonylag észervehetőek.
A laktanyánál a Győr felől érkezőket mérik FámaLézerrel
Győr
A 81. sz. főúton a Házgyár mellett a körforgalom után kb. 200 méterre a bejövő autókat lézerrel mérik
A 82. sz. főút kivezető szakaszán, Kismegyernél. A Győr vége tábla mellett van egy parkoló, oda szoktak beállni.
A Bácsi (Vámosszabadi felé vezető) 4 sávos felüljáron mozgó fehér Opelből mérnek
A Pápai úton, a vasúti átjáronál, a konyhabútorstúdió előtt, illetve innét kb. 100 méterre a Kálvária út és a felüljárói út kereszteződésben, a fentről lefelé jővőket ellenőrzi, álltalában délután, este.
A Szt. István úton, az InterSpar áruház mellett lévő közúti hídnál. Az áruház melletti részen, egy forgalomtól elzárt területen (egyébként jól láthatóan) szokott állni, a Komárom-Budapest felől (nem autópályán) érkezo forgalmat méri a GIK-212 fehér Opel Astra. A közúti híd túloldalán van a fizető parkoló.
Az 1-es úton, Hegyeshalom felé, a Győr (vége) táblánál van egy rendőrlámpás kereszteződés és egy buszmegálló (aminek a végében állnak), gondolom a piroson való áthajtást, meg a kanyarodó sávból egyenesen történő elindulást is díjazzák egyben, mert ezek ezen a helyen valóban gyakoriak
Az Ipari úton a Fehérvári út irányában a felüljáróról lefelé lövik a gyanútlan autóst az út széléről. A "mozijegyet" az ÖMV kúttal szemben árulják
Pápai út (84. sz. főút), a nádorvárosi temető új ravatalozójánál bekötő útnál. A villanyrendőr melletti fák mellől, a zöld Skoda Feliciával, a fehér Opel Astrával, vagy FámaLézerrel lövik a 4 sávos úton menőket, mert itt már rég érvényes a Győr tábla.
Jánossomorja
A művelődési ház felől a vasúti átjárót mérik egy jobbra nyíló utcából.
Kapuvár
A 85. sz. főúton Győr felé távozókat a város szélén szokták mérni. Közvetlenül a helységnév tábla előtt jobbra van egy utca (az ipari terület felé), ennek a sarkán vernek tanyát
A 85. sz. főúton Győr felől érkezőket a város belterületén (a város szélétől kb. 500 m) a Mol benzinkút kijáratánál szokták mérni. A benzinkúttól jó takarásban vannak, s a hosszú egyenes bevezető szakaszon tempósan érkezők nehezen veszik észre.
Az Aral benzinkútnál a Sopron felől érkezőket
A 85. sz. főút városon belüli szakaszán mozgó GIK-206 Astra, 30-as tábláknál.
M1
... de bármelyik pihenő helynél előfordulhatnak. Általában egy sötétkék Skoda Felicia a mérőautó, ami szinte minden esetben a lehajtóknál, vagy pihenő kijáratnál található zöld műanyag "terelő bólya" mögött bújik el. Az "elfogó vadász" általában egy fehér jelölt Audi 80-as és egy szintén fehér jelölt Skoda Octavia RS. Az elfogók néhány száz méterrel a mérési pont után állnak, a leállósávban. Mérhetnek mind a jobb, mind a bal pályatesten, jobb időben egész nap, gyakran változtatva a helyet. Figyelem! Este, teljes sötétségben is láttam már mérni őket!
Leggyakrabban a 142-es kilométer tájékán (Lébényi lehajtónál) mérnek...
Győr-Mosonmagyaróvár között kb. félúton, hol Hegyeshalom irányába, hol Győr fele, szinte minden nap.
[Az osztrák oldalon, az A4-es autópályán] már majdnem Hegyeshalomnál Magyarország felé, a határ előtt a 80-as korlátozásnál az osztrák rendőrök rendszeresen lézerrel sebességet mérnek. Egy alkalommal elfogót is láttam - problematikus, hogy a határon mindenképpen utolérnek.
Mosonmagyaróvár
A Kossuth Lajos utcán (86. sz. számú főút) befelé mérnek. Az útszakasz nyílegyenes, fákkal van teletűzdelve, ráadásul jónéhány mellékutca is nyílik. Általában a Határsor kereszteződésében állnak, az M1 autópálya bekötő (ez maga a 86. sz. főút!) részétől kb. 400-500 méterre. A mellékutcában áll a Ford Transit, a sarkon takarásban a FámaLézer II.
Az 1401-es úton, a lakott terület végét jelző tábla előtt néhány száz méterrel, a Toyota szalonnál. Itt kb 300-400 m hosszban egyenes az út és aki Halászi (Szigetköz) felől érkezik a városba bizony nem szokott mindjárt lassítani. Nagyon meg lehet enni! A szalon bejárata olyan kialakítású, hogy nyugodtan le tud parkolni a Ford Transittal a bokrok takarásában úgy, hogy egyébként a szalon forgalmát nem zavarja. Én még csak a városba befelé tartó forgalmat láttam mérni, és nehéz időben észrevenni őket.
Pér
A város közepén van egy 30-as tábla, előszeretettel szoktak méregetni, mozgo autóból, fehér Astra szedánok (GIK) hátsó szélvédőn tapadókorongos napvédővel, hogy ne látszódjon mérő. Naponta rendszeresen mérnek Pér egész belterületén.
Sopron
Csengery út, az egyetemnél lévő felüljáróra állnak ki a lézerrel és a Lővér krt. felől jövőket mérik a lejtős úton
Győri út (befelé/kifelé is) általában az Agip benzinkútnál, hosszú 2 sávos út
Sopron és Brennbergbánya között
A 84. sz. főút elkerülő szakaszán a téglagyárnál
84. sz. főút, a nyári bobpályánál
Balfi út, az elkerülő (84-es) úttól a centrum felé
A Pozsonyi utcában Fertőrákos felé mérnek. Az enyhe lejtő aljában állnak, nehéz észrevenni őket, mert mindkét oldalon sok a parkoló autó, szalonok, lerakatok vannak.
35. sz főút
Józsa után, Miskolc felé, a temető felett.
35. sz. főút
Görbeháza után a Polgár felé haladókat mérik VHT FámaLézer II-vel fehér Opel Astrából.
4. sz. főút
Bocskaikert: a bal és jobb oldali parkoló, buszmegálló a lámpánál, Nyíregyháza felé a helynév táblánál, baloldalt. A nyíregyháziak is szoktak itt mérni !!!
Debrecen után, Nyíregyháza felé, az Apafai vasút állomásnál az autókereskedés és a Jet kút közötti parkolóban. A debreceni zöld Skoda Favorit kedvenc helye. (Debrecen felől nem látható soha !!!)
Bocskaikert belterületén a tábla után nem sokkal, a legelső hadházi leágazásnál jobb oldalt a fák, bokrok takarta füves részen (a Debrecen felől érkezőket nézik; gyakran egy zöld Skoda)
A pallagi bekötöút magasságában Debrecen felé nézve mérik a kanyarból érkezőket
4.sz. főút
Tégláson, a 4. sz. főút 247. kilométertáblánál az Angolpark Panzió előtt a Nyíregyháza felől (az egyenesből) érkezőket fogadja a debreceni fehér Astra
42. sz. főút
Mezöpeterd belterületén mindkét irányban
47. sz. főút
Zsáka belterületén általában a Berettyóújfalu felől érkezőket mérik a buszmegállóból a HXB-900-zal. Az anyósülésén üzemel egy lézeres műszer :( Általában vasárnap szeretnek itt mérni.
Zsáka belterületén Békéscsaba felé útjavítás 30-as táblával és elhagyva Zsákát a kanyar után az egyenes szakaszon jobbra szemből Lézer.
A Debrecen tábla után négysávos út végéből, a hosszúpályi leágazás magasságában mérnek Debrecen irányába
Mikepércsen az első jobb kanyarra Debrecen felé nézve mérnek az egyenes végéböl, ahol 30 -as tábla is vár
Sárándot elhagyva a Debrecen felől érkezőket mérik az első bal kanyarban (az egyenesből).
471. sz. főút
Hajdúsámson belterületén a főút bevezető szakaszán Debrecen felől az Agip benzinkút utáni buszmegálló ahol 60 km/h a megengedett sebesség, de simán lehet menni 100-zal.
Hajdúsámson belterületén a főút kivezető szakaszán Nyíradony felé a busz végállomásnál
Hajdúsámson belterületén Debrecen felől a Hajdúsámson tábla után kb. 200 méterre a buszmegállóban
Debrecen
33. sz. főút bevezető szakaszán a Baumax előtt valamint a Kossuth laktanyánál, az autókereskedések előtt
4. sz. főút kivezető szakaszán Nyíregyháza felé
A Faraktár utcán, a Posta előtt
A Wesselényi utcán (4. sz. főút) Nyíregyháza felé a 47. sz. főút felüljárója után
Budai Nagy Antal utca
Böszörményi út kivezető szakasza
Egyetem sugárút (InterSpar környékén)
Hétvezér utca a Vízmű előtt a bokorból
Józsa és Hajdúböszörmény között a Bodaszőlői kereszteződésnél
Kassai út Nyíregyháza felé
Kishegyesi út Tesco után
Mikepércsi út kivezető szakasza
Sámsoni út kivezető szakasza
A Móricz Zsigmond körúton a klinikák felől a Dóczy utca felé igyekezve az egyenes végén várják a leggyorsabbakat...:)
A Nagyerdei körúton az öregek otthona mellett a villamosmegálló felé száguldókat lövik le... :)
Doberdó utca, a Böszörményi út irányába, a házak előtt
A Mikepércsi úton a repülőtér előtti buszmegállónál
A 47. sz. főút kivezető négysávos szakaszának végére nézve Mikepércs irányából jobb oldalon egy buszöbölszerű helyről mér lézer
A 33. sz. főút kivezető szakaszán, a Baumax után, a vasúti kereszteződés előtt állnak, az egyenesben az 50-et mérik jelölt Ford Focusból
35. sz. főút kivezető. A Doberdó utca - Böszörményi saroktól, a főúttal párhuzamos "gyorsforgalmin". A javító intézet előtt áll a mérőkocsi.
A Károli Gáspár utca,Vezér utca felé eső részén
Derecske
A 47. sz. főúton Debrecen felől érkezve a 30-as tábla után jobb kanyar következik, melyet az egyenes végéből mérnek Debrecen felé nézve
Hajdúböszörmény
A 35. sz. főút átvezető szakaszán nagyívű jobbra kanyarban egy csárda vagy kocsma előtt álló kocsiból traffipax, majd az utána következö egyenesben leállitás
A 35. sz. főúton a Shell kúttal szemben a Debrecen felől jövőket mérik kéthetente.
Az Újvárosi utcában, közel a 35. sz. főúthoz, a város felől jövőket mérik kéthetente.
Hajdúnánás
Árpád út
Hajdúszoboszló
A 4. sz. főút átvezető szakasza, a Kaba felé eső vége a várostáblától kb. 500 méter (ex-buszmegállóban)
A 4. sz. főút átvezető szakasza, Bocskai áruház előtt (a város közepe, ex-buszmegállóban)
Debrecen felé a kivezetőn, közvetlenül a lakott terület vége táblánál szoktak állni (a lámpát is figyelik!, lézeres)
Nagyhegyes felé kivetezető út (ahol még csak az út egyik oldala van "belakva")
Major utcán, a tízemeletes ház előtti részen mérnek. A Major utcán végig él a sebességkorlátozás.
Polgár
A 35. sz. főúton az egyetlen lámpás kereszteződésben ha debrecen felől jössz, akkor bal kéz fele állnak fehér, jelölt Lada Nivával kb. 15 méterre a kereszteződésben. Műszer egyelőre nincs, de ketten figyelik az autóból a pirosnál várakozók biztonsági övét, sárgán, piroson átcsúszást, kanyarodó sávból egyenesen továbbhajtókat, index működését... Szabálytalanság esetén utánamennek az áldozatnak. 20.00-ig vannak ott, mert akkor sárga villogóra váltanak a lámpák. 18 óra után már vagy 2 hónapja minden nap ottvannak.
Debrecen felől jövet (35. sz. főút) a város kezdetét jelző tábla után kb. 100 méterrel jobb kéz fele, az úttal párhuzamosan lent állnak egy magánház nagykapuja előtt, műszerrel mérnek sebességet hátulról fehér Ladából (1200-as formája van), és a vasútállomás előtt intik le a gyorsabbakat. Nehéz őket észrevenni, mert egy kerítés pont takarja őket Debrecen felől.
Püspökladány
A 42. sz. számú főúton a régi Titász előtt, a Bocskai utca, Hajnal utca, 4-es felüljáró alatt
Téglás
A 4. sz. főúton a hajdúszováti elágazás előtti parkolóban és a bozótosban
21. sz. főút
A nagygombosi elágazásnál Hatvan felől mérnek
Salgótarján felől a Hatvan tábla után
25. sz. főút
Kerecsend belterületén Eger felé, még a falu vége tábla előtt, belterületen szeretnek mérni a temetőnél elbújva.
2506. sz. út
Bélapátfalva belterületén Szilvásvárad irányába (a település végén) - az ipari park előtti egyenest szokták pásztázni, gyakori.
3. sz. főút
A gyöngyösi autóút szakaszon a Szőlőskertnél van az Agip kúttal szemben lévő lévő bezárt MOL kút. Bentről a kút területéről (behajtani tilos!) vagy a buszmegálló öbölből mér egy zöld Skoda.
Hort Gyöngyös felöli részén, a város elején
Hort község területén VÉGIG nagyon szabályosan! Igazi "kemény" helyi zsaruk, és soha sincs jobb dolguk...
Hort belterületén a Gyöngyösről Hatvan felé közlekedőket a falu közepén mérik a gerendaház reklám mögé bújva
Hort belterületén Hatvanból Gyöngyös felé a Hort tábla után, az autó nincs elbújva, szemből fényképez a bal oldalról.
Kápolna belterületén végig a 3. sz. főúton, fokozottan a vasúti átjárónál mindkét irányból
Eger
A Kistályai úton mindkét irányban gyakran mérnek
A Mátyáskirály úton (24. sz. főút) a MOL benzinkúttal átellenben az autószalon mellett
Bástya utca
Bervai út. Vigyázat, van 30-as tábla is! Tapasztalat, hogy 50-et mérnek, fehér Opel Corsa-ból.
Gyöngyös
A város Budapest felöli végén az Avanti kút lehajtósávjában vagy vele szemben, a Skoda szalon előtt a füvön egy bokor mögött.
Egri út fokozott ellenőrzéssel, méréssel
A régi 3-as bekötőn Budapest felől, a Gyöngyös tábla után néhány méterrel. 200 méterrel lejjebb a buszmegállóban már ki is szednek!
A Mártai úton a főiskola és a rendőrlámpa környékén
A Karácsondi úton a büfé előtt mérnek.
A Karácsondi úton két helyen a Diesel Dr. előtt mér a zöld Skoda.
Hatvan
A főúton a volt Sárgacsikó étterem közelében
Hatvan Nagygombos felöli végén a kanyarban
Kerecsend
A 25 sz . főutat a 3. sz főúttal összekötő belterületi szakasz. (Nem csak Eger felé a mérnek a temetőnél). A falu közepe ezen úthoz képest magasabban van, így Eger felől a falu közepén balra fordulva egy kisívű kanyar után egyből bele lehet futni a lézerbe.
M3
Kb a 74-76-os kmszelvényben található pihenőben a Nyíregyháza felől érkezőket mérik a dombról lefele jövet.
Mátrafüred
A pálos-vörösmarti elágazó alatti buszmegálló bódé mögé lapult zöld Skoda a Gyöngyös felé haladókat kapja le, a dombtetőn pedig "stoppos" rendőrök.
Gyöngyös felől a helységnévtábla után kb. 20 méterre jobb oldalon bokroktól takarva zöld Skoda
Mátrafüred egész területén óvatosan, főleg a motorosokra vannak rászállva a mátrai balesetek miatt, mindenért büntetnek.
Mátraháza felől: az Avar Hotel mellett, az út és a járda között a füves részen, fák által és civil autóval takart zöld Skoda
A Gyöngyös felé menő oldalon, zöld buszmegálló mögé szoktak beállni. Így tudják mérni a dombtetőről érkezőket (ott már kint van a Mátrafüred tábla) és a Mátrafüredet elhagyókat. Kassza a buszmegálló utáni temetőnél.
4. sz. főút
A Szolnokot elkerülő szakasz 101-es kilométerénél a gátőrház mellett megbújva szoktak álldogálni, legtöbbször jelölt autóval
A Szolnokot elkerülő szakaszon Budapest felé, a szajoli lámpás kereszteződés utáni felüljáróról leszáguldókat várja szeretettel egy bordó Skoda, kassza kb. 200 méterrel távolabb
Fegyvernek után Budapest felől, egy jobb kanyar utáni parkolóban a 130-as kilométernél. Rendszerint FámaLézerrel, vagy a GIK-241 frsz. fehér Opel Astrából, mindkét irányba!
Kenderes belterületén a főút Debrecen felőli bevezető szakaszán, kanyar után
A Kisújszállás és Karcag közötti szakaszon az útépítés miatti 40-es korlátozást ellenőrzik.
44. sz. főút
Cserkeszőlő belterületén az egyenes szakaszokban
Öcsöd belterületén az egyenes szakaszokban
Öcsöd belterületén az ABC előtt Kunszentmárton felé jobb oldalon a parkolóban. Előszeretettel belülre állnak, mellettük parkoló autók.
442?. sz. út
A Tiszaföldvár vége táblánál Tiszaföldvár és Kungyalu között
Cserkeszőlő
A 44-es sz. főúton Kecskemét és Békéscsaba között rendszeres a mérés és a közúti ellenőrzés, általában Cserkeszőlő magasságában. Vagy még a község előtt, vagy a belterületen (hosszú-egyenes útszakasz).
Jászárokszállás
A Jászberénybe vezető úton egy benzinkút előtt állnak előszeretettel + a vasúti átjáró
Jászberény
A Jákóhalmi úton a Szatmári Kft parkolójából mérnek
A vasúti átjárónál (a Penny Market és a város felé is!) egyre többször mérnek
A Fehértói úton lézerrel mostanában egyre gyakrabban tevékenykednek, legtöbbször a temető, buszmegálló mellett a parkolóban (2 kereszteződés között), bal oldalt, de az út jobb oldalán, közvetlenül a temető mellett, a fák alatt is lehet rájuk számítani.
A Kossuth utca szinte bármely pontján felbukkanhatnak,de legtöbbször a videotéka előtt szoktak mérni lézerrel.
A Rákóczi úton nem árt vigyázni, ugyanis mostanában megint fel-felbukkan a lézeres, új, KAF-os rendszámú Skoda! Legutóbb az Italdiszkonttal szemben láttam őket, a jobb oldalt, illetve kicsit tovább (a vasútállomás felé).
Jászfényszaru
A Szabadság úton (főút) a város központja felé közlekedőket mérik. fehér Ford Escortból, kb. 300 méterre a Samsung gyár után. (Egy kocsma előtt szoktak állni.)
Kisújszállás
A 4. sz. főúton a 4-sávos kezdetén a temetkezési vállalatnál mindkét irány forgalmát mérik.
A 4. sz. főúton a MOL kútnál Debrecen felé.
A 4. sz. főúton a Polgármesteri Hivatal kijárójáról a 30 km-es zónát nézik a villogó sárga lámpás gyalogosátkelőnél, mindkét irányban.
A 4. sz. főúton a város Szolnok felőli végén mérik a Szolnok felé tartókat.
A 4. sz. főúton az OTP parkolóban a rendőrlámpa után jobbról a Debrecen felé tartókat figyelik (itt főleg a piroson átrobogókat vadásszák)
A 4. sz. főúton baloldalt a Győri motorshop előtt mindkét irányt mérik.
A 4. sz. főúton kb. 800 méterre a város Debrecen felőli határa előtt egy kis vegyesbolt elől mérik mindkét irány forgalmát.
A város szolnoki végénél lévő kétsávos részt mérik a Ford Sándor szervíznél, valamint a Penny Market parkolójánál
Általában belterületen a jelzőlámpa és MOL kút környékén. Skoda Octavia kombi (kék-fehér), FámaLézer3-mal szerelve. Gyakori, hetente legalább 2-3 nap.
Szolnok
A József Attila úton
A Tószegi úton a Mezőgép székháznál
A 442. sz. főúton a sportreptérnél
A Tószegi úton az AGIP kútra mérőautóval beállnak, általában a város (kórház) irányából érkezőket mérik.
Tiszafüred
A 33. sz. főúton a malom előtti szakasz
A 33. sz. főúton Debrecen felé a Shell kúttól a helynév tábláig. Kedvenc hely a nagy nyárfa alatt. Szinte csak a CXN 042 "dolgozik".
A 33. sz. főúton a Suzuki szalonnál mérik a Füzesabony felől érkezőket.
A 33. sz. főúton a vasúti átjárólnál mérik a Füzesabony felől érkezőket.
A 33. sz. főúton az abádszalóki lefordulónál mérik a Debrecen felől érkezőket.
Törökszentmiklós
A 46. sz. főúton a felüljáróról gyorsan lehajtókat mérik mindkét irányban. 70-es majd 50-es tábla van befelé.
1. sz. főút
A 90. kilométernél
Szőnyön az Almásfüzitő felől érkezőket mérik, ahogy beérünk a városba
Tata-Vértesszőlősün a vasúti felüljáró mindkét oldalán a 60-as táblánál (gyakran)
Tata-Vértesszőlősön a felüljáró alatt Vértesszőlős felé
Vértesszőlősön, a település közepén lézerrel mérnek. A településen végig 40 km/h-ás korlátozás van.
10. sz. főút
Dunaalmás és Neszmély határán (benzinkút)
Lábatlanon a cementgyárnál
Leányváron Budapest felől a 40-es táblánál
Leányváron, a 10. sz. főúton a Dorog felől érkezőket
Dunaalmás végénél a Komárom felé haladókat mérik a tatai lehajtó, a kanyar után FámaLézer III-mal.[Goethe]
Tokodaltáró és Tokod-Üveggyár között a vasúti átjárónál szinte naponta. A kanyar miatt későn lehet észlelni a mérőkocsit.
11. sz. főút
Pilismaróton felváltva a Dömös felöli behajtásnál, a falu közepén a buszmegállóban
81. sz. főút
A Kisbér-Ászári vasúti atjárónál hétköznapokon
Kisbéren az ÖMV benzinkútnál minden vasárnap
Bajna
A faluban a Gyermely felől érkezőket, rögtön a falu elején, a völgyben (buszmegálló mögött).
Gyermely felé menet a Bajna táblától a falu felé. Lassan kell lemenni a kastély felől, mert ha nem nyomod a féket 60-70 km/h-ra felgyorsul a kocsid! Havi 4-5 alkalommal.
A Bajnán átvezető úton Gyermely felé a kastély előtti fák alatt.
Dorog
A 10. sz. főúton a városból kifelé haladókat a vasúti átjárónál mérik
A Bécsi úton a benzinkútnál
Az Esztergomi úton a KÖGYÓ előtti kanyarban a kerítés mögé elbújva mérnek
Esztergom
A 11. sz. főúton a városból Visegrád felé haladókat
A 111-es úton az Esztergom-Kertváros felé haladókat
11. sz. főúton (Táti út, volt Szerszámgépgyár) a városhatárnál Tát irányába kifele haladó járműveket mérik szinte napi rendszerességgel
A 111-es úton a Kertvárosi vasúti átjárónál mérnek
A 1111-es úton (Suzuki úton) a Suzuki teherportánál mérnek
Dobogókői úton a KPM előtt mérnek
A 10-es út utolsó 600 méterén szoktak állni. Beparkolnak a buszmegállóba amit a buszok nagyon ritkán és csak a reggeli időszakban használnak.
Gyermely
A Tatai úton a 30-as táblánál, vagy a Posta előtt
Szokták még mérni a falu végén a Tarján felé haladókat.
Kisbér
A 81. sz. főúton a Győr felől érkezőket mérik, a domb alján, a bolt elől.
A 81. sz főúton a vasútátjárónál mindkét irányból mérnek vagy igazoltatnak gyakran.
A 81. sz főúton Győr felől a településtábla a házak előtt vagy 500 méterre van kint, gyakran mérnek.
A 81. sz főúton Kisbérről kiérve Mór felé rögtön van egy OMV kút az után jobbra egy kis földkupac, ami mögül szoktak mérni.
A 81. sz főúton Mór felé a Rendőrség épülete után van egy 30-as tábla az iskola mellett, tábla is jelzi a mérést, legtöbbször gyalogosan vannak csak mérni.
Komárom
A 13. sz. főútról érkezőket mérik (60-as tábla is van)
A Duna és a vasút közti úton, a vasútállomás előtt
Az 1. sz. főúton a Komárom Szőny Déli vasúti átjáróban
Az 1. sz. főúton Győr felé a Komárom táblánál állnak és mindkét irányba mérhetnek (Komáromi vasúti átjáró 30km/h! és Ipari Park bejárat 60 km/h!)
Komáromból Győr felé a közvetlenül a táblánál. (Az út kétoldalt lakatlan, olybá tűnik hogy már rég a városon kívül vagy, de nem)
Táncsics út (a strand utcája)
10. sz. főút bevezető szakaszán a Fres-co előtt
A 10. sz. főúton a Nokia előtti beállóban
A 10. sz. főúton, a szőnyi városrészben a kórház előtt
A 13. sz. főút városból kivezető szakaszán az Igmándi vár előtt
Környe
A fő úton, Tatabánya felől, mikor az ember beér a faluba és még nem lassít, mert éppen csak elhagyta a Környét jelző táblát
A település másik végén (Oroszlány felé), Tatabánya felől Oroszlány felé, már lakóövezet után, de még tábla előtt
A vasúti átjáróban az előjelző táblától mérnek
A Kecskédi úton
M1
A 71. kilométer után Győr irányában a híd jobb oldaláról mérnek és a következő parkolónál ki is szedik az autót
A komáromi leágazásnál a Budapest felé közlekedőket mérik. A jobb oldalon, a híd utáni füves lejtőre állnak
A Pest felé menő oldalon a 85. kilométernél levő felüljárónál a töltés tetejéről hátulról mérnek és a kanyar után állítják meg a járműveket
Komárom/Ács lehajtónál mérik a közlekedők sebességét
Majk
A reptérnél A benzinkúttól Oroszlány felé haladókat mérik
Nagyigmánd
A Győri úton Bábolna felé
Nyergesújfalu
A főúton az Avanti kútnál mindkét irányban
A Tát felöli vasúti átjáróban. Gyakori, a kanyar miatt csak későn lehet észrevenni.
Oroszlány
Bokodi út
Bokod felé a dombra feljövőket mérik 50-nel és vissza 90-nel. Hosszú egyenes szakasz, igen gyakori.
Oroszlányból kimenőket és a Környe felől a városba érkezőket figyelik a város határát jelző táblánál a volt iskolával szembeni bokorból. A városba befelé menet észre sem lehet venni.
Régi vasútátkelőhely. Bár a vasúti közlekedés kb. 6 éve megszűnt, de a rend őrei büszkén őriznek és védenek. Mindkét irányban igen gyakran mérnek.
Sallai úton gyakran.
Oroszlány - Környe közötti útszakasz
Az Oroszlány - Környe közötti hosszú, egyenes szakaszon a buszmegálló öblét használva mérik mindkét irányt. Oroszlány felől Környe felé haladva egy bukkanón átjutva lehet a műszer elé kerülni, ezért ez "veszélyesebb" irány. Gyakori.
Oroszlány-Környe
Vajda kanyar (Oroszlány és a Shell benzinkút között) igen gyakran.
Szomor
Pesti út (2 helyen is szoktak állni: a község végén és a központban, hetente legalább 1-2 alkalommal) a faluba érkezőket és a faluban közlekedőket is mérik.
Tarján
A 30-as táblánál a Héreg, illetve a Tatabánya felől érkezőket
Tata
A Baj felé haladókat a Tatai Edzőtábor környékén
A Kocsi úton a városhatár felé kifelé
A Környe-tatai úton a városhatáron belül
A Május 1. és a Komáromi út kereszteződésében a városból kifelé menőket mérik
A város szélén, a tábla után 100 méterre a Komáromból jövő úton, amely Mocsa és Naszály közt húzódik
A Vértesszőlősi úton, az Építők parkja után a fák, bokrok közül lézerrel
Az 1. sz. főúton a laktanya környékén lézerrel mérnek egy Lada Nivából
Az 1. sz. főúton a Mol kútnál a városból kifelé menőket mérik
Az 1. sz. főúton a városhatárnál a Vértesszőlős (Budapest) felől érkezőket
Az 1. sz. főúton a városközpontban a 30-as táblánál rendszeresen
Az 1. sz. főúton az útjavítás útán "kintfelejtett" 30-as táblánál,este, éjszaka
Tata elején Vértesszőlős felől, a felüljáró utáni kanyarban a 60-as korlátozást ellenőrzik
Az 1. sz. főúton a körforgalomnál az Almási úton jövőket.mérik, a körforgalom előtt 30-as tábla van!
Tata-Komárom "Régi út"
Mocsai leágazás környéke, Tata vége táblánál
Komárom felé a mocsai bekötőútnál. Nem látod egy dombtól...
Tatabánya
A bíróság előtt (30-as korlátozás)
A régi Környei úton a régi Tüzépnél vasúti átjáró, a bokrok mögött lézerrel mérnek, nagyon inkorrekt módon
A Tesco előtt lézerrel
A városból kifelé haladókat (1. sz. főút) a Skála Sztráda előtt (50-es tábla külterületen!)
Az 1. sz. főút Tatabányát elkerülő szakaszán a 60-as tábláknál, illetve az autópálya felhajtó előtti körforgalomnál
Az 1. sz. főúton a sztrádahíd alatt a 4-sávoson (lakott terület)
Az 1. sz. főúton az Óvárosban a híd alatt
Hetes telepi temetőnél középső felöl érkezőket mérik általában háromlábuval
Komáromi út
Az M1 Oroszlány, Almásfúzítői kijáratánál a Tatabánya felé eső MOL kút mögötti szakaszon a 30-as táblánál mérnek
A Szénosztályzónál a vasúti átjáróban mindkét irányt
Bánhidai erőmű előtt
M1 Tatabánya-Óvárosi leágazás, körforgalom után a városba bejövő forgalmat mérik, gyakori.
A Kertvárosi körforgalomnál, gyakran.
A Ságvári út elejénél az ÖMV kútnál nagyon gyakran mérik a Tesco felől érkezőket. Ugyanitt láttam már olyat is, hogy a Renault szalon előtt állva mérték a Tesco felől érkezőket .
Az Árpád utcában a TIT-nél a bánhidai templom felől-, a Bagolyvárnál pedig a vágóhíd felől érkezőket szokták mérni viszonylag gyakran.
Az Intersparnál lévő buszmegállónál a Vértesszőlős felől érkező oldalt mérik.
Tokod-Ebszőnybánya
Közvetlenül a községet jelző tábla után Sárisáp felől. Vagy a község központjában, a halastó felöli oldalon. Gyakori.
2. sz. főút
Borsorberény, Budapest felől a község elején, a község határát jelző táblát követő lejtő alján
Borsorberényben a távolsági buszmegállóban a FámaLézer a Nagyoroszi felől érkezőket méri
Nagyoroszi, a lejtő alján
Nagyorosziban a vasútállomás parkolójában a Borsosberény felől érkezőket
Nagyorosziban hetente 3-4-szer, fehér Ford Escort vagy FámaLézer
Rétságon a Mol benzinkútnál a Balassagyarmat felől érkezőket (lakott terület kezdete)
Rétságon a vasúti átjáró után (a Vác felől közlekedőket fényképezi)
Szendehelyen a buszmegálló után Rétság irányba közlekedőket
Szendehelyen Balassagyarmat felé a lejtő aljában
21. sz. főút
Az M3-as 21. sz. főútnál való leágazásánál Salgótarján felé, az első 60-as táblánál az M3 felől jövőknek nem látszik előre.
Kisterenye és Nagybátony között áthaladó vasúti sín mellett
Mátraszőllős és a Tari leágazó között az elnyújtott kanyarban egy rézsút földútról a bokrok mögül. Ha látod a Stupát (buddhista imaház), vigyázz!
Pásztó és Szőllős között a Tarján felé haladóknak jobb oldalon a buszmegálló után a fa árnyékában és a KPM-esek valamivel feljebb a parkolóban
Vizslás-Újlakpusztán a lakott terület Salgótarján felőli elején jobb oldalt, fennt a dombon, a fák között. Csak Hatvan irányából látszik, de általában akkor már késő
Pásztó után az M3 felé, az első nagy kereszteződés után 50 méterrel, jobb oldalon, a bokrok mögött megbújva, a záróvonal átlépőkre kihegyezve figyelnek
22. sz. főút
Érsekvadkert és Rétság között
Érsekvadkerten belül a Vác felé haladókat hátulról mérik
23. sz. főút
Nemti községen belül az egyenes szakaszokon
Balassagyarmat
A 22. sz. főúton Budapest felé a Vágóhíd után. Traffipax állványról, álcahálóval borítva. Civil elrejteve kb. 50-60 méterre a traffipaxtól a 22. sz. úttól jobbra a földúton.
A Sztár Motel előtt
Bátonyterenye
Kisterenye belterületén a 21. sz. főúton mindkét irányból, kora reggel is 1/2 4 től a Budapest irányába száguldókat mérik.
Jobbágyi
Szarvasgede felé a faluból kivezető szakaszon (1,5 km nyílegyenes kb.) lézerrel vagy fehér Astrával
Nádújfalu
A községen belül, fehér Opel Astra
Rétság
A 22. sz. főúton a vasúti átkelő előtt, egy gumi szervízhez beállva. 30-as tábla!!!
Budapest felől érkezve a településre a 2. sz. főúton a helységtáblától kb. 500 méterre a vasúti átjárótól bal kézre lévő parkolóban állnak egy fehér Opel Astrával vagy egy zöld Skoda Felíciával és a vasúti átjárón áthaladókat mérik. Általában a Budapest irányába haladókat, akiket a DÜFA feliratú üzemnél vesznek ki.
Salgótarján
A 21. sz. főút várost elkerülő szakaszán a Salgótarján tábla környékén, mindkét irányban
A Budapesti út bevezető szakaszán Budapest felől a két körforgalom után a Salgglas üveggyár előtt a parkolóban szoktak állni
A Beszterce lakótelepen az Ybl Miklos úton, a 28-as és 30-as házak közti kis beugróból. A vendéglőnél történő bekanyarodáskor az első útkereszteződésben.
Az Acélgyári úton az általános iskola előtti útszakaszon mindkét irányból gyakran mérnek.
A Budapesti út bevezető szakaszán a Budapest felé tartókat mérik lézerrel (többszáz méteres távolságból) a JET kútnál.
A Budapesti utat és a Rákóczi utat a Tesco előtt összekötő útszakaszon a körforgalom felől érkezőket mérik az ÖMV kúttal szemben.
A Budapesti utat és a Rákóczi utat a Tesco előtt összekötő útszakaszon az ÖMV kút felől érkezőket mérik a Tesco körforgalom melletti területről.
A Rákóczi úton (210. sz. főút) az ÖMV kútnál a belvárosból kifelé tartókat mérik, valamint a MOL kútnál mindkét irányt szokták mérni. Mindkét esetben beállnak a benzinkúthoz.
10. sz. főút
Dorogon a temető mellett
Piliscsabán Budapest felé
Pilisjászfalu belterületén a buszmegállónál.
Pilisvörösvár Pest felöli végében az utolsó CBA bolttal szemben lézerrel.
Pilisvörösvárról kifelé a körforgalom és a Toyota szalon közötti kis utcában állnak, szinte észrevétlenül. Főleg sötétben és szürkületben tevékenykednek!
11. sz. főút
A Tahitórfalu vége táblánál (Esztergom felé) szobroznak, gyakorlatilag minden délután, a város belterületét mérik.
111. sz főút
A Budapest felé eső Pomáz táblánál, a 40 km/h-ás korlátozásnál zöld Skodából
12. sz. főút
Verőce-Kismaros belterületén a Non-stop büfével szembeni útszakaszon
Verőce előtt a Vízműves telepnél
Budapest felől a Szob tábla után kb. 500 méterre a lejtő közepén., gyakori.
Nagymaros és Zebegény között a dömösi átkelő 60 km/h-ás korlátozó táblájánánál a zebegényi oldalon.
2. sz. főút
Sződliget és Felsőgöd között a Total benzinkút környékén, a 60-as és 40-es korlátozásoknál
2/A sz. főút
A Pest felé haladókat a rádi lehajtó előtt, a felüljáró alól
A Pest felé haladókat a sződligeti lehajtó előtt
A váci cementgyár előtti nagy lejtő végén, fehér Ford Escort vagy Ford Transit kisbusz
A Göd és Dunakeszi közötti gyalogos felüljárón lábon álló mérőműszer. Nehezen észrevehető.
A 43. km-nél a Pest felé haladókat a zajvédő palánk mögé bújt háromlábúval mérik,a kanyar után kassza. Nehezen észrevehető, a szembejövők sem látják.
3. sz. főút
Kerepes belterületén a Patkó csárda mögül
Kistarcsa belterületén a Jóbarát étterem elött piros Skoda Favorit (COS-935)
31. sz. főút
Mendén a Mende táblától 100 méterre, a büfé parkolójában
Sülysápon a Total benzinkút melletti (Budapest felé) eső vendéglő parkolójában mérnek
Szentmártonkátán Budapest felé a 40-es korlátozású a kanyarból kijövőket mérik a következő kanyarban
Szentmártonkátán Nagykáta felé a várostábla mellett a kifelé haladókat mérik
Egreskátán a Birkacsárdánál a Nagykáta és a Jászberény felől érkezőket is mérik a csárda előtt parkoló autók közé vegyülve. Több száz méterről még nem észlelhető, de már mér.
Tápiószecső-magdolnatelep belterületén a fagylaltozónál a túloldali parkolóban a támfal takarásából a Budapest felől érkezőket mérik. Az ellenőrzés 200 méterre, a vásártéren a buszmegállónál.
4. sz. főút
A "Monor Centrum" letérőnél Pest felé a fogadótól az iskolai lehajtóig bárhol megáll, lévén, hogy sok autó szokott arra parkolni, és könnyű megbújnia. Általában zöld skodát használnak.
Pilis belterületén Budapest felől a lámpás kereszteződés után jobbra a beugróban zöld Favorit
Vecsésen, Ferihegy II. bejárattal szemben, az út jobb oldalán
A Vecsést-Üllőt elkerülő Gyömrő-Üllő "kijárat"-nál, veszélyes kereszteződés, naponta baleset.
40. sz. főút
Albertirsa belterületén bárhol
5. sz. főút
Alsónémedin a Dunaharaszti felé vezető úton a horgásztóval szemben az Alsónémedi vége tábla előtt 150-200 méterrel.
Alsónémedin a nagy kereszteződés előtt a Pest felé menő oldalon egy ház kapuja előtt mérnek
Az Olajdeponál
Táborfalván kb. a falu közepén, lent a füves részen a Pest felé menő forgalmat szemből mérik
Örkény belterületén a Kecskemét felé haladó oldalon a lámpás kereszteződés elött az autosboltnál (mindkét irányba szokott mérni, a bokrok takarásából)
A Dabas-Gyóni elágazásnál (Külterület, Dabastól 2 km-re) mindkét irányt mérik (fehér Skoda Felicia, HDZ-250).
Dabas és Dabas Sári között szinte végig 60 km/h-ás a korlátozás.(külterületen). Itt legfőképp egy be nem látható kanyarban állnak és a Kecskemét felől jövőket mérik (fehér Skoda Felicia, HDZ-250).
51. sz. főút
Dunaharasztitól az M0 felé a hosszú balkanyarban
Kiskunlacháza elején a Mol kút után
M0-ról lejövet lézerrel a Schwarzmüller után. Este sötétedés után is!!!
510. sz. főút
Taksony belterületén a Temető előtti útszakaszon FámaLézerrel mérnek
5101. sz. út
Halásztelek belterületén a főúton (II. Rákóczi Ferenc út) FámaLézerrel mérnek.
6. sz. főút
A Százhalombatta ipari parkkal szemben, a Total kút után
Ercsi lejtő, a település déli határában 50 méterre a lakott terület végétől
Érd előtt a lejtő alján
7. sz. főút
Diósd belterületén az "amerikai iskola" előtt az árokban Érd felé állva
Abony
Pestről az első autósbolt környéke
Sokszor találkozni kamerával a Shell kútnál
Aszód
A 3. sz. főúton a laktanyával szemben, a buszmegálló mögött piros Skoda Favorit (COS-935)
A 3. sz. főúton Budapest felől, a Bagi kereszteződés után, az Aszód táblánál, a VIZIG parkolóban piros Skoda Favorit (COS-935)
Biatorbágy
Fő út, Pátyi út, óvoda előtt. Állandóan, csak más autókkal (civil és jelölt)
Szabadság út
Budaörs
A budaörsi lejtőnél (az Arad utcánál) Gazdagrét előtt az emelkedőn
A rendőrség előtt (a polgármesteri hivatalnál)
Az Agip benzinkútnál Budapest felé a nagy Agip tábla mögött a 60-as táblánál
M7 leágazás a kerülő ut, pont az elágazásnál méri a benzinkút felől jövőket, akik tovább mennek az Osztyapenkó felé
Cegléd
441-es út Nagykőrös felöli bevezető része, közvetlenül a városhatár tábla után
A Ceglédberceli úton a Mol kút után jobbra a fák alatt fehér Opel
Cegléd területén (különösen a 40. sz. főúton, a MOL kútnál) érdemes figyelni egy fehér Suzukit
A 4. sz. főúti körfalgalomtól az ÖMV kút utáni hosszú jobb kanyarban, vagy kicsit tovább a felüljáró után fehér Suzuki
A Shell kúthoz vezető körforgalom előtt a műszaki szakközépiskolával szemben. Fehér civil rendszámú Suzuki Swift.
Dabas
Az 5. sz. főúton a lámpás kereszteződésben a tilosban áthaladást figyelik
A Shell kúttól kb. 20 méterre egy kapualjban a Kecskemét felől jövőket mérik (fehér Skoda Felicia, HDZ-250).
Az 5. sz. főúton a Mol benzinkút parkolójából változó irányban (fehér Skoda Felicia, HDZ-250)
Az 5. sz. főúton a MOL kúttól 50 méterre, a kúttól kifele menő "gyorsítósáv" mellett a Pest felől jövőket mérik (fehér Skoda Felicia, HDZ-250).
Inárcs felől a Dabas-Sári település tábla után közvetlenül szoktak megállni az első házak kapubejárójában.
Dabas-Besnyő
A Dabas és Inárcsot összekötő úton van Dabas-Besnyő kb 1 km-es belterülettel. A lakott területet jelző tábla után kb. 50 méterre egy kis utcából kifele a Dabas felől jövőket mérik (fehér Skoda Felicia, HDZ-250).
Diósd
A Csapágy gyár mellett a kerítés tövében az Érd felől érkezőket fehér Vitara
A templommal szemben fehér Astra vagy fehér Vitara
Dunaharaszti
Határ út (Dunaharaszti egész területén 40km/h!)
Némedi út (Dunaharaszti egész területén 40km/h!)
Dunakeszi
Fő u. (Göd felé az Eglo-lux előtt)
Fóti u. 37 (a gumis műhely előtt)
Kossuth L. u. (lejtő közepe)
Pest felöl a negyedik jelzőlámpa elött-után GMC-600 fehér Seat Toledo
A Pálya utcában Dunakeszi-alsó vasútállomásnál a Rozmaring utcai leágazásnál a Káposztásmegyer felől érkezőket mérik.
A Horányi révhez vezető úton jobb oldalt a sörözővel szemben. Nehéz észrevenni, lézerrel egészen az útkereszteződésig "látnak", ha gyorsan mész tényleg elkapnak.
Ecser
Rákoskertet a Zrínyi úton elhagyva, az Ecser tábla után bárhol lapulhat! Az épülő lakópark miatt 40 km/h végig a "pusztán"!
Érd
A 2 Mol kút között
A 6. sz. főút elkerülő szakaszán a kanyarban a Batta felől jövőket
A 7. sz. főúton a Skoda szervíznél Velencei-tó felé
A 7. sz. főúton a volt Baumax után
A Pataky cukrászda utáni híd lába mögött. Semmi sem látszik, csak ha már elhaladtál mellette
Diósd felé az M0 előtt a lejtőn
Riminyáki úton a pecsenyésnél
Szajkó utca, mindennapos
Gyál
Az Erdősor úton
A Pesti úton a volt Teke disco után (a lejtő miatt későn vehető észre)
Gyömrő
A benzinkútnál
A Gyömrő vége táblánal a 31. sz. főút felé, zöld Skoda Feliciából
A lejtő alján a nagy keresztetződésnél a templom előtt
Gyömrő 31. sz. főút felőli szakaszán a házak között, a Gyömrő táblától 200 méterre
Gyömrőn Péteri felé szoktak állni a jobb oldalon egy ház kerítése és az árok közé beállva. Ha itt mérnek akkor Gyömrő határában már le is állítják az embert.
Göd
A Pest felé haladókat a Göd vége tábla előtt mérik
A Vác felé haladókat a Felsőgödi lakópark elötti nagy lejtőn mérik
A 2. sz. főúton Vác felé haladva a jobb oldalon 1000 méterrel az utolsó lámpás kereszteződés előtt
Göd-Újtelepen a 2/A. sz. főút felől a várostábla után kb. 100 méterre a fák között jobb oldalon, GMC-600 Seat Toledo
A Hernád utcai temető bejáratánál mérik a Nemeskéri utca felől érkezőket.
Gödöllő
A 3. sz. főúton Máriabesnyő felé, az Egyetemi bejáró utáni lejtő alja, balra (cukrászda) mögül
A Dózsa György úton a Suzuki szalon előtt (COS-935)
A Köztársaság úton a buszmegállónál ("Valkói út") mérik az emelkedőn felfelé vagy lefelé haladókat (COS-935)
A Szabadság téren az Isaszeg felé haladókat a zeneiskola kerítése mellől mérik (COS-935)
A Tessedik S. úton, a toronyház után a 30-as felé haladókat a bal oldali fa alól FámaLézerrel (volt már piros 1200-es Ladában is).
Az Isaszegi út vége felé a buszmegállóban, vagy Skodából vagy tripodról.
Halásztelek
A fő úton (a csepeli Rákóczi út folytatása)
Hernád
Újhartyán felől a csirkefeldolgozónál. Belterületen: az általános iskola előtt (30Km/h), vasút után Dabas felé (40Km/h), és még elvétve több helyen. HDZ-250.
Hévízgyörk
A hosszú egyenesben lézerrel mérik a Bag felől érkezőket. A gyorshajtókat szívesen fogadják...
Inárcs
Az M5 autópályáról befele jövőket mérik (fehér Skoda Felicia, HDZ-250).
Isaszeg
A vasúti átjáró előtt 100 méterrel, a 40-es korlátozó tábla után
Kerepes
Hungaroringtől lefelé a József Attila utcában (hosszú lejtő)
Kistarcsa
A Kossuth Lajos utcát mérték (Nagytarcsa felőli bejárat). A LightFáma III. a Kossuth-Széchenyi sarkánál, a temető előtti fák alatt állt, simán ellátott még a Kistarcsa táblán túl is.
M0
14-15 km. között, a Nagy Duna hídon elsősorban M5 autópálya irányából érkezőket mérik
18-19 km. között az Aral és a Shell kutaknál mindkét oldalon mérnek
23-24 km. között, az 51-es út Dunaharaszti kihajtónál az M1 irányából érkezőket mérik
A 21. km környékén a Győr irányába haladókat a párhuzamos földútról
A diósdi lehajtónál a zöld műanyag doboz mögött
A szigetszentmiklósi leágazás és Ráckevei Duna híd között a leállósávban, mindkét irányban
A szigetszentmiklósi leágazásnál, a felüljáróról háromlábúval
Az MO M5-ös felőli végénél a felüljáró tövében az elválasztó fal vonalába beállva mérik - elsősorban a Duna felől érkező autók - sebességét
Diósd és az M7 lejáró között az ÖMV kút lehajtósávja előtt a füvön
Dunaharaszti és Soroksár között az M5 autópálya irányában minden nap este 17:30 után
Az M5-ös irányába a Halásztelki lehajtó előtt, a híd végén.
A 26-os kilométernél, Soroksár és az M5 között a felüljáróról vagy a felüljáró tövéből mérik az M7 felé haladókat
M1
Az M1-M7-es torkolatában az útépítés közepén (építési területen) áll a HCV-370. 60 km/h-ás korlátozás, de lassítani életveszélyes lehet a besorolásnál
M3
A Gödöllői lehajtóban a fizetőbódé mögött (40-es tábla!!!)
A mogyoródi és szadai leágazásnál Pest felől, a fizetőbódé mögött
Miskolc felé Hungaroring pihenőnél, a pihenő végénél piros Skoda Favorit (COS-935)
A Bag és Hatvan-Kerekharaszt közötti szakaszon a felüljáróról mérnek.
M5
Az Újhartyáni fizetőkapunál
Végig az autópályán a leállósávban vagy a haladósávban közlekedő fehér Opel Astra (FGD-094) figyeli a forgalmat
M7
Az átépítés ideje alatti 60-as korlátozásba bemenetkor (piros-fehér terelő táblák mögül) a lefelé haladókat ill. később mindkét irányt mérik az építési területen álló kocsikból a szalagkorlát mellől (sokszor egymás után több!) kamerával.
Érd és Törökbálint között
Érdnél
Törökbálint előtt az építkezésnél a Budapest felé tartó forgalmat a lezárt területről, egy fehér Skodából, kassza a helyszínen pár 100 méterrel lejebb.
Törökbálintról az M1/M7 bevezetőn Pest felé felhajtva (még mielőtt a sáv felhajtóra vált) az Agip kút előtti Agip tábla mögött fehér Skoda Felicia. 60-as a tábla, sokan 100 fölött mennek/mentek
Maglód
Az Ady Endre u. és Katona József u. sarkán szoktak mérni, Gyömrő felé állva. A Határ úti ABC-nél szedik a sápot
Az Ecser felé vezető úton a FERCO vasbolt előtt mindkét irányban. A vámot a temetőnél szedik
Mogyoród
Az M3-asról bevezető szakaszon, a Mogyoród tábla után kb. 200 méterrel, a sarki vegyesbolt előtt mérnek. Ezt a lejárót szinte csak a vidékről jövők használják, autópálya után 50-nél, nehéz nem beleszállni.
A Szilasligetet és Mogyoródot összekötő, a Hungaroring és az Aquapark mellet elhaladó úton az emelkedő tetején a Szilasliget felé haladókat, az Aquapark parkolójából a Mogyoród felé közlekedőket mérik. Amikor észreveszed, már késő. Lézer, jellemzően fehér Opel Astra Classicból.
Monor
Az Úri felől leguruló autókat mérik jobbról, a magas sövény mögé bújva. Lehetetlen észrevenni. (FGA-220)
Monoron Péteri felé jobb oldalt autómosó után szoktak állni. Ez azért jó, mert Péteri felől haladva amint beérsz a Monor tábla mögé, a trafi már "lát"
Monorierdő
A 4. sz. főúton a Szolnok felől érkezőket a gyalogos átkelő után a ház mögül mérik
Nagykáta
A 31. sz. főúton Budapest felé a Mol kút utáni kanyar után a várostáblánál FámaLézerrel
Nagykőrös
A 441. sz. főúton Cegléd irányából befelé és Kecskemét irányába kifelé
Nagykovácsi
A Kossuth Lajos utcán (a nagyközségbe vezető főút) a Budapest felől érkezőket mérik az amerikai iskola utáni jobbkanyarból kifelé jövet
Nagymaros
A 12. sz. főúton a Budapest felé kivezető egyenesben a Tüzép környékén. A benzinkút után a Nagymaros táblánál kassza.
Nagytarcsa
A Dózsa György úton a virágüzlet előtt
A Fő úton a virágbolt előtt az emelkedőn
Cinkota felé kitolták a "Nagytarcsa táblát 40-es egyben" egészen Füzesligetig, így a kanyar előtt is mérni szoktak
A Rákoscsaba felé vezető úton 200 méterre a lakotterület vége tábla előtt
Ócsa
Somogyi Béla u.
Pécel
A 31. sz. főút felé, az emelkedőn, a Pécel tábla után az út jobb és bal oldalán egyformán! Bal oldalon általában piros Skodából, míg jobb oldalról háromlábuval mérnek.
Budapest, XVII. kerület felé, a volt Triton parkolóban, általában piros Skoda. Fizetőkapú 250 méter múlva.
Péteri
A fagyizó előtt mérnek, mert ott 40 a megengedett.
Péteri belterületén, a helységnévtábla után kb. 50 méterre a Gyömrő felől érkezőket mérik (FGA-220)
Pilis
A Kávai úton a Penny Market előtti zöldséges mellől szemből mérik jelölt Opel Astra F-ből a 4.sz. főút felé tartókat.
A Kávai úton az óvoda utáni S-kanyarban mérnek jelölt Opel Astra F-ből.
A 4. sz. főúton Albertirsa felé jobb oldalt szemből a Pilis vége tábla előtt, fehér jelölt Opel Astra F.
Pilisszentiván
A WET Kft. külső parkolójának végében a benzinkút felé. Pár méterre van a Pilisszentiván tábla, igy mindenki nyomja neki... Pilisszentivánról Solymár felé állítják az autót. Veszélyes, mert elbujnak a parkoló autók mögé.
Rád
Az általános iskolánál
Solymár
Fő utca, a lejtőn lefelé a 40-es tábla után
Sóskút
A Benta-hídnál levő buszmegállóban
Szada
Nyomda előtti elkerülő Mogyoród felé (nyomda bejáratba bújva)
Százhalombatta
A 6. sz. főúton a Castrol kúttól kb. 300 méterre dél felé, a jobb oldali parkolóban nagyon sokszor szokott állni egy fehér Astra, ami sebességmérés mellett még a záróvonal átlépésért is figyeli.
A 6. sz. főúton a százhalombattai lejtön Dunaújváros felől az még az ÖMV kút és az Opel kereskedés előtt, a lejtő alján van egy kis fás műút, oda állnak be méricskélni
Szentendre
A 11. sz. főúton a Budapest felől jövőket mérik a Pismány ábécénél lévő lejtőnél
A 11. sz. főúton a Budapest felől jövőket mérik a városhatárnál
A 11. sz. főúton a Jet kúttal szemben a Budapest felé haladókat mérik rendszeresen
Szigethalom
A Szabadkai úton FámaLézerrel mérnek.
Szigetszentmiklós
A Gyári úton FámaLézerrel mérnek.
Tahitótfalu
A Dunabogdány felé eső településhatárnál
Tura
A Hatvan felől jövőket mérik az Elektriko előtt
Tököl
A Tökölről Szigetcsépre vezető úton a HÉV átjárótól kifelé, a város vége táblánál. Kb. 1 éve tették 500 méterrel kijjebb a táblát, sokan megszokásból vezetnek.
Vác
A 2. sz. főúton, a Földvári téren, gyalogosátkelő
A Skoda szalon előtt a Budapest felől érkezőket
Árpád út 27. szám előtt
A 2. sz. főúton a Művelődési Ház elől.
A 2. sz. főúton a volt laktanya, mai iskolaközpont mellett
A Temető úton a Deákvári főtérnél
Vác és a 2-2/A körforgalom között a vasúti felüljárónál
A 2. sz. főúton a Művelődési Ház után a kanyarban Budapest felé (az étterem elé állnak be).
A 2. sz. főúton a toronyház után mindkét irámyban.
A 2. sz. főúton a volt sörgyár/Tüzép bejárata előtt mindkét irányban.
A Kosdi út és a Deákvári fasor kereszteződése, a kórház felől érkezőket mérik gyakran.
Üllő
Monor felé haladva a város végén a KSPED bázis mellett az Üllő vége tábla mögött állnak
Zsámbok
A Valkói úton a benzinkútnál ácsorgó Skoda Favoritból mérnek. Általában a centrum felé közlekedőket mérik. Csúnyán el vannak búlva. :-(
6. sz. főút
Lakott területen kívül a 255. km-szelvény környékén a sellyei vasúti átjáróban fényképez mostanában az FGA-222. Fizetni az átjáró után Darány irányában kell.
61. sz. főút
Batén a Dombóvár felől érkezőket mérik
Kaposújlak belterületén, a vasúti sorompó előtt, az út szélén állva mér a COS-936.
66. sz. főút
Sántos belterületén COS-936 vagy FámaLézer
Szentbalázs belterületén COS-936 vagy FámaLézer
67. sz. főút
Somogybabod belterületén mindkét irányban minden eszközzel mostanában
7. sz. főút
Balatonfenyves belterületén, a park mellett a Fonyód irányába tartókat fotózzák
Balatonszárszó belterületén a Diófa csárda külső parkolojában
Zamárdi belterületén az autószerelőműhely parkolójában
Balatonszárszó és Balatonföldvár között az M7-es csomópontnál általában a Balatonszárszó felől érkezőket mérik lézerrel, gyakori.
Balatonboglár
A 7. sz. főúton a vasútállomás előtt FámaLézerrel
A 7. sz. főúton a 141-142. km között; a Los Bongos kávézó-söröző előtt, a fa alatt mérnek FámaLézer III/DVR-rel.
Balatonföldvár
A 7. sz. főút 121-es kilométerénél, a dombtetőn, kb. 200 méterre a MOL kúttól
Szántód felől, illetve felé a hosszú egyenes közepén FámaLézerrel
Barcs
A 68. sz. főút bevezető szakaszán a MOL kút előtt a befelé jövőket mérik az FGA-222-vel, fizetni a Polus Dráva előtt a város felé kell.
A Darányi utcában a buszmegállónál, a Jóbarát Csárdától kifelé áll az FGA-222, fizetni befelé a Trauzál Étterem előtt kell.
Drávaszentesen, Barcs irányából a bevezető szakaszon mérnek az FGA-222-vel, fizetni az új DDNP székház előtt kell.
Bárdudvarnok
A falu déli végéből FámaLézerrel mérnek
Fonyód
A 7. sz. főutat keresztező Kaposvári vasúti átjáró után Budapest felé haladva a buszmegállóból rendszeresen mérik még hajnalban is a Pest felé haladókat. Mire láthatóvá válnak már késő. LÉZER!
A 7. sz. főúton a várostáblától nem messze, egyből a Skoda szalont követő jobbkanyar után, állványról lézerrel mérték a Budapest felől érkező autósokat.
Fonyód-Bélatelep
A 7. sz. főúton a 149. km-nél az út szélén a Balatonboglár felől jövőket mérik FámaLézer III/DVR-rel. Veszélyes, itt azt hiszik, hogy elhagyták Fonyódot.
Kaposvár
A 61. sz. főút Szent Imre utcai kereszteződésnél (a megyei főkapitányság előtt) a városból kifelé haladókat
A 61. sz. főúton a Kis-gáti árok hídjánál
A 61. sz. főúton az ÁNTSZ előtti parkolóból az autók mögé bújva mérnek
A 61. sz. főúton Dombóvár irányában az utolsó rendőrlámpa után érdemes csak ötvennel menni míg el nem hagyjuk a várost. Gyakran mérnek.
A 67. sz. főút kivezető szakaszán a füredi úti laktanyánál a városból kifelé haladókat.általában FámaLézerrel
A Füredi úton (67. sz. főút), az 51. számmal szemben levő páros számozású oldalon az óvoda előtt a városba tartókat mérik
A Jutai úton kifelé haladókat
A Kaposvár-Kaposfüred és Toponár közti régi kiváltó úton 40-es tábla van kint végig FámaLézerrel
A Szent Imre utcai kereszteződésnél (a megyei főkapitányság előtt) a városból kifelé haladókat mérik
Szigetvári út (67. sz. főút) a kertvárosnál a 4 sávos résznél a kifelé haladókat
A Cseri úton, az épitőipari iskola előtti egyenesben ritkán.
A 61. sz. főúton Dombóvár irányában a kimenő és bejövő forgalmat méri a COS-936 a Skoda-VW és Sió Motor Kft. közti szakaszon a járdáról.
A 67. sz. főközlekedési úton Szigetvár irányában a város szélén levő Gumijavító parkolójából méri a COS-936 a városba bejövő forgalmat, mivel a lejtőn jól lehet gurulni. Gykori.
A 67. sz. főközlekedési úton Szigetvár irányában a vasúti felüljárónál lévő parkban az árok és a járda közti zöldsávban COS-936. A kimenő és bejövő forgalmat méri.
A 67. sz. főúton a Kőszeg utca sarka, Füredi utca környéke (mérőautó: COS-936).
A 61 sz. főúton a Top Car használt autó kereskedés előtti buszmegállóból mérnek VHT FámaLézer III-mal. (Aki megjelenik gyorsan a dombtetőn, már hiába lassít, veszélyes!)
A 67 sz. főút kivezető szakaszán a Búzavirág u. lejáró előtt az útpadkán, a hírdetőtábla mögé bújva mér a COS-936 ESTE 22:00-kor. A kifele menőket méri, mivel este mindenki meghúzza az egyenesben, nagyon veszélyes!
Kaposvár-Kaposszentjakab területén a Nyugativánfa utcában mér a COS-936 mostanában. Totál bukta, itt senki sem számít traffipaxra, ráadásul 30-as tábla van az egész utcában!
Kaposvár-Kaposszentjakab területén a Pécsi utcában a kocsma előtt mér a COS-936; a rendőrök a Dankó Pista u. bejáratánál várják a gyorshajtókat.
Kiskorpád
A falu közepén FámaLézerrel mindkét irányban
Nagybajom felől a faluba érkezésor jobbra egy eldugott leágazásból zöld Favorit
Nagybajom felől a vasúti átjáróban jobbra kb. 50 méterre az átkelőtől, általában két hetente
Komlósd
A Ferenctelepi bekötőút és az Áfész kocsma közt, útépítés miatt 20 és 30-as táblák mellett fotóz az FGA-222.
Magyaratád
A Kaposvár felől érkezőket mérik.
Magyaratád-Patalom útkeresztezedődésben a zöldterületen (árok és kerítés közötti részen). Gyakori.
Marcali
A 68. sz. főút kivezető szakaszán Balaton felé
A Marcali irányából Marcali-Bize felé haladókat mérik többnyire. A mérési hely egy kanyar előtt van, a lakott terület táblától mintegy 150-200 méterre. Csak a tábla árulkodik róla, hogy lakott területre érkeztünk, egyébként csak 1-2 ház van elszórtan.
Nagyatád
Lábod felől, a MOL kútnál és a Volán telepnél mérnek. Általában csütörtök és péntek este szokott kint lenni, a helyét szokták változtatni pár száz méterenként, de inkább a MOL kút közelében állnak le, általában a nagyatádról kivezető szakaszon, néha trükkösen a bicikliúton mezőgazdasági gépek elé vagy mögé bújva.
Ráksi
Fő u 1. szám alatt szoktak mérni. Nagyon kis település éppen ezért álnak oda. A gyanútlan autósokat 90km/h-val szokták lefényképezni.
A Polgármesteri Hivatallal szemben az útpadkán a Kaposvár felől érkezőket mérik, mivel a lejtőn történő beguruláskor veszélyes lehet.
A település belterületén a templommal szembeni lakóház kapubejáróban az Igal felől érkezőket mérik. Nem belátható, így a lendületből történő begurulás veszélyes lehet.
Siófok
A 7. sz. főúton az Opel szalonnal szemben, a Penny market parkolójából mérnek
A MOL kútnál, Sóstó felé, a BMW szalon után a fák mögött (csak egyvonalból lehet látni, mikor már szinte késő) rögtön mérnek (rendszeresen), s a kút kihajtójánál állítják le a szabálytalankodót.
A Wesselényi utcai vasúti átjárónál a Paintball pálya után mérik a szembejövő forgalmat (este is)
Az M7 felhajtónál mindkét oldalon
A 7. sz. főúton a 4-es számú iskola előtt az út szélén Balatonföldvár felé mérnék
A 7. sz. főúton I-es számú iskola előtti buszöbölben mérnek
A 65. sz. főúton a városból kifelé a Kiliti városrész elején, dombtetőn, jobb kanyar után. Mire észreveszed az autót már meg is mértek. Az utóbbi időben ez az egyik kedvenc.
A 7. sz. főút Pest felőli bevezető szakaszán mindkét irányban mérnek; a városba befelé a vasúti átjárót követő lámpás kereszteződés után nehezen észrevehetően az úttest és a járda közé állva, fák, bokrok takarásában; a kifelé vezető oldalon a Chevrolet szalon előtt.
Toponár
A templom előtti kanyar után a Kaposvár felől érkezőket mérik (30-as tábla iskola miatt), nem túl gyakran.
4. sz. főút
Nyírbogdány lakott területének teljes hosszában (nem hosszú) akár bal, akár jobb oldalon a meggyfák árnyékában, főleg meleg napokon. Mind a három nyíregyházi elő szokott fordulni (fehér Astra, és két Favorit is)
Nyírpazony, Kabalás: a 60 km/h tábla után, mindkét irányban jelölt rendőrautóval
Nyírturán a Westel toronynál, az oriásplakát mögött
Újfehértón az autósbolt előtt, az ABC parkolójában és az óriásplakátok árnyékában, az útszéli bokrok között
471. sz. főút
Piricse belterületén, a falu keleti végén található egyenesben, ahol az ember már kigyorsítana. Egy ház autókijárója elé állnak. Szombat este láttam!
Nyírcsászári belterületén Nyírbátor felől, a 471. sz. főút jobb oldalán a meggyfák alatt megbújva a faluba befutókat mérik előszeretettel.
Fehérgyarmat
Mártírok út
Kisvárda
Anarcs felé kifelé jobbra a Fékbetétgyár parkolójánál, vagy a kerítés mellett, a fák alatt
Az ajaki bekötőúton a szeméttelep bejárójánál, vagy közvetlenül a MOL kút kihajtójánál (gyakran határőrök is)
Sárospatak felé a lovasiskola környékén bárhol (gyakori éjszakai mérések, plusz szondáztatás!)
Mátészalka
A 49. sz. főúton a Tejpor gyártól a vasúti átjáróig (Jármi út) változatosan a parkoló autók között.
A Kocsord felé vezető úton a Profinál. Éjszaka is!
Esténként a belvárosban a gépészeti szakközépiskola előtt
A Szalkay László úton, az OTP környékén.
Nyírbátor
A Debrecenből érkezőket szokták fogadni a helységnév táblánál
A Nyíregyháza felől érkezőket a temetőnél és attól visszább a vasúti átjáróban
A városból kifelé Mátészalka irányában az Avanti benzinkútnál a 40km/h-ás korlátozótáblánál, illetve ugyanezen az úton a KPM előtt és a vasúti átjáróban
Hardi csárda előtt a Debrecenből érkezőket
Nyíregyháza
36. sz. főúton a körforgalom és a lakotterület tábla között, főleg a laktanya előtti parkolókban
38. sz. főúton a sorompó és a lakotterület tábla között, bármelyik oldalon, kedvenc helye a MOL kút
4. sz. főúton Debrecen felől (Debreceni út) a FIAT szervíz, a kisposta, a Platán autóház, a Fészek áruház környékén és az elkerülő körúton (Kert u.) az ÖMV kútnál
4. sz. főúton Záhony felé (Pazonyi út) a Mol-kút környékén, az ÚTSIGNÁL Kft-nél a fal mögött, az M4 autókereskedés parkolójában, a Tesco kivezetőjénél
41. sz. főút kivezető szakaszán (a 4 sávos) a Tejporgyár előtt a buszmegállónál, főleg a HJA-795 fehér Opel Astra
Hunyadi u. (4. sz. főút) 100 szám előtt (az Esso-val szemben) a HJA 795-ből
Korányi Frigyes u., az Emmaus parkolója, az út szélén és a buszöblökben
Nyíregyháza-Sostón: Kemecsei út, a Fehéroroszlán Panzió parkolójában, a 7-8. km között az ABC előtt a nagy diófa alatt
Nyíregyháza-Nyírszőlős között a hídnál
Sóstóhegy nyíregyházi végén, a kanyarban
Szegfű u. Bujtosi Sportcsarnok
Debreceni út
Piricse
A falu keleti végén egyenes, ahol az ember már kigyorsítana Egy ház autókijárója elé állnak, Szombat este láttam!! (FGA223)
Tiszavasvári
A 37. sz. főúton a temető előtt a parkolóban elbújva (főleg a bordó és a zöld Favorit).
Újfehértó
A 4. sz. főúton Nyíregyháza felé haladva a tábla után, a MOL-kútnál mindkét oldali leállósávban, mindkét irányban
Vásárosnamény-Gergelyiugornya
Atlantiqa útja
55. sz. főút
Pörböly Bátaszék felöli oldalán, az 5. vagy 6. háznál állnak a mérőautóval és Baja felé a kanyar után állítják meg az autósokat.
Pörbölyön Baja felé, közvetlenül a vasúti átjáró előtt. (Hetente kétszer biztosan állnak valamelyik helyen)
6. sz. főút
136-os km Szekszárd felé a jobbos kanyar után
A tengelici elágazó és Dunaszentgyörgy között a Szépasszony csárdánál a Pest felől jövőket mérik
A tengelici elágazóban a Pécs felől jövőket
A tengelici és a tolnai elágazó között a Non Stop presszónál a Pécs felől jövőket
A tengelici és a tolnai elágazó között az egyenesben az autós pihenőnél mindkét irányba
A tolnai elágazás és a 6. sz. és az 54. sz. főutak találkozása közötti 5-6 km hosszú nyílegyenes szakaszon a fák között a dél felé menők oldalán
Az 65-ös út leágazásánál
Bonyhád és Szekszárd között (140-155. km)
Dunaföldvár végén
Kakasd belterületén
Kakasd és Bonyhád között van egy lejtő, annak az aljában egy használaton kivüli kő buszmegálló. A buszmegállónak van egy, az útra néző kis ablaka, azon keresztül FámaLézerrel mérnek mindenkit, aki lefelé jön.
Paksrol kifele jövet (Csampapuszta fele), a bal oldalon, ahol egy lerobbant parasztház áll egy alacsony töltesén
A 100. km-nél a Pest felé haladókat mérik szemből, ahogy a kapaszkodósávon haladókat előzik
61. sz. főút
Attala Dombóvár felöli részén mérik a Kaposvár felől érkezőket
Nagykónyi belterületén, stílszerüen egy kocsma előtt
Pincehelyen a nagyszékelyi elágazótól a falu felé FámaLézerrel
Tolnanémedin a faluközponttól Simontornya felé mérnek FámaLézerrel
Nagykónyi közepén
611. sz. főút
Kaposszekcső és Dombó között a domb tetején Dombóvárról Pécs irányába haladókat mérik
63. sz. főút
Szedresen Székesfehérvár felől, a helységnévtábla után rögtön az első domb mögött elbújva mérnek a szekszárdi rendőrök
Nagydorog belterületén a Szekszárd felé kivezető főúton, a várostábla előtt kb. 100 méterre.
65. sz. főút
Iregszemcse belterületén, a buszmegállónál a Siófok felől érkezőket mérik
Iregszemcse Siófok felőli végén, a benzinkút környékén
Iregszemcse belterületén a benzinkútnál (a falu Tamási felőli vége, buszmegálló)
Dombóvár
A 61. sz. főúton a Siófok felé haladókat mérik kifelé, a város szélén, a terelő sziget után és a 70-es tábla előtt. A zöld felicia jobb oldalt a fák mögött áll
A 61. sz. főúton Tamási felé a Gunarasi elágazónál
Kapospula felé haladva a temető utáni jobbos kereszteződésben
A 61. sz. főúton a Shell benzinkúttal sréhen szembe Kaposvár felől Siófok irányába
Dunaföldvár
A 6. sz. főúton
A város belterületén a 6. sz. főút felől a központ felé igyekvőket mérik. Fehér Astra lézerrel.
Az 52. sz. főúton a Duna-híd városi hídfője előtt, a hídról/hídra haladó forgalmat mérik
Paks
6-os út déli bevezetőjénél fehér kisbusszal
Fent a hegyen, a lakótelep mellett
A 6. sz. főúton a város déli végén, a lámpánál (Opel szalon), főleg a dél felől érkezőket fogadja egy fehér jelölt Niva, vagy egy fehér, jelölés nélküli kisbusz. Gyakori (jó időben szinte mindig).
Simontornya
A 61. sz. főúton a lámpától a Sió-hídig, a fekvőrendőr előtt jobbra
Szekszárd
A Budapest felöl érkezőket mérik a 4-sávos úton, a bukkanó mögül
A Pécs felé tartókat mérik a 4-sávos úton
Zrínyi u. és környéke (30-as táblák mindenfelé!)
Tamási
A 61. sz. főúton a Pincehely felé tartókat, kb 200 méterrel a várostábla előtt mérik
A 65. sz. főúton a Siófok felé tartókat a benzinkút után mérik
Tolna
A vasúti átjárótól kb. 1 km-re mindkét irányt mérik
8. sz. főút
Egyházhollóson az iskola előtt
Rönök belterülete, ahol ritkábban állnak a házak és mindenki azt hiszi, hogy már megy kifelé a faluból
Vasszentmihály belterülete
Vasszentmihály belterületén a delikátesznél kék Forddal mérnek
73-74-es km szelvény. Kivágták az útmenti fákat és az enyhe S-kanyaron átlátnak.
A jánosházai vasúti átjárónál a régi TSZ bejárónál, valamint a Karakói buszmegállóknál. Általában FámaLézerrel mérnek, ritkábban autóból. A vasúti átjárónál 40, Karakónál 90-es sebeségkorlátozás van.
84. sz. főút
Zsédeny belterületén
A kelédi leágazónál, az autós pihenő bejáratjánal mérnek FámaLézerrel. Nehezen venni észre a fák takarása miatt. Nyáron gyakori.
A nemeskeresztúri leágazónál közvetlen a vasúti átjárónál mérnek mindkét irányban. Az erdei bekötő útnál állnak, általában FámaLézerrel. Az előjelző táblák takarása miatt és Sümeg felől az ív miatt szinte észrevehetetlen, nyáron gyakori.
86. sz. főút
Vát belterületén általában a település közepén az italboltnál, valamint a település Hegyfalu felöli végén az utolsó utca bejáratjánál mérnek FámaLézerrel. Gyakori.
Vát község belterületén a megnövekedett kamionforgalom miatt a megengedett sebesség 40 km/h-ra csökkent, folyamatos ellenőrzés várható!
8639. út
Söpte belterületén a hosszú egyenes szakaszon mindkét irányba lézerrel
87. sz. főút
Szombathely és Kőszeg között az egyenesben nagyon gyakran mérnek
Celldömölk
A Pápai úton a cukrászüzem bejáratánál, még a település vége tábla előtt, a városból kimenő forgalmat mérik szemben álló autóból (FGA-231) vagy FámaLézerrel.
A Sági úton a horgásztónál az utolsó háznál a vasúti átjárót mérik. A városból kifele menő autókat mérik szemből , a csekket a helyszínen adják bemérés a Vulkán fürdő bejáratánál. FGA-231
Csepreg
A malomnál
A temetőnél és a temető utáni szakaszon
Szombathely és Sopron között a Mol kútnál
Jánosháza
A Sümegi útcában az Alpesi söröző előtt, a karakói útkereszteződésnél mindkét forgalmi sávot mérik. FGA-231
Kőszeg
Az Alsó körúton, a határ felé a Tüzép mellett, FGA-231, zöld Felicia, gyakran.
Körmend
A vasúti átjárónál
Sárvár
A Hegyközségben a telefonfülkénél a parkolónál az új körforgalom felől érkezőket mérik (lejtőn lefelé). A sebességkorlátozó 60-as tábla a Hegyközség zöld színű táblán van elhelyezve. FGA-231 vagy FámaLézer, ritkábban jelölt Opel. Gyakori.
Szombathely
11-es huszár út és Szél Kálman út kereszteződésében a piros áthajtókat fotózzák a GIK-245-ből
11-es huszár út kifele Kőszeg fele, ahol beszűkül 2 sávosra az út, mindkét oldalon FGA-231
11-es huszár ut, a forrás discount mellett, a kisiskola elől. Beállnak FámaLézerrel a beugróba, ha a város felöl jössz, csak 20-30 méterről látod
11-es huszár úton a volt huszárlaktanya főbejáratnál az út mindkét oldalán mérnek általában az FGA-231-gyel
11-es huszár úton picit beljebb a város fele 3-lábúval
A körgyűrűn ritkán mérnek, de van egy dupla fasor középen földúttal, és ahol keresztezi a körgyűrűt a laktanya és a Tesco közötti szakaszon, oda jobbra is, balra is be szoktak állni.
A Petőfi utcán a Cégbíróság előtt általában késő este (FGA-231)
A Savaria Plazáznál
Hunyadi úton bárhol FGA-231 vagy 3-lábú, de a 3-lábú a Hunyadi úti körforgalomtól belátja a borostyánkőig az egész utat, úgyhogy bárhol veszélyes lehet, mert oda szokták felállitani
Jókai utca (Papaya, Május1) a parkolóba félreállitanak igazoltatásra nagyon gyakran, valamint mérni is szoktak
Thököly utca (belváros) mindkét oldalon FGA-231
Thököly utcán mobiltelefont vagy biztonsági övet figyelnek (GIK-245), általában az Aréna uti kereszteződés környékén
Uszoda parkoló: FGA-231
Zanati út befelé, az ipartelep oldalán a nagy használtautokereskedésnél
Zanati út külső, az összes autóház parkolójából vagy a Mol benzinkút hátso parkolójából FGA-231 vagy 3-lábú
A 11-es huszár úton a Hordó kocsma előtt, főleg vasárnaponként FGA-231
A Váci úton a 10 emeletes előtti zebra közelében
A Bartók B. körúton a Rohonci út és a Paragvári út között, illetve a 11/es huszár úti körforgalom és a Sugár út között a zöld skoda mér
A Szent Gellért úton zöld Skoda a parkolósávban, általában hétköznap este.
A Csónakázótó utcájában a parkolóban mérnek.
Vasvár
A 74. sz. főúton Zalaegerszeg felől (felé) az Isaura panzió romjai előtt, a város határában. Általában radar, újabban lézer!
71. sz. főút
A domb tetején felbukkanó-, a Kenese felől érkező kocsikat mérik lézerrel vagy kocsiból.
Aszófőn a vasúti átjáróban
Badacsony a strandnál a hosszú egyenesnél
Badacsonytomaj vasútállomásnál
Balatonakarattyán a vasútállomás környékén és a Mol kút előtt
Balatonalmádi belterülete
Balatonfűzfő belterülete, a 40 km/h szakaszon
Csopak belterületén, a falu Alsóörs felőli végén a terelő szigetre szoktak állni, és egész a Víg Molnár csárdáig látnak. Idény alatt szombathelyiek vannak kint.
Révfülöpön a Keszthely felőli nyújtott, hosszú ívben, ahol a vasút közvetlenül az út mellett megy
Alsóörsön a buszpályaudvar utáni egyenesben a Csopak felől érkezőket mérik
Alsóörs belterületén káptalanfüred felé 70-es tábla után az 50-es táblánál
Badacsonytomaj belterületén gyakran
72. sz. főút
Litér belterületén a buszmegálló végében, ami egy bolt előtt van, fák takarásában, Veszprém ill. Balatonfűzfő irányából is mérnek
73. sz. főút
Csopak belterületén a Polgármesteri Hivatal előtt
Csopak Veszprém felőli végén, a buszmegállóból mérik a Balatonfüred felől jövőket lézerrel.
8. sz. főút
A balatonfűzfői elágazónál a 70-es táblánál
A Városlőd utáni 3 sávos emelkedőn az Ajka felől jövőket mérik
A városlődi dombtetőn mindkét irányba
Ajka-Bakonygyepesen a Mol kút előtt
Csóron, a kocsma előtt
Hajmáskér és Veszprém között a 41-es km-nél lévő öbölben a szikla mögül
Litér elágazás és Veszprém között
Öskünél
A 8. sz. főúton Veszprémből Szombathely irányába indulva, az új 4 sávos út végén mindkét irányban
A Dabrókai betyárcsárdánál a csárda előtt kialakított parkolóban (az autók takarása miatt szinte észrevehetetlen), valamint a csárdától Veszprém irányába Károlyháza majornál mérnek a buszmegállóból FámaLézerrel. Gyakori.
82. sz. főút
Eplényen a kocsma melleti dombról mérik a vasúti átjárót
Zirc és Olaszfalu között, az olaszfalui bekötőút mellett mérik a vasúti síneken áthaladókat
83. sz. főút
Farkasgyepü közepén, a kiskocsma/bolt előtti parkolóból szoktak mérni, Városlőd felől érkezve már 1 km-ről látnak Téged, de őket nem lehet kiszúrni...
Balatonfűzfő
A Fövenystrand bejáratával szemben. 40-es korlátozó, majdnem az egész faluban.
Balatonfüred
A 71. sz. főúton a Hotel Flamingó és a Hotel Füred között az út déli oldalán (Csopak felé haladva jobb oldalon)
A benzinkutaknál
A körforgalomnál
Badacsony felé menet a lámpa utáni jobbkanyart követő egyenesben lézeres mérés kb. 800 méterről.
A 71. sz. főút négysávos szakaszán Tihany felé haladva a lejtő után jön egy hosszú egyenes. A rendőrök a 800 méterre lévő MOL-kúttal szemben állnak FámaLézerrel. Nem lehet őket észrevenni, halálos.
A 71. sz. főúton a Bergman cukrászda után a Csopak felől érkezőket mérik
Bazsi
A község belterületén a Simon István emlékház előtti éles kanyarban a sok baleset miatt az ellenőrzés folyamatos. A kanyarban lévő házakat már betontömbök védik a száguldozó autók miatt. Sokan csak a házak falának ütközve tudtak megállni.
Inota
A 8. sz. főúton, a vasúti híd előtt kb. 500 méterrel a Veszprém felől érkezőknél figyelik a záróvonal átlépését, napi rendszerességgel.
Lovas
Alsóörs Csopak felöli végén Lovas felé. A dombtetőn van a Lovas tábla a szőlőföldek között. Lézeres mérő 100 m-re az ellenkező oldalon a bozótosban. Mire felérsz a dombtetőre a táblához még van 30 métered és megvagy. Utána már úgyis lassítani kell mert 90 fokos kanyar jön. Nyáron gyakori.
Pápa
A Gyimóti úton a városba behajtókat lézerrel mérik
Erkel út
Vaszari út
Pétfürdő
A vasúti átjaro előtt-után
Berhidai út 70. környéke (az emeletes házak mellett)
Tapolca
A Gyulakeszi úton a Matáv Parkolónál,a városból kifelé menő forgalmat mérik. Gyakori.
Várpalota
A 8. sz. főút Várpalotáról Veszprém fele kivezető szakaszán rendszeresen
A 8. sz. főúton a sportcsarnok előtt és a Veszprém felőli végén
A 8. sz. főúton a Veszprém felé eső Mol kútnál a Veszprém felől érkezőket mérik
A 8. sz. főúton Veszprém felé elhagyva a központban lévő lámpákat onnan 2-300 méterre a fa alatt áll kamerás Astra vagy fehér terepjáró.
Meszáros L. utca alja
Az Esso kútról (a lámpák elött) mérik a Székesfehérvár felöl jövöket
Veszprém
A 82. sz. főúton az új börtön előtt
A 82. sz. főúton Gyulafirátót végénél mérik a faluból kifelé haladókat
A belső körgyűrűn a Hőközpontos 40-es táblánál a Budapest út felől érkezőket mérik
A belső körgyűrűn a Jet benzinkút felől a dombra vezető két sávot figyelik a dombtetőről
A Cholnoky úton a Horváth Kert étterem magasságában mindkét irányban
A Jutasi úton a Spar mellett
A Tölgyfa u. és a Gábor Áron u. kereszteződésénél a Kádártai u. felől érkezőket mérik
Gyulafirátóton a 82-as úton Zirc felé a buszmegálló mögött
József Attila u. - Stadion u. sarok: virágbolt parkoló, temető parkoló
Veszprém-Szabadságpusztán, a Veszprémből Csopak-Felsőörs felé a 73. sz. főút négysávos részén, a szabadságpusztai buszmegállóból FámaLézerrel
A Veszprémtej előtt
József Attila u. a Stadion u. kereszteződésnél
József Attila u. a Wartha V. u. kereszteződésnél
A Házgyári úton a vastelep melletti buszmegállóból, mindkét irányban.
A Tűzoltóságnál álló autó jellemzően a Völgyhíd felől érkezőket figyeli, és mivel a hídról kanyarban jössz le, nemigen lehet megúszni a fotót.
A Völgyhíd északi végében a zeneiskola előtt figyelik a Pápa felé haladókat.
A Kistó utcában a GyIVI után a Jutas felé haladókat mérik (IAA-408)
Zirc
A MOL kútnál mérik a Veszprém felől jövőket
Zirc-Kardosrét belterületén a Fő utcában mérnek
7. sz. főút
Becsehely belterülete
Sormáson a kereszteződésben
Zalakomár belterülete
71. sz. főút
Vonyarcvashegy belterületén a Petőfi Sándor utcában
74. sz. főút
Hahót belterülete
75. sz. főút
Alsópáhok belterülete
Mumor belterülete
Nova falu beleterületén mindkét irányban mérnek, mindig tartsuk az 50-et! Megállási hely a bolt előtt, vagy a falu Zalaegerszeg felé vezető részén, ahol az enyhe kanyarból kijövőket mérik, vagy másik irányban a falutábla felé irányítva, mert az egy domb vége és az ember fel sem eszmél, hogy lakott terület, már bemérték...
Zalaszentmihály belterületén a vasúti átjáróban mérnek
76. sz. főút
Felsőpáhokon
Hagyárosböröndön a Szombathely felől érkezőket a falu közepére beállva mérik
Nagykapornak közepén
Sármellék
Kehidakustányból a Balaton felé a falu határában az út jobb oldalán a bokrosban Fehér VW Bora az ülésre telepített LightFámával. Leginkább a Kehida termálfürdő vendégeire utaznak.
86. sz. főút
Zalabaksa belterületén
Bagod
Bagod közepén a 2 emeletes tömbházak közé beállva, mindkét irányban
Balatonmagyaród
belterületen
Csömödér
A Páka felőli faluvégen a vasúti átjárót mérik.
Keszthely
Alsópáhok felől beérve a kék buszmegálló mögött állnak
Tapolcai út
Keszthely Kertvárosban a buszmegállóval szemben a sövény mögött
A Tapolcai útról nyíló Martinovics utca felére 30-as sebességkorlátozás vonatkozik, itt már legalább 5-ször láttam mérni a yard-ot 2005-ben. Ez egy széles, frissen felújított, jó minőségű utca, egyik kollégámat itt 50-nel kapták el itt a nyáron, a jogsiját 1 hónapra vonták be.
A 7. sz. főúton a laktanya előtt
A Csengery úton a sörgyár parkolójában és az utána levő vasúti átkelőnél mérnek