Miről mesélt a polihisztor

Jobbra fordulunk Pécelen a Ráday kastély mögött és már látjuk is a háza előtt álló péceli polihisztort, Sára Jánost.

Szombat reggel 9 órára beszéltük meg a találkozást. Ő sem késett, mi sem késtünk.

Jánost Dányban is sokan ismerik, vagy inkább ismerték, mert munkatársai a falunkból kerültek ki, amikor az erdészetnél dolgozott.

Néhány évvel ezelőtt, -vagy talán már egy évtizede is van annak,- hogy eljött hozzánk, a dányi népfőiskolásokhoz.

Abban az időben ugyanis félszáznál is több őshonos gyümölcsfát hoztunk a nyugati végekről, pontosabban Pórszombat falujából, ahol a híres magyar gyümölcsfajtákat őrzi (és értékesíti) Kovács Gyula.

Miért mentek ti a háromszáz kilométerre levő vasi településre, amikor itt van tőletek karnyújtásnyira a megoldás.

Elmentünk hát vezetésével a Nagyhátra és kerestünk olyan vadon élő gyümölcsfákat, vadkörtét, vadalmát, amelyet begyűjtöttünk és a népfőiskolai foglalkozásokon, Sára János által mutatott módszerrel beoltottunk a faluban található több száz éves gyümölcsfákból vett nemes vesszőkkel, így pl a szomszédunk Pista bácsi hatalmas körtefájáról vett vesszővel is. (A körtefáról, melyet tavasszal hatalmas virágcsokornak látom, ha az ablakból kitekintek.)

János, ahogyan kell, bakancsban, erdésznadrágban, egészen fura fejfedővel (valami lovas díszegységtől szerezte), indult előttünk Pécel egyik legszebb panorámát nyújtó dombjára, a Kopasz hegyre
.

A "hegy" csúcsához a Pihenő utcáról jutunk.

Hatalmas téren (a platón) trianoni emlékművek állnak amelyet a péceliek építettek.

Népszerű kirándulóhely ez ilyenkor ősz elején is, ragyogó napsütésben, 20 fok körüli hőmérsékleten.

Miért látogattunk ide János társaságában?

Ennek is dányi története van amelyet majd egyszer, hogy ne legyen hosszú az írás nem most majd máskor elmondok, ha eljön annak az ideje.

Természetföldrajzi és növénytársulásbeli indokok alapján az előttünk lévé több száz hektáros terület Tájvédelmi körzet,
Védett terület tehát, amelyet az ember a löszös sztepékre jellemző növényfajokkal gazdagíthat.

Illetve gazdagított is.

Van már ennek több mint 10 éve -kezdi a mondókáját János- hogy egy szép napon több mint száz ember jelent itt meg, ásókkal, kapákkal, és elültettünk vagy félezer kis növényt. Milyen növényeket? Elsősorban az őshonos számba menő molyhos tölgyet (Qercus pubescens) -mondja

Miért éppen ezt, hiszen a molyhos tölgy lassan növő faféleség és a fája ipari fának sem jó -kérdezem Jánost.

Éppen ezért, amit mondasz -felelte.

Ha egy molyhos tölgyet elültetsz, akkor a legnagyobb reményedet fejezed ki a történelem idejében a jövőről, mert ez a fa 100 -150-200 évig él de van egy fa amelyet ismerek és ötszáz éves.

Lassan növő egyede ez a tölgyféléknek, lassan múlik rajta az idő -mondja János- sokáig csak figyel és nem mozdul mint egy őrálló katona, de ha eljön az ideje terebélyes fává válik. Ezer felé elágazó girbe-gurba ágai (karjai) mint egy Síva istennő áll őrt és örvendeztet meg mindenkit gyönyörű, romantikus alakjával évszázadokon keresztül aki elmegy mellette.

Ezek a tíz éve ültetett tölgyek viszont alig mozdultak el a földtől -vetünk neki ellent.

Igen-igen.

Erről is az ember tehet.

Újgazdák -mondja epésen- a területre engedték szabálytalanul a lovakat, átmásztak a növényeken traktorjaikkal, lekaszálták a területet sáskajárás-mód és mindig elmetszették a hajtásokat. De látjátok! -emeli magasra a kezét a mutató ujjával az ég felé, még ők sem tudtak minden ültetett csemetét elpusztítani, mert újból és újból kisarjadt.

Egészen felélénkített bennünket János lelkesedése, ügybuzgalma, hogy mi is kerestük a bokrok alatt megbúvó kis élőlényeket, amelyek majd áttörik a felettük lévő cserjék lombsátrát és uralkodó győztesei lesznek a Kopasz hegynek, ahol az Alföld és a Gödöllői dombság találkozik, ezen a löszös sztyepés hazai földön.

János címzetes egyetemi docens, tanított az egyetemen, hallgatókat vezetett ide és nem csak ide hanem a "nagyapa kertjébe" is, amelyet ő maga alakított ki közel egy hektáros területen melyet kárpótlásban igényelt és olyan kiskert művelési technikákat vezetett be (talált ki) ezen a sivárnak látszó péceli dombon melyek bámulatos szép, zöldellő paradicsom és paprika, Juliska bab képében meg is mutatta nekünk még most is, hogy mit jelent a gondoskodás, nekünk a Kopasz hegy szombat délelőtti vándorainak, milyen szép is a természet ha avatott kezek segítik az Isten munkáját.

Sára Jánost polihisztornak, mindenben jártas embernek nevezte valaki egy írásában, de mi tudjuk, nem más ő, mint egy, a természet rendje felett őrködő, azt művelő, alakító gyümölcsész, erdész, akivel még hosszan beszélgetve találtunk közös ismerősöket Szegedre gondolva a Fehér tóra, Beretzk Péter főorvosra aki lelkes madártanos volt vagyis ornitológus és a szegedi szép évekre.

Hogyan és miért találkoznak emberek, mi és Sára János, akik évtizedekig nem is hallottunk egymásról, de a felettünk őrködő Gondviselés mégis egymás mellé sodort bennünket, életünk utolsó harmadában.

Nem gondoskodó isteni erő ez?

De igen!