Mi, "esőcseppek"

Fiatal tanár voltam, az 1960-as évek végéről beszélek, amikor azzal bocsátottak el a tanáraim, professzoraim az Alma Materből, hogy vigyázzunk, figyeljünk arra, nagy információs robbanás előtt állunk, rengeteg hír születik és változatos, ma még talán elképzelhetetlenül sok hírközlő szerv, eszköz és szolgáltatás lesz a jövőben. Ezek a munkánkat helytállásunkat emberi kvalitásunkat is próbára teszi. (A rádiós-televíziós kor után).

Hát, most ennek világát éljük. Az információs eszközök robbanásának elején-közepén? Biztos, nem is a végén, (bár ki tudja). És ha ez így van, mi lesz a csúcson?

(Ide csak mondanivalóját illetően tartozó jelenség az állatvilágban az, amikor egy faj a feltörő állapotba jut, ezt követően kulminál és következik a lehanyatló szakasz. Pro-akme, akme, parakmé. Vajon mi melyik szakaszban vagyunk az információ-áramlást illetően? Mikor válik mindez kaotikussá -ha már ma talán még nem az).

A mai embert beteggé teszi -vagy talán már ma is beteg- a sok-sok hír, megalapozatlan vélemény, komment, elemzés, állásfoglalás, halmazban, amit az internet közvetít felénk.

Sokszor bántóan, sértően, minden megalapozottság nélküli biztonsággal és tele szubjektivitással, tolakodó módon működik ma a hírszolgálat. (Ezen utóbbinak legjobb példája a "szelfi".)

Megjelent ebben az évben (2026 év elején) egy könyv, egy gondolat-gyűjtemény sok-sok, bennünket érdeklő témában- a címét leírom, -talán nem kapok ki érte-, tehát főcím: Merre tovább, az alcíme pedig Magyarország helyzete és kilátásai.

Az egyik szerzője e könyvnek Gyurgyák János.

A szerző a mai magyar társadalom állapotát írja le a történész szemével.
Az esszéjének egy pontján ezt írja:

Egy olyan társadalom állt elő Magyarországon, amely a problémát soha nem önmagában hanem másban, a megváltozhatatlan külső körülményekben, továbbá a politikusokban látja. Örömmel fogad minden olyan hírt, elméletet, nézetet amely .... az ő személyes felmentését hirdeti. (Tudniillik a társadalmi felelősségünket hessegeti el).

Ezért vagyunk képesek elfogadni egymástól homlokegyenesen eltérő, egymásnak is ellenmondó politikai-társadalmi berendezkedéseket. (vagyis zokszó nélkül elfogadtuk a Kádár rendszert, a rendszerváltás mikéntjét, azt követő, politikailag össze nem illeszthető kormányokat (MSZP, Fidesz,)
mert kiszolgáltatottak leszünk (és vagyunk) a saját szűk érdekeiket érvényesítő politikai csoportosulásoknak. (Nem csak a pártoknak hanem minden olyan szervnek amely a hatalom mellett áll).

Nem vesszük észre (vagy nem tudjuk, nem akarjuk tudni), hogy nőtt, országunkban a társadalmi egyenlőtlenség.

A társadalmi rétegzettségünk pedig hasonlít egy esőcsepphez, (az esőcsepp alsó kiszélesedő részében vagyunk zömmel, mi, kiszolgáltatott emberek, akik évtizedek távlatában is önálló vélemény és saját önmegvalósítási képesség nélkül hallgattunk a bennünket kiszolgáltatottá tevő politikai hízelkedőkre és ígérgetőkre.

Hol van ebben ezen utóbbiban a kommunikáció-zavar?

A cikkben valóban konkrétan ez nincs, de annak háttere igen ahogyan zajlik egy-egy társadalmi esemény. Akár még csak a mi népünnepélyünk, a falunap.

Tudniillik minden más, ami eltérő az eredeti elképzeléstől, de összeilleszthető azzal, a falunappal jelesül, az zavart okoz a működésben.

Ilyen volt a falunapi rendezvénybe ágyazott park megszentelése és a mi, a népfőiskola által (közösségben, mások segítségével) állított három szobor, Árpád, Turul, és Mohács 500 kopjafa időbeni főszerepe.

Finoman szólva is nem csak homokszem hanem egy marék homok is került a gépezetbe.

A falunap ma is azt a sematikus keretet követte amit évekkel ezelőtt elképzeltek.
A baj nem ezzel van.

A baj ott van, amikor nem tudunk keresztüllépni a korlátainkon, amikor közösségi emberként és együttműködő partnerként kellene viselkednünk. A falunapra ugyanis rányomta a bélyegét (nem csak Dányban, nem csak nálunk) a felülről vagyis politikai szándékból vezérelt igénytelenség.

Amikor nem kényszeríti rá a sors a falunap rendezőit, hogy megújuljanak, hogy kreatívak legyenek, hogy másokat is bevonjanak, hogy igazán a falué legyen ez a nap, hanem a régi séma szerint, imamalomszerűen minden megy a maga útján, a régi kerékvágásban, akkor minden csak önmaga ismétlése.
És ez hiba akkor is, ha a régi, bevált módon szervezett falunap egyébként olajozottan működik.

Hiába akarunk átlépni a saját árnyékunkon ha ennek az akadálya éppen az, ami elsősorban fentartotta az utóbb időben, a felülről jövő politikai üzenet. Vagyis a rendezvény támogatásának kulturális-politikai feltételei.

A falunap nem a kreáció színhelye lett, hanem inkább egy mechanikus gépezet módjára működő, talán mérnöki pontossággal megszervezett program.

És ez nincs így jól!

Hogy mik a belső okai annak, hogy az egyébként találékony és innovatív magyar ember, emberek csoportja kritika nélkül kötelékbe lépjen az állami sematizmussal, ártva ezzel az emberi gondolkodás tréningjére is alkalmassá tevő falunapnak, arra vitaalapot nyújt a fent jelzett könyv, melynek egyik szerzőjétől morzsákat mutattam meg.

Az utolsó mondat e tanulmányból: "Erős, egzisztenciálisan független középosztály, és kultúrált viselkedésmódok szerint élő széles néprétegek nélkül, totális illúzió működő demokráciáról beszélni, enélkül a magyar társadalom mindig is ki lesz téve, hogy politikai kalandorok eszközévé váljon".