Amikor közénk jön a magyar történelem

Elém-elém tolakszik Ady szomorú-szép versének néhány kezdő sora:

"Párisban tegnap beszökött az ősz
....
Kánikulában halk lombok alatt
S találkoztam vele.

...

Dányba is beszöktek a magyar történelemre emlékeztető múltunk beszédes szimbólumai. Kánikulában, de még messzire az ősztől.

Maga a történelmi valóság jött el közénk. Jött szép sorjában, halkan, nem dübörögve mintha a sírokba költözött lelkek földi valósága újraéledve szégyenkezve kérne bebocsátást tőlünk.

A Turul és Árpád fővezér szobra már ismerős nekünk, azoknak akik arra járnak ahol a szobor áll és ismerős lehet azoknak is akik figyelemmel kísérik törekvéseinket a magyar történelmi múlt életben tartását köztéri alkotásokkal.

Tudjuk, látjuk, milyen nehéz talpon maradni ebben a sűrű kis magyar valóságban, ahol összekeveredik (ahol összekeverik) tudatosan a múltat a jelennel, hogy aztán a jelenből ne legyen senkinek sem múlt, sem jövő, akik magyarként és keresztény emberként majd őseik dicső harcait éltethetik. Vagy élhetnek belőlük.

Így felejtődik el a nemzet minden emléke, (vagy majdnem minden emléke), hogy átadja az idő valamikori termékeny voltát egy sokra nem való, ellenséges és ellentétes világnak, ahol a történelmi személyességétől megfosztott ember szorgalmasan (tudta nélkül) válik tagjává egy romlásba rohanó fogyasztói társadalomnak.

Sajnos ránk, mai emberekre is jellemző a fogyasztói társadalom elembertelenedésének, deszakralizálódásának átvétele, hirdetése és gyakorlata, míg lubickolunk (szó szerint is értve) napfényes vizeink és más tájak tengereinek símogató melegében, akaratlanul is ezt a rohanó világot szimbolizáljuk, sőt támogatjuk. Szó szerint is véve és -mutatis mutandis- a lubickolást más esetekre is váltva de ugyanígy értve.

Nem a jelenséggel van bajunk, hanem az arányokkal!!

A Turulról és Árpádról sok szó esett már köztünk, ezt nem akarom ismételni, de bővíteni sem.

Inkább arra a csendes lelki kalandozásunkra térek ki röviden amely aktuálissá tette ennek a cikknek a megírását.

A Turul madár rövidesen visszakerül a helyére.
A változtatás nem volt több (és nem is volt kevesebb) mint a dolog lényegének, vagyis a Turul madár "életének" kibővítése, hangsúlyosabbá tétele.

Ezt azzal értük el, hogy a tartó oszlopot egy fafaragó zalai ember még kifejezőbbé tette a számunkra.

A világ fontos jelenségeit és dolgait, mindet szinte, ami az embert közvetetten vagy közvetlenül érinti sokféleképpen, számtalan módon ki lehet fejezni.

Az egyik kifejezési forma, vagy mód, ha a szimbólumok nyelvén szólunk róla.

Szimbólumok vannak a Turult tartó oszlopon. Ezzel több is lett a szobor, beszédesebb, kifejezőbb. Elértük így hogy még több nyelven, még beszédesebben szól hozzánk.

Őseink egyetemes nyelven, szimbólumok, jelképek felhasználásával fejezték ki érzéseiket, állapotaikat, de hitüket is és legszemélyesebb magánvalójukat is.

A tartóoszlopon most végigfut egy életfára emlékeztető inda.
Az indák és rajta lévő levelek az élet folytonosságát fejezik ki, a lélek felemelkedését, az Istenhez vezető utat.

A honfoglaló magyarok nem hitetlen emberek voltak. Hittek Istenben, az égen megjelenő testekben és történésekben ennek bizonyítékát látták.
A kör motívum, a háromszög (akár egybe is fordítva) az egység jele, a teljességé amely egy látható világon át vezet a láthatatlanig, jelenti a transzcendenciát: egy az Isten.

A honfoglaló magyarok Istene is a világ fölött állt. A honfoglalás után, Szent Istvánnak is köszönhetően, ez a világnézet követve az időszámításunk (Jézus születése) utáni történéseket, Szentháromság egységében teljesedett ki.

A kör kifejezi az isteni egységet.

Az életfára emlékeztető inda az emberi összetartozás, a biztonság jelképe.

A Holdat látva az oszlopon gondolhatunk a szépségre, a fényre amely a sötét végtelent is világossá teszi.

A Nap a rossz legyőzője, az élet forrása.

A pálmacsokor a győzelem, a siker, az örök élet szimbóluma. Sok-sok győztes csata, sok siker (és persze kudarc is) kísérte a magyarok bejövetelét, bár az emberi élet véges, de a pálmacsokorban a világ végtelenné válik.

Kelta kereszt is látható a szobor posztamensén. A kelta kereszt jelképezi az embernek Istenben való bizalmát, a szeretetet és a tisztán látást, a megvilágosodást.

A Turul madár Álmos vezért jelképezi. Nem csak egy madár, mesehős talán egy földöntúli erő képmása, hanem sokkal inkább egy nemzetség, a Turul nemzetség Álmosban is tovább élő valóságos képe. Hogy nemzetségről beszélünk és nem csupán egy madárról, jelképről, hogy nemzetséget is kifejez nekünk, ez a nemzetség Attila királyunktól, a nagy hun vezértől is eredeztethető mert Attila pajzsán már egy koronás Turul látható.

A katolikus-keresztény hitünk az államalapítással egyidejű.

Szent István nagyapja, Géza fejedelem aki Álmos vezér dédunokája volt már így nyilatkozott amikor ősi (pogány) szokás szerint varkocsba font hajat viselt, hogy neki elég nagy hatalma van ahhoz, hogy két urat szolgáljon. Valójában az Istent szolgálta.

A szobor beszél. Tanít. Emlékeztet. Felvilágosít és elringat. Erősíti a magyarságunkat a hitünket és bizonyítja, hogy senkitől nem vagyunk alábbvaló nemzet. (Legfeljebb tudatlanságunk okán képzeljük ezt.)

Nem vagyunk pejoratív értelemben használt ázsiaiak. Ha a kereszténységet később is vettük fel mint a nyugat országai, semmivel sem voltunk pogányabbak azoknál. És nem volt a lelkünk kevésbé tiszta mint mások lelke.

Álmostól, az Árpád-házi királyokon át húzódó többszáz esztendő, dicső (de nehéz és ellentmondásoktól sem mentes) időszaka, amikor a magunk urai és gazdái voltunk, Bécsnek büszke várát ostromló Mátyás királyig, egy világtörténelmi jelentőségű korszakot ölel át, melyet egy gyászos eseményű Mohács zár le.

Ez a történelmi tény is eljött most hozzánk szimbólumokban kifejezve.

Erről később szólok.