Romlott vagy édes

Lehet-e egyáltalán a haza (a hon) romlott? Lehet-e egyáltalán édes?

A költőknél minden lehet. Elromolhat a romolhatatlan, tárgy lehet a személy is, a sírásnak, rosszkedvnek pedig sok árnyalata van.

Így van ez az egyik legismertebb egyházi énekünkkel is, a régi magyar himnusznak is mondott Boldogasszony Anyánk szövegrészében található egyik kitétellel.

Én nagyon szeretem ezt az éneket. Himnusznak tartom, a hivatalos Himnuszunk megjelenése előtt, egy bencés szerzetes szerezte a 18-ik század elején.

Az ország himnuszának megfelelően állva is éneklem, bárcsak többen tennék. Igaz ez a katolikusság himnusza volt elsősorban, de a református testvéreink is himnuszként énekelték a 90-ik Zsoltárt: Tebenned bíztunk eleitől fogva...

Úgy emlékszem, hogy a régi katolikus énekeskönyvben úgy volt a szövege, a refrén, Magyarországról, romlott hazánkról (Ne feledkezzél el szegény magyarokról). Sőt, állítom, hogy így volt.

Egy évtizedekkel ezelőtti film egyik részében is így hangzott, de mi nem romlott hazáról, hanem édes hazáról énekelünk most, kérve a Boldogasszonyt, hogy ne feledkezzék el rólunk.

Nos tehát, romlott vagy boldog a helyes szöveg? Milyen a mi hazánk?

Berzsenyi Dániel költőnk írja a Magyarokhoz című versében: "romlásnak indult hajdan erős magyar".. gondolva Attilára, Árpádra, Hunyadira és látva a honi viszonyokat.

A két vers keletkezésének ideje egybeesik, hiszen Berzsenyi 1776-ban született és 1836-ban hunyt el.

Kétséget kizáróan a jelzett időpont, időszak nem volt a magyar történelemnek heorikus küzdelmektől, csatákról győzelmekről híres kora, bár községünkben ez idő tájt készült el az egyetlen barokk stílusban épült szobrunk az ifjúsági házzal szembeni kőkereszt és Nepomuki Szent János szobra is Menyhárt György gazda jóvoltából.

De az ajtón kopogtatott már a reformkor is és ezt Berzsenyi is jól tudta.

Vajon ha ma élne az említett bencés szerzetes vagy Berzsenyi a költő, akkor is ezt írta volna, így fohászkodott volna, vagy éppen vetette volna a szemünkre romlottságunkat.

Egyáltalán! Romlott hazában élünk, vagy édes honban?

Az énekünk szerint édes hazában.

A haza nem lehet romlott! A haza, a hon, a szülőföld csak édes lehet.

A költők sem a szülőföldre, a haza földjére gondoltak, hiszen a mi földünk, a Kárpátok övezte föld, hol küzdtek a honért Kölcsey szerint Árpád hős hadai és törtek össze rabigát Hunyadnak karjai, -mint mondjuk, énekeljük a Szózatban, derék ember módjára, hittel, alázattal és hűséggel.

Vajon megszólítanak-e bennünket azok a súlyos, nemes, fennkölt szavak amelyeket mondunk, énekelünk a Himnuszban, Szózatban.

Nem is ezzel van baj, a hazával, a földdel, a térrel, területtel, a kiterjedt vagy csonkított szülőfölddel.

A baj velünk, emberekkel van.

A baj akkor kezdődött, amikor minden, ami szent volt a történelmünkben, a magyarok világában, a rögös föld művelésétől kezdve a fényesen csillogó kardig, a sikerektől a sikertelenségig, a gyarapodástól a fogyásig, röviden szólva, az eszmétől a magaviseletig, de mára mind-mind üres szólammá vált bennünk, a haza polgárában. Ha egyáltalán őszintén hangzik még ez a szó: haza, hazánk.

Vissza kellene venni a rohanásból. A szó, szavak rohanásából, a beteges rosszízű beszédből, az órákig tartó éjjel-nappali vitákból, a folytonos igazságkeresésünkből, a világ-vége hangulatkeltésből ha a dolgok másként lesznek mint ahogyan azt mi képzeltük, az örökös sértődöttségből, javaink lázas kereséséből, a függőségeinkből, az ál-okoskodásainkból, a türelmetlenségünkből, a folytonos vélt igazunk okán születő győzködésből, a másik elutasításából, a hazudozásból, mások sértegetéséből. Bizony előfordul az ember életében, akár többször is a (non) primus inter pares, hogy nem én vagyok az egyenlők között az első.

Nem tudunk veszíteni sem. Mindig úgy jó ahogyan mi csináljuk, vagy csináltuk, nincs alkalmasabb ember a feladatokra mint én, vagy az én párttársam, nincs szép, jó és igaz világ csak akkor ha azt én irányítom, én mondhatom meg mi jó és rossz, én vagyok mindenhol és mindenkinek bírája.

Igen is romlott hazánkról kell énekelnünk. Romlott hazánkért kell imádkozni, megromlott magyarság megtisztulásáért kell segítséget kérni.

Az égiektől! A Boldogasszonytól!

Ne fényezzük magunkat! (Ha már más úgysem fényez)

Nem dőlt össze a világ ha egy lépéssel hátrébb lépünk!

Egy geográfus ismerősöm mesélte, hogy Japánban járt egy konferencián és ott megigérte a szállásadója (szintén egyetemi tanár), hogy másnap elmennek autóval és közösen megnéznek egy földtörténeti ritkaságot az ország területén.

Reggel ismerősöm az útra készen állva, meglepetéssel látta, hogy házi köntösben van a kollégája.

Nem megyünk a megbeszélt helyre -kérdezte a házigazdát, valami baj történt talán?

Mire az őt fogadó professzor a kulcstartóhoz lépett, levette a kocsijának indítókulcsát és átadta a magyar tudósnak a következő szavakkal: "az éjszaka a kormány azt tette közzé, hogy akinek nem szükséges feltétlenül, az ne üljön autóba mert spórolni kell az üzemanyaggal. Te vendég vagy, rád ez nem vonatkozik, egyedül fogod megnézni a földtani ritkaságot.

Valahogy így lehetne a romlott hazából édes hazát csinálni, ha van a szónak értéke és értelme bennünk!

Hogy nem csak várunk a hazánktól jólétet, pénzt, paripát fegyvert önző módon, hanem áldozatot is hozunk lemondással, igazmondással, szavahihetőséggel fordulunk a másik ember felé és főleg úgy, hogy betartjuk igéreteinket.