Közbiztonságról - kicsit másképpen

Ha arra gondolok, hogy fiatal tanárként -másokkal együtt- azt a megbízatást kaptam, hogy ellenőrizzem a tanulók megjelenését az esti órákban, akkor most egy egész dzsungel közelébe kerültem.

Úgy hívták ezt akkor, hogy ifjúsági őrjárat.
Este nyolc óra után nem tartózkodhattak iskolásaink az utcán, kocsmák közelében, szórakozóhelyeken és ezt akkor mi is, a gyermekek is természetesnek vettük.

Amikor én voltam általános iskolás, akkor utcafelelősöket neveztek ki a tanítók, akik másnap beszámoltak a nevelőknek, rendesen mentünk-e az úton, köszöntünk-e a néniknek, bácsiknak.

Mi lett ezután, nem szándékozom elmondani, mert már ez senkit nem érdekel.

Magam is változtam azóta. Ami nem változott egészen nyugdíjba vonulásomig (2010-ig) az a közbiztonsággal való napi kapcsolatom. Nem csak úgy mint a helyzet (mármint a közbiztonsági helyzet) szemlélője, vagy (el)viselője hanem úgy is, hogy azon gondolkodtam milyen lépéseket kellene tenni ebben a helyzetben, vagyis akkor amikor már-már közfelháborodást vált ki egy-egy eset és ez egy konkrét szabálysértéssel (bűncselekménnyel) is összehozható, mármint a kábítószerek hatására kialakult magatartásra, viselkedésre gondolván.

Van okom és jogom is szólni a mai helyzetről. Arról ami köznyelven szólva kiverte a biztosítékot a dányi embereknél. Mindenkinél. Nálam éppen úgy mint másnál.

Megváltozott a világ! Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Vagyis mi is változunk a világgal.

Helyeselni tudom, hogy voltak emberek akik az élére álltak annak megmozdulásnak amelynek eredményeként több száz ember kinyilvánította nem tetszését a községünkben tapasztalható droghelyzetről és elképzelést fogalmaztak meg annak megszűntetéséről.

Figyelemmel kísértem ezt az akciót és dicsérettel kell szólnom az aktivistákról.

Minden tettben annyi a hasznos erő ami a nemkívánt állapot megszüntetéséhez vezet.

A közbiztonság helyzete (úgy általában) nem vizsgálható elszigetelten a társadalmi folyamatoktól.

Egyébként egy nagyon összetett problámáról van szó, amelynek több gyökere van.

Ha a közbiztonság úgy általában, de a kábítószerek használata konkrétan is az élhető és nyugodt társadalom működését nem zavarja, mert közmegegyezésre alkalmas környezetben kontrolláltan működik, akkor azt mondhatjuk, hogy körülöttünk kisebb és tágabb körzetben rend van.

De nincs rend! Nincs rendben.

Tehát!

Csak a rend tartós megteremtése lebeghet szemünk előtt, mert ennél kisebb eredmény a bennünk tornyosuló energiák levezetésére ideig-óráig elég lehet, ez sem kevés olykor mert feszültségünket átmenetileg oldja.

Nekünk ennél többre van szükségünk!

Egy nyugodt, békés, intelligens társadalmi környezetre, ahol nem a tespedt nyugalom az elérendő cél hanem aktív állampolgári magatartás amely éppen a későbbi nyugalmat segít megteremteni és fenntartani.

Tehát az állampolgár segíthet! Sőt segítenie is kell

A dányiak aktivitása vajon el tudta-e érni ezt a kialakításra váró nyugodt, békés, intelligens társadalmi környezetet amelyről említést tettem.

Említettem, hogy a közbiztonság kérdése sokoldalú amelynek elérésére és megtartására civil közakarat szükséges. De nem elégséges!

Nézzük meg a kérdést egy kicsit tágabb környezetben!

Az a kérdésünk, hogy milyen erők állnak a változtatás elérésében, mi áll az emberi cselekedetek hátterében?

Erről nagyon röviden csak, mintegy utalásszerűen annyit mondanék, hogy a mi emberi motivációnkat a szükségleteink irányítják.

A legfontosabb emberi szükséglet az élet puszta fenntartásához kötődik. Élelem, táplálék, víz, alvás stb. Ez minden emberre jellemző.

A szükségleteinknek egy szűkebb csoportjára azt a gyűjtő fogalmat használnánk, hogy BIZTONSÁG. Anyagi, erkölcsi, egészséghez kötődő és vagyoni biztonság, -többek között. Mindez részletesen látható a Maslow piramison amely még 1943-ban született és remélem középiskolákban már tanítják.

Mi hiányzik az életünkből, ami az utcára vitte a dányiakat. A biztonság. Mégpedig a közbiztonság, hogy emberi módon viselkedünk és ezt mástól is megköveteljük.

A biztonság tehát egy alapvető emberi szükséglet amely majdnem olyan vágy bennünk, mint az étkezés, ivás, lélegzés. Nem olyan erős, de ezekhez hasonlít.

A szükségletek sorát ezzel a két területtel nem merítettük ki, mert szűkebb értelmezésű motivációink is vannak ilyen pl az, hogy a szociális környezetünk megfelelő legyen, de van önbecsülésünk is és van önmegvalósításra utaló hajlamaink is.

Mivel ilyen bonyolult és több szereplős a biztonságérzetet, ennek a megteremtését is csak sokágú társadalmi szereplők tudják elérni.

Ezek a szereplők, röviden említve, csak megnevezve őket a következők:

- az állam a törvényeivel és a törvény betartását ellenőrző szervezetekkel (törvény, országgyűlés feladata, végrehajtás a rendőrségi szervek részéről).

- az oktatás a maga nevelési rendszerével (jó pedagógusok, elismert társadalmi környezet)

- egészségügyi ellátás, mert a függőség (dependencia) végső fokon a betegség egyik fajtája.

- és most jön a mi dolgunk: társadalmi szerepvállalás, önkéntesség és együttműködés elsősorban a rendőrséggel.

Az elmúlt időszak ezeket a feltételeket nem teljesítette.

Az öröklött állapot megszüntetése nagyon munkás feladat, nem is érhető el rövid időn belül.

Egy gondolat az önkormányzatok szerepéről:

Sem a mostani sem a megelőző ciklusokban működő önkormányzatokból nem hiányzott a jószándék a közbiztonság megteremtésére. Sőt anyagi áldozatot is hoztak a közrend javítása érdekében.

Sikeresek voltak ezek ? Nem voltak sikeresek. Nem is lehettek és nem is lesznek sikeresek addig, amíg az egész vertikális rendszer át nem alakul. Ma az önkormányzatok egy gúzsba kötött idegen testként részei az államgépezetnek.

Az önkormányzatok szerepét egy egészen más, a mai gyakorlattól eltérő szisztémában tudnám elképzelni.

Amíg az államrend nem követi a változásokat, amíg nem generálja a társadalmi szereplők részéről a feladathoz való legjobb struktúrának kialakítását (erőszakszervezet, oktatás, egészségügy, civil társadalom) és nem rendel ehhez elégséges anyagi fedezetet, addig -sajnos- az olyan jószándékú bár, de valójában sokat nem érő követelések mint pl a rendőrségi beszámolók elutasítása, nem sokat érnek. Sőt kontraproduktívak is lehetnek. Akkor is ha átmenetileg változtatást hoznak.

A participáció vagyis a részvétel a demokrácia egyik kisérője és alapja is egyben.

Ennek a társadalmi részvételnek vagyunk most tanúi, ami dicséretes, de megoldáshoz ez magában nem elégséges.