Mi magyarok! Csángók és nem csángók! Árpád népe és magyarrá lett minden testvérünk!

Mi magyarok, sokfélék vagyunk.
Összeköt bennünket a nyelvünk, a magyar nyelv, a magyar történelem.
A népünk történelme, története.

Ezt a színességet fejezi ki a Csíksomlyói búcsúban a csángók megjelenése a maguk színes és mégis egyszerű ruhájában.

Van abban valami szépség, megható történet és szóval nehezen kifejezhető egység, kötődés, lépésekben megjelenő ima amikor összehívja a világ magyarjait a Szűzanya Csíksomlyóra, a Pünkösd ünnepével összekötött búcsúra.

Jönnek közelről és távolról, a nagy vizeken túlról s a nagy hegyek másik oldaláról. Egy számunkra idegen országba, Romániába, történelmi magyar földre.

A székelyek belső anyaországába, a Székelyföldre.

Csíki és gyergyói székelyek háborús küzdelme kötődik hozzá, a búcsú történetéhez egy nem is túlságosan hosszú időben lezajlott csata hírében, ahogyan ezt a nép tartja. Ahogyan a székelyek emlékezetében él.

Néhány hónap múlva emlékezünk Mohácsra. Az ott lezajlott, a megsemmisítésig elvesztett csatára.

Ebben az időben a mohácsi csata idején, 1526-ban Szapolyai János (magyar király is volt) kétségeket támasztó magatartása végül majdnem a nemzet elvesztését okozta.

Szapolyai fia, János Zsigmond egy belső, vallási köntösbe bújtatott fegyveres harcot hirdetett a székelyek között, amiben alulmaradt.
Ez a hír a nép nyelvén és emlékezetében megmaradt, bár semmiféle történelmi dokumentum nem bizonyítja a létét.

Többről van tehát szó a csíksomlyói magyar találkozón, mintsem egyetlen csatára való emlékezés.

A magyar nép lelkében született meg a Mária-tisztelet, függetlenül attól, hogy volt csata a Tolvajos tetőn, a Hargita csúcsán vagy nem volt.

Ennek, vagyis a mély lelki gyökerekben ma is meglévő hitnek bizonyítéka (lelki bizonyítéka) a csángók megjelenése a búcsún, hiszen az ő történetük bár együtt halad a magyarság történetével, de külön is válik attól.

Ha csángókról szólunk, akkor egy jelzőt is elé szoktunk rakni a szónak.

Vajon gyimesi csángókról van szó, vagy bukovinai csángókról, esetleg moldvai csángókról?

Vasárnap a magyar televízió egyik csatornája közvetített csángó misét. A csángó mise abban volt igazán csángó, hogy néhány, esetleg néhány tucat színes, csángó népviseletben lévő zarándok is megjelent rajta.

Hallottunk csángó "nyelven" is pár szót, (ómagyar nyelvhez hasonlít) amelyen érződött, hogy egy egészen különleges magyar nyelvjárást beszélnek, egy nyelvújításon át nem esett régi magyar nyelvet.

Van annak már negyven éve egészen biztosan, hogy az egyik magyar irodalmi folyóiratot a kezembe vettem és éppen azt, amelyben a csángókról volt szó. Nagy ritkaság volt ez akkor (abban a történelmi helyzetben amelyben éltünk) és talán akkor tettem meg az első lépést ennek a cikknek az elolvasásával amikor felébredt bennem egy ősi ösztön. A magyarság keresésének és megértésének ősi ösztöne.

Egy csángó költő versét lehetett olvasni amelynek első sorára most is emlékszem.

A költő Lakatos Demeter csángó ember volt (fiatalon meghalt) és ezekkel a szavakkal kezdi versét:

"Móduvának szép tájain születtem, Ősapáimnak a nyelvét üresztem".

Vagyis Moldovában született és az ősapák, a magyarok nyelvét beszéli.

Aztán megláttam egy könyvesbolt polcán később Gáspár Simon Antal nevét aki könyvet is írt, egy honismereti könyvet ezt a címet adta könyvének: "Az én falum, a bukovinai Istensegíts".

Azóta is elő-előveszem ezt a könyvecskét és csodálattal nézem a szálkás betűket amellyel leírja az ő falujának az elhelyezkedését. Ha bemegyünk a faluban mit látunk jobbra is, balra is, melyik faluvégen járunk stb stb és ez a könyv egy ritkaság is, mert ú.n. faximile kiadásban jelent meg.

Látunk tehát két csángó embert.

Az egyik Lakatos Demeter moldvai csángó, a másik Gáspár Simon Antal, bukovinai csángó.

Csíksomlyótól nincs messzire a Tatros patak völgye, csak át kell menni a hegyen a Kárpátokon, (a hágón) és elénk tárul a Gyimesek völgye, ahol a gyímesi csángók élnek.

Hány csángó csoport él a Kárpátokon túl és miként született meg az ő közösségük, egy nagyon érdekes, izgalmas honfoglalási, helyfoglalási folyamatot feltételez. Magyar sorskérdések egyikét. A felejtés szomorú bánatát és a megtalálás örömét egyben.

Az előbb említett csángó mise végén elénekelték a magyar himnuszt is és a csángó himnuszt is.

A csángó himnusz első strófája így szól:

"Csángó magyar, csángó magyar
mivé lettél csángó magyar..."

A himnusz utolsó sorai így íródok.

"Mert münk is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd."

A csíksomlyói búcsú egy nagyon mély magyar sebet gyógyít és egy nagyon küzdelmes magyar sorsot is hordoz.

Ha ebbe belegondolunk (és azért van a búcsú, hogy ebbe is belegondoljunk) mindenek felett látjuk azt a csillagot amely minden csángó lelkében ott ragyog, minden magyar lelkében tüzet gyújt, és ez nem más, mint a bennünket eggyé kovácsoló Boldogasszony, a Csíksomlyói Szűzmária.

Hogyan szóródott szét népünk, és mikor történt mindez, miért történt mindez, egy sajátos magyar sorsot láttat meg bennünk. És ez is Csíksomlyó érdeme, hogy elevenen felteszi a kérdést minden évben: milyen lélekkel, magyar lélekkel jöttél most ide. Megbocsátóval, megengesztelődéssel, haraggal, netán bosszúval, vagy csak úgy divatos magamutogatással?

Minden hozzátartozik a búcsújárásunkhoz, még a homályos lélek is amellyel érkezünk. De a fontos, hogy legyünk ott személyesen akár csak fizikailag máshol távol de lélekben ugyanott, ez egyformán erősít bennünket, ha a búcsú szellemét átvesszük.

A hitben ott erősödve, élve, a történelmünk büszke viselésében és természetesen abban is, hogy most is, midőn egykor gondolkodva azon is hol veszítettünk utat, hol hagytuk el egymást. Hol fogjuk elhagyni egymást? Mennyi idő kell a feledéshez?

És legfőképpen -ismétlem-, hogy most elhagyjuk-e egymást, vagy eltaszítjuk-e a másikat, mint Dél és Észak, hideg és meleg, a megszédült történelem ringlispiljében elkábulva, szembe jön-e velünk a törékeny ma, a bizonytalan holnap, az elrontott múlt és a ki nem javított jövő. Meddig fog bennünk élni Máris koronás tüze.

Ha csak ennyi lenne a tanulság, az is nagyszerű élmény lenne.

De Csíksomlyó nem csak a múltról szól. A magyarok múltjáról, mely megjelenik a csángók és más tájakon élők múltjában, más országokban élő magyar emberek sorsával nem törődve..

Csíksomlyó annak a csángó magyarnak a sorsáról szól, amelyben a mi zarándoklatunk is be van csomagolva, aki minden évben Pünkösd előtt már készülődik.
Készülődik, hogy induljon "Somolyóra". Ahol majd a hajnal hasadtával a felkelő napban meglátja a Szentlelket galamb formájában.

Kövessük mi is mindenkor ennek a csángó magyarnak sorsát és éljük át magyarságunk minden mozzanatát a búcsú alkalmával amelyben több mint ezer esztendő küzdelme és élete zajlik le előttünk, míg a két Somlyó az ölelésében tart bennünket.