Kakaó nélküli övezet

"Nem ellened, érted haragszom"

Magasröptű gondolattal kezdem.

Radnóti Miklós a Hetedik eklógában így ír:"Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert". (Lager Lejdenau Zsagubica felett a hegyekben)

Értjük-e ma mi is a hexametert?
Értjük-e egymás szavát. Ugyanazon nyelvét. Indítékát! Vágyait! Fájdalmait! Problémáit! Törekvéseit!

Tudom, nem illik Radnóti magasztos versét idézni egy helyi ügy rendezése kapcsán, nem is mondanám ha nem lenne probléma. Kicsi is, nagy is. De mindannyiunkat érintő.

A költő szavaiban mennyi könny, bízott remény, halállal küzdő életvágyódás, halódó életkedv van! Erő az erőtlennek, vágyak a vágyódónak, hit a hitetlennek. Egy reményvesztett helyzetben.

Ha nem tudunk egymással szót érteni, farkastörvények csikorgó indulata tesz törvényt rajtunk. Bennünk!

Ha nem lesz rend, entrópiás erők lesznek úrrá rajtunk.

Mondom úgy általában, de most egy konkrét ügyre gondolva.

Nem most, évtizedek elmaradt közönye, hallgatása ül tort rajtunk!

Egymással szót érteni! Ember az emberrel, közösség a közösséggel, állam a polgárával.
Szót érteni!

Anyánktól tanuljuk beszélt nyelvünket, de gépek alakítanak bennünket. Nyomasztanak, tévedésbe ejtenek. Gépek, vagyis az államgépezet.
Összerázzák szavainkat, babiloni nyelvet teremtenek bennünk. És körülöttünk!

Valahol megszakadt a rend ebben az országban! (Miként a világban is).

Voltak idők (állítólag) amikor sokat mondó szavaink voltak. Sokat mondtak, sőt mi több, egyértelműek is voltak. Mindenki ugyanazt értette amit értenie kell! Nem azt amit belegondolt, nem azt amit fel sem tudott fogni, nem azt amit szegényes szókincsünk elzárt tőlünk.

Nem voltak a szavak viszonylagosak, áthallásosak, rébuszokban üzenők, megtévesztők. Mint évtizedek óta!

Hol veszítettünk utat, hol és miben tévedtünk -talán már nem is olyan fontos.

Felütötte községünkben drámai módon a fejét a pestis. Mindig is jelen volt, (mint a hanta vírus) de nem hatott. Olyan nagyon nem. Olyan nagyon, hogy fájjon. Hogy letaglózzon. Lebénítson. Sikertelen törekvéseinkben elkeseredett emberré tegyen bennünket.

Kis nép, kis pestis. Elbírtuk!

Kis nép, nagy pestis, el- és kibírhatatlan.

Ez a pestis napjainkban (községünkben) a drog! És a drogozók. A kábultak de nem bénultak, a gondolatnélküliek de még nem megkötözni valók. Embervoltukból kivetkőzöttek.

Először csak megütköztünk rajtuk. Értetlenkedtünk, fejünket ráztuk, egymás fülébe suttogtunk.

Aztán összefogtak ellenük ketten. Majd kétszer ketten. Aztán kettő a harmadik, majd a negyedik hatványon.

Az ellenállás szerveződött.

Járták a piac teret, a sáncokat, árkokat és őrt is állítottak. Civilek!

A mozgalom egyre szélesedik.

Mi szabott volna gátat a drog terjedésének?- kérdezzük magunktól.

Az, ha értjük egymás szavát!

Nem, nem velünk van baj. Nem velünk, az állampolgárral, hogy nem állunk, nem álltunk eléggé ellen az áradatnak. A hömpölygő, piszkos drog-hullámnak.

A baj mélyen sokkal mélyebben gyökerezik, mintsem azt magunk között, magunkban keressük. A tehetetlenségünkben? Az eszköztelenségünkben?

A baj ott van, hogy a magyar társadalom nem csillogtat polgári erényeket. A magyar társadalom nem polgári társadalom!

A polgári társadalom nem csak törvényeiben létezik hanem az emberi kapcsolatok átláthatóságában is. A polgári magatartásban.

A polgári társadalomban mindenkinek megvan a maga szerepe. És ezek a szerepek nem cserélődnek fel. A polgári társadalom nem üzenetekben állami metakommunikációban (mint a pártállam, vagy pártállam szerint működő társadalmak idején) van jelen hanem tiszta, átlátható viszonyokban. Felelősségben. Tudatban, magatartásban, szóban, művészetben és a játékban. Futballban is az ultiban is.

Kesze-kusza társadalom nem várhat maga körül rendet! És nem vághat rendet sem a rendetlen sorok között. (Hogy ezzel a képzavarral éljek).

A polgári társadalom osztott (nem megosztott) hivatásában és felelősségében. Minden része egy entitás! Önálló,szuverén és szabad. és főleg!! tudja a dolgát.

A drog és a drogozás megszűntetése állami feladat!

Mint ahogyan nekünk, állampolgároknak feladatunk, hogy munkába menjünk, adót fizessünk a jövedelmünk után, úgy feladata az államnak, hogy megvédje a polgárait. Mindentől!

A drogtól és a drogostól is.

Mint amennyire elismerésre méltó és dicsérendő a helyi összefogás az emberek részéről a községünk békéjének és biztonságának előmozdításában, úgy marasztalható el az állam, mert nem tud gátat szabni a devianciának. Örökölt, megörökölt jussunk, melynek oka mélyen gyökerezik. Visszanyúlik a tegnapba, sőt a tegnapelőttibe is.

Elérjük-e azt a mindenki által kívánt és segítő helyzetet, hogy az állam mindenben, ami rá tartozik, elvégzi a maga feladatát a maga dolgát?

Hogy ne legyenek drogosok Dányban sem, máshol sem.

És ha ebbe a (kívánt) kánonba beleénekel a helyi önkéntesek segítő csapata (minden más téren, nem csak a drog üldözésében) akkor nyugodhatunk meg.

Akkor mondhatjuk, hogy polgári társadalomban élünk, ahol a devianciák minden formája és minden változata állam által ellátott feladatként van jelen.

A segítő, áldozatos állampolgári magatartás pedig akkor is dicsérendő lesz, sőt nélkülözhetetlen mert az ember teremtésre, segítésre született lény, aki minden időben érti a hexametert.

Nem csak mint időmértékes verset hanem a szabadság boldog idejét is, mert megértjük egymás szavát!