Az iskoláról, iskolánkról (a "lesz" iskolánkról)

Kedves Barátaim!

Az ország életében mindig is fontos mérföldkő volt a legmagasabb társadalmi szintnek, a törvényt hozó testületnek, az országgyűlés tagjainak megválasztása.

Most sincs ez másképpen.

Az oktatás új alapokra kerül. Mindannyiunk örömére.

De örömünk csak akkor lesz felhőtlen, ha ebből a pozitív változásból a mi községünk is részesül.

Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, hogy az a szégyenteljes állapot megszűnjön, hogy a dányi gyerekek a környező települések iskoláinak valamelyikébe kezdjék el (és folytassák) az általános iskolai tanulmányaikat, szükség van a törvényi változásokra, (mert a törvény önmagában a lehetőséget rejti), de ez önmagában nem elég. Bármilyen jó oktatási törvények szülessenek, ezek önmagukban nem működnek, mert működési területük a terepen van, az iskolákban, a falvakban és a városokban. Mert a törvény önmagában csak jogosultság, irány, de az, hogy miként jelenik meg egy olyan iskolában, (vagyis nálunk) amit a gyermekeknek el kellett hagyni ahhoz, hogy reményük legyen a továbbtanulásra és a megfelelő neveltség szint elérésére, ezért mindannyiunkra elháríthatatlan felelősséget ró. Még ha a felelősségünk nem is azonos nagyságú, hiszen a státuszaink sem azonosak.

Legyünk tisztába azzal, hogy a helyi jellegű kérdéseket csak összefogással tudjuk megoldani. A megoldás nem automatikus. Csak akkor lesz eredményes, ha a közösségek, (faluközösség) a maga eszközeivel azon lesznek, folyamatosan és kitartóan, hogy az új lehetőségekkel élve, maguk is részt vállalnak a dányi oktatás újraszervezésében. Így lesz majd az iskolánk ismét minden dányi gyerek iskolája.

Az iskolai munka nagyon összetett. Nem csak azért, mert több szereplője van (gyermek, szülő, tantestület, helyi társadalom), hanem azért is mert az iskolában folyó nevelő-oktató munka szakembereket, méghozzá jó szakembereket kíván.

Ha visszatekintünk a mögöttünk álló évtizedekre, mely a második világháború befejezésével kezdődött és napjainkig tart, akkor a különböző korokban nagyon eltérő iskolával találkozhatunk.

Az első időben, amely 1945-től 1985-ig tartott, az egyenlőség kora volt. Röviden ez azt jelenti, hogy a gyermeket egyformáknak tartottuk. Pedig tudjuk, hogy két ember sem egyforma. Még két testvér sem. Akkor sem ha egypetéjű ikrek.
Ez az iskolamodell követte azt a társadalmi felfogást amelyben működött.
A mi iskolánk talán kivételt képezett abban, mert a pedagógiai-nevelési kutatások eredményeit felismerte és alkalmazta.
Erre két példát is mondok.

Az egyik, a tanórák kiscsoportban való szervezése (csoportoktatás, mely a differenciáltságon is alapult), a másik pedig, hogy a dányi iskola az országban szerveződő tanításmegújulási folyamatokat felismerte és alkalmazta.

A második szakasz 1985-től 2010-ig tartott.
Erre rányomta a bélyegét a közben bekövetkező rendszerváltás, így a piacosító folyamatok is jelen voltak az iskolában, egyfajta decentralizáció (központi utasítások lanyhulása) és egy sok színű (és sokkhatástól sem mentes) plurális, színesebb iskola lépett elő.

A harmadik szakasz 2010-től datálható és napjainkig tart, mely előtérbe helyezte a központosítást, a centralizációt, amikor is a központ politikai akarat újra érvényesült, a helyi sajátosságok és a helyi kezdeményezések kárára.

Talán már száz évnél is több az iskolát befolyásoló nemzetközi kutatás, melynek eredményei ismét napirendre, felszínre, kerültek.

Elcsépelt felismerés, hogy az iskolába kerülő (és tovább ott tanuló) gyermekek nem csak abban különböznek egymástól ami a genetikában (az öröklésben) megmutatkozik, hanem -többek között- abban is különböznek, hogy milyen társadalmi (családi) háttérből érkeznek.

(Európa talán egyetlen országában sem látszik olyan meghatározónak a gyermek iskolai előmenetelében a családi környezet mint nálunk. Talán olyannyira, hogy a szülők (család) segítése nélkül nem is tudna az iskola működni.)

A latin nyelvben létezik egy melléknév a comprehendere aminek a magyar szó szerinti fordítása annyit tesz, mint átfogó, összefoglaló.

Tanuljuk meg ezt a szót, mert ha figyeljük az iskoláról szóló híreket, sokszor fogunk hallani a komprehenzív iskoláról.

Ez az iskola szinte magához ölel mindenkit aki abban az iskolában tanul. De nem csak anyáskodóan ölbe veszi a gyermeket (képletesen szólva) hanem minden gyermeket a sajátjának tart.
Mindegyiket.
Minden gyermekért felelősséget vállal, minden gyermekben ott látja a jövő igéretét, el nem dobja, el nem hanyagolja.

Tanuljunk meg egy másik idegen szót is ami az iskolai munkával összefügg, ez a szó az inklúzív iskolára vonatkozik.
Mikor inklúzív egy iskola?

Az inklúzív iskola dinamikus iskola, ahol állandó mozgásban, fejlődésben, együttműködésben van az iskola minden tagja, diák is, pedagógus is és mindenki más, akinek szerepe lehet egy gyermek eredményes tanulásában.
Tehát dinamikus!

Az inklúzív iskola abból a tanulói sokszínűségből indul ki, amelyről fentebb már szóltam. Számára minden gyermek értékes. Senkit nem szabad "az út szélén hagyni".
Az inklúzív iskola tudja, hogy az eltérő nevelési igényekre mindig pozitívan kell reagálni.

Vannak ilyen iskolák ma is az országunkban.

Nem sok, de vannak.

Ilyen iskolának (vagyis inklúzívnak) tartják a Hejőcsabai IV Béla általános iskolát és van ilyen Szegeden is, Hódmezővásárhelyen is ahol megfelelő mentor program segítségét is igénybe veszik a tanulók.

Ezelőtt tíz évvel mi néhányan már szorgalmaztuk a hejőkeresztúri munkának dányi iskolába való átvételét.

Anélkül, hogy erről most szólnék (mármint a hejőkeresztúri programról, mert megtettem ezt néhányszor az elmúlt években) csak a vágyálom szintjén említhetem, hogy ha Dányban ez értő és befogadó fülekre talált volna, most a dányi iskola -lévén az inklúzív oktatásnak ismét előtérbe kerülése) olyan mintaiskola lenne a dányi Széchenyi István Általános Iskola, amely bázisiskolának is minősülne és ide járnának más iskolák pedagógusai tanulni.

Mindezeket azért írom, hogy ha fontos Dány községnek azokat a jelenségeket értelmezni, hogy mennyi a kóbor kutya a közterületen, vagy, hogy ide tévedő (akár helyben is lakó) renitens fiatal felnőtteket miképpen lehetne megregulázni, (félreértés ne essék ezek is nagyon fontos kérdések) akkor miért hallgatunk a gyermekeinket és minden iskolás szülőt érintő nagy-nagy feladatról amelynek célja az lenne, hogy legyen a dányi iskola ismét a dányi gyerekeké.