"Menj el szavazni.."

Én nem mondom neked, hogy menj el szavazni.
Nem az én feladatom, hogy téged szavazni küldjelek. Mert ez kizárólag és egyértelműen a TE feladatod. A TE dolgod!

Ma nagyon sok "közéleti" ember van. Olyan "menj el szavazni" félék.
Sokaknak ez az összes közéleti tevékenysége: "menj el szavazni"!

Engem nem küldtek soha szavazni. Sem most, sem máskor. (Már olyanokra gondolok, akiknek adok a szavára) Én sem küldtem senkit. Miért is tettem volna! Tudom a feladatomat. Látom is, értem is.

Kevés infantilizálóbb (magyarul mondva kevés a másikat infantilisnak, vagyis orvosi nyelven értve fejlődésben visszamaradottnak, latinra fordítva gyerekesnek tartó) mondás van annál mint amikor valaki a másik embert oly annyira tartja képtelennek az önálló döntésre, hogy figyelmeztetni kell a legkézenfekvőbb feladatára, kvázi köteleségére, pl arra, hogy menjen el szavazni.
A politikusok szakmányban végzik ezt el (mármint a kérést, figyelmeztetést, felhívást a szavazáson való részvételre), de ez tőlük talán még el is fogadható: a szónoki repertoár része.

Felfokozott érdeklődést tanúsítottunk az 1980-as években, évektől fogva a politika iránt, a társadalmi folyamatok iránt. Már ahogy visszaemlékszem ezekre az időkre.

Senki nem küldött engem a Kossuth térre, hogy ott hallgassam lássam meg amikor kikiáltották (Szűrös Mátyás) az országház egyik erkélyéről a köztársaság államforma életbe lépését.

Senki oda amikor 2006-ban a Kossuth utca végétől az Astóriáig tartó tömegben hallgattam a politikusokat, beleértve az Európai Parlament Néppárti frakciójának ideológusát is. (Hogy aztán szaladjunk fejvesztve a ropogó puskák elől, hol ebbe hol abba az irányba)

Senki sem küldött az Erdélyiekért tartott nagygyűlésre.

És még számos nagy összejövetelre. Mégis ott voltunk. Ott voltam.

Senki nem adta a kezembe annak a politikai mozgalomnak írásait amely mozgalomból (Szabad Kezdeményezések Hálózata) az SZDSZ jött létre. Senki, a Kék színű könyvet amely Fordulat és reform címet viselte, vagy az említett mozgalom Medvetánc néven összegyűjtött eszméit.

Megtaláltam ezeket magam.

Mondhatom,hogy szinte minden nagygyűlésen ott voltam kétezertízig!

Senki sem küldött. Csak egyedüliként a saját lelkiismeretem és a rendszerváltásban való hitem. (Jó okom volt rá).

Eltelt azóta közel negyven esztendő.

És itt tartunk még most is: "menj el szavazni".

Ha valamire, akkor ez egy dologra jó, mármint a vége-hossza nincs szavazásra való küldésnek mégpedig annak a fényes bizonyítékát látni benne, hogy az elmúlt évtizedekben nem végeztünk el mindent. Mindent, ami kialakította volna a magyar emberekben (de akár a székelyekben is) azt a felelős állampolgári magatartást amely a különféle választásokon(országos, helyi, európai) alkalmas időben és helyen részvételünkkel bizonyíthatttuk volna: értjük, tudjuk és gyakoroljuk a demokrácia egyik lényeges elemét, a szabad választásokban való állampolgári szabadságot. És kvázi kötelességet.

Nem, nem az embereket hibáztatom, akik talán távolmaradásukkal nem is az érdektelenséget hanem inkább az értelmetlenséget bizonyították. Hogy bármit is mondanak a hatalomra igyekvők vagy áhítozók, mégsem lesz úgy ahogyan igérték, sőt másképpen lesz szinte minden annál mint amit vártunk és gondoltunk.

Ettől már nincs messze a társadalmi apátia, mely a felszín alatt forrongó indulatot rejt, mint a hegy kőzetgyomrában kavargó tüzes láva és kitörni készül. A felhalmozott feszültség, az elfojtott keserű érzelem soha nem vezetett még azzal és akkor célra ha fékevesztetté válik. A minden társadalmi kontroll alól magát mentesítő mozgalom ha könnyen elszabadul, akkor mindent és mindenkit elsodor útjából. Ihletett forradalmi lendületként vagy úgy mint ideig-óráig tartó társadalmi anarchia.

Hol állunk most? Remélhetőleg még nem itt, nem ezen a ponton.

Az előrejelzések szerint példátlanul nagy lesz ma a választási aktivitás. Miért lesz ez így?

Elvekért, vagy elvek helyett. Igéretért vagy be nem váltott igéret helyett.
Elmulasztott lehetőségekért, üresen hagyott vágyakért vagy csábító másféle ajánlatokért.

Nem láttam sokáig az emberi cselekvésekben nyomon követhető és benne fellelhető törvényszerűségeket.
Mint aki a természettudományokat tanulmányozta (vagy legalábbis vizsgázott belőle) úgy gondoltam, hogy a törvény csak az anyagra, a kvantitatív mérhetőségre vonatkozik.
A társadalomra nem.
Ezt most már másként látom.

Mint ahogyan felrobban egy atombomba ha a kritikus tömeget eléri a sugárzó anyag, úgy robbanhat fel egy társadalom (szűkebb vagy tágabb, sőt legtágabb értelemben) is.

Mi irányítja a társadalom havaria-szerű "robbanását".

Ez koronként változik.

Ismerjük a történelmi múltunkat, forradalmainkat, mozgolódásainkat, csendes vagy hangos tiltakozásainkat. Ezek okát is tudjuk. (vagy vélni tudjuk).

Ha a demokratikus és törvényes szavazásokon kiengedhetjük a "gőzt", vagyis kinyilváníthatjuk akaratunkat, nézetünket, ki nem mondott vágyainkat vagy éppen az elégedettségünket, akkor minden szavazást egy olyan nyugalmi állapot követ majd mint amikor a természetben az egyensúlytalanságot megszűntetik. Mint amikor az entrópia, a rendezetlenség nyugalommá válik.

Vágyom arra, hogy a választásokat ne előzze meg semmiféle politikai kampány. A folyamatok, eredmények és eredménytelenségek önmagukért beszélnek. Azokat nem csak tudja, de érzi is az ember.

Az érző és főleg tudatos, politikailag és ideológiailag szabad és képzett embernek nincs szüksége arra, hogy látványos operett-műsorok és furfangos csúsztatások irányt szabjanak nézeteinek.
Mert a kampányidőszak ilyen operett (nem sértve ezzel a művészetet) egyveleg, ami a sekély emberi érzelmeket megmozgatja ugyan de aminek semmi köze nincs a tudatos politikai magatartásunk kinyilvánításához. Elvileg.

Hogy mondjam-e ezek után, "menj el szavazni", én nem is tudom.