És magasra emeli a pálmát a szobor

Az emlékezet mindent megőriz. Vagyis a kollektív emlékezés. Lehet az jó is, rossz is, történelmi is, hétköznapi is. Szent is, profán is. Egybekapcsoló, embereket egybekovácsoló és széthúzó, diabolikus is.

Lehet, hogy ez egy szoborban testesül meg.

Sok vitát váltott ki és kisebb vihart is aratott, hogy a Szabadság-hegyi szoborra keresztet tettek.

Csak a történelmi hűség kedvéért írok le néhány tény-adatot.

1947-ben avatták föl, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész alkotta szobrot, ami a Szövetségi Ellenőrző Bizottság javaslatára készült.
Hogy éppen ő, Kisfaludi Strobl és nem más, az Vorosilov marsallnak kifejezett óhaja volt. (És ha ő mondja!!!..??)

A pálmaágat tartó nőalakhoz egy röntgen asszisztens, Gaál Erzsébet szolgáltatta a modellt.

Ahogyan változtak az idők, úgy változott a szobor környezete is.

A mostani idők ilyen eredménnyel jártak, a szoborra egy nagy kereszt került.

Ez a vita tárgya!

Én magam, -sok társammal együtt, talán milliókkal egyetértve- a keresztben egy kivételesen nagy méltóságot és tiszteletet látok.

Úgy általában értve a keresztet, mert ahhoz Jézus szenvedése és halála kapcsolódik. lehet-e egy keresztény embernek nagyobb tiszteletet kiváltó eseménye, mint Jézus halála.
(Legfeljebb a feltámadása)

Ezzel a tisztelettel és lelki támaszt nyújtó erővel kell látnunk minden keresztet.

Legyen az a Golgotán, útszélen, templomban vagy a házak ormán. Legyen az a búzamezőn, mint régen, amikor keresztet raktak a kévékből, vagy legyen az útra induló parasztember rajza a földön a fogat előtt. Mind, mind a legnagyobb tiszteletet érdemli meg.

Ragaszkodó tiszteletet, puritán, őszinte lelkű tiszteletet. Élethordozó tiszteletet és életutat záró néma ajakkal mondott tiszteletet.

A kereszt a mi üdvösségünk és legfőbb, leginkább féltett kincsünk.

Meghatódva veszem le a könyvespolcról ma is Olasz Ferenc Mindörökkön örökké című "Meditációs könyv"-ét.

Büszkén olvasom el az első kötet első oldalán nekem és családomnak szánt dedikációs bejegyzését, amelyben a Bírák Könyvéből való idézettel ajánlja és adja át a könyvet nekem.

'Akik Téged szeretnek tündököljenek, mint a kelő Nap az ő erejében."

Olasz Ferenc fotóművész szent tárgyakat fényképezett.

Az alsópáhoki (tudniillik ő Alsópáhokon született) Pléhkrisztust esti homályban fényképezte. Egy felkiáltó jel szerű oszlopon előre bukó alak, stilizált, széttárt karokkal. Oldalról nézve. Mellé tette Ady Endre Krisztus-kereszt az erdőn című versét, melynek harmadik versszaka így szól:

"Két nyakas kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen és egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk".

Hogy milyen nagy a tiszteletem a kereszt irányában azt bizonyítja a falunk mellé állított kereszt a Kókára vezető úton, a Dányi oromkereszt út című kis kiadvány valamint az ősi magyar határon, Gyímesbükkön felállított kereszt(Ezekben a társam volt Menyhártné Sebestyén Erzsi, Balázsné Bugyi Marika és Lázár János az említett sorrendben, miként egy sajátos keresztutat jártunk a Magyar Caminón, melyet egyidőben fogalmaztunk meg Heim Józsival.)

Természetese a keresztet, bárhol is látom változatlan tisztelettel nézem.

Az, hogy az ember milyen körülmények közé helyezi (fizikailag) nem mindegy, sőt elsődleges.

Első hely a szívben van természetesen. Egy lelki kép, kitörölhetetlen és örök.

A tárgyi környezet sok megfontoltságot igényel. Hogy hová teszem, hol helyezem el, az nagyon fontos.

Elsősorban azért fontos, mert nem tudok, nem lehet bármilyen környezetbe téve kellőképpen hódolni neki. És ha a hódolat hiányzik akkor a kereszt is csak bútorrá lesz, egy esztétikai képpé alakul.

Éppen úgy mint az autók visszapillantó tükrére helyezett szentolvasó, ahol a kereszt minden útváltozás során neki nem illő mozdulatokat tesz.

A kereszt bennünk él és a környezetünkbe tesszük, hogy lássuk.

A kereszt mozdulattá lesz ha magunkra rajzoljuk, átalakító erővé lesz ha magunkba foglaljuk.

A keresztet mindig méltó helyre kell tenni.

Hogy hol van a méltó helye azt sokszor a hiányérzetünk, mint benső gondolkodás, mint sugallat mondja meg nekünk.

Elég azt tudnunk, hogy ha látunk egy környezetet, épületet vagy szabad teret akkor szentté lesz a gondolat és kimondjuk: ide kellene tenni egy keresztet!

Mint a lakásunkba is keresztet teszünk, mint az imádságot is keresztvetéssel kezdjük, olyan természetes kell, hogy legyen a hely és az oda illő kereszt egysége.

Ha nem így van akkor a kereszt vagy díszlet és nem isteni szándék, egy tárgy és nem imádság.

Azt mondhatjuk ki egyszerűen: a hely méltó legyen a kereszthez.

Mert a kereszt helye szent hely, legyen az bennünk, rajtunk, vagy akár a környezetünkben.

A keresztben az Isten van jelen látható, vagy emlékeztető formában.

Mint az imádság is mondja: Isten rajtad, végtelen könny, Isten benned, végtelen öröm.

És az életünk is e két pólus között zajlik: könnyek és örömök.

A Zsoltárok Könyve szerint: " Boldog ember az, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik."

Hogy a Gellért hegyen a szobor testén elhelyezett kereszt éppen a "helyén" van-e, azt mindenki döntse el szíve szerint.

.